Hogyan nyílnak meg a munkahelyemen?

Van egy gyerekkori barátom akivel régebben mindennap találkoztunk, beszélgettünk. Ahol ő dolgozik, egy kis családias étterem, ahova kellett még egy ember, így lettem én aki szintén ott dolgozik. Az első néhány néhány napom élveztem bent dolgozni, de aztán rá eszméltem, hogy igazából nagyon szorongok, nem tudok kommunikálni bent senkivel, egyszerűen nem jön semmi gondolat a fejembe, ami témát indíthatna. Néha-néha amikor beszélgetnek hozzáfűzök valamit.

A barátom akit említettem ő pedig mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápol mindenkivel együtt nevet, lányokkal is nagyon jól kijön.

És ez nekem nagyon fáj, olyan gyomorgörcsöm van amikor bent van, eláraszt a féltékenység, a harag amiért én ilyen vagyok. A lányok önmaguktól megölelik nap végén engem meg nem. Nem érzem magam csunyának, régebben edzettem, de ez az eset ami már 2 hónapja tart, már nem folytatom. Nem a külső számít, erre rájöttem. Nincs önbizalmam, ezek után, nemtudom én mitől vagyok egyedi, akivel lehetne beszélgetni, érdekes az emberek számára.

Régen úgy éreztem megtaláltam önmagamat, de azzal az önmagammal semmit se fogok elérni az életben. Nagyon szívesen segítek bent bárkinek, de ennyi, erre vagyok jó. Sose volt még barátnőm, de még női barátokat se tudok szerezni. Biztos a kisugárzásom is közre játszik. Pedig nagyon jó lenne mosolyogni, lányokkal beszélgetni megölelni egymást , programokat csinálni.

Ecseteltük a barátommal, hogy lehet gyerekkori trauma miatt nemtudok nőkkel beszélgetni.

Ugyanis van egy lány testvérem (idősebb) és kis koromban mindig vert, nagyon sokszor sírtam. Félek a lányok vissza utasításától, hogy egy pl: autókázni elhívni egyik kollega lányt, hogy nemleges választ ad. És nem fogok rájönni miért. Lemerem fogadni a barátomnak barmikor igent mondana. Meg akarok változni, és nem tudom hogy egy psziholigus képes lenne rá, teljes egészébe egy új önmagamat fel állítani. Mert ez az állapot borzasztó és nagyon fáj.