Csak én érzem hiábavalónak az életet, mintha valami hiányozna belőle; mintha megkopott, kifakult volna?- Teljesen kiégett, enervált és életunt vagyok.

Kiégett 28 éves fószerként írom ezt a kérdést: most is itt cigizek meg kávézok, otthon.

Igazából így a 3. X-hez közeledvén nem így képzeltem el az életem. Se barátnő, se karrier. Fizikai alkalmi munkákból élek. Valaha értelmiséginek készültem, aztán történt valami, kisiklottam. Ahogy talán ebben az országban kicsit mindenki. Nem gondoltam volna, hogy pont én leszek az akinek nem jön be az élet... Néha elmegyek egyet, izom egy sört az egyik kocsmában, néha sétálok de ennyi. Tök egyedül maradtam. Mindenkink családja van vagy párkapcsolata. Leépítettek. Nekem nincs sok barátom - ha van egyáltalán - nem tudok széles ismeretséget fenntartani. És ahogy igya magányomban gondolkodom az egészen, napról napra ábrándulok ki mindenből. Napról napra tűnik fel mennyi kis illúzióból áll össze az élet.

Nagyon unom ezt az egészet ami itt van. Meghalni nem akarok nyilván, de sok értelmét sem látom ennek az egésznek: születünk, valakinek bejön az élet az szaporodik, vagy legalább dug egy jót, aztán meghal. Leegyszerűsítve. Közbe persze ez a haláltánc milliónyi elemből áll össze, ház, kocsi stb - de nekem már ezek se jelentnek boldogságot mert nem tudom megtölteni élettel.

Emlékszem egy jó 11 évvel ezelőtt még voltak álmaim és céljaim amik már már teljesen szétfoszlottak. Tudom mik a szépek a pillanatokba, de én idén már ki sem díszítettem a lakást, karácsonyfa se áll, annyira kiégtem és herótom van az egésztől. Úgy érzem valami hiányzik ebből az egész életből. Valami szent vagy nem tudom. Minden olyan ormótlan és profán. Nem tetszik. Ilyen radikális változások tudnak egyedül "feldobni": pl: atomtámadás, UFÓ invázió, világháború stb

Unom a hétköznapokat, amikor is lassan párolog el az élet, úgy hogy észre se vesszük. Közben a cigim is leégett, a kávé is elfogyott.