Miért van ez?......

Alapvetően jól éreztem magam egyedül mindig.

Tehát munka után hazamentem, majd elmentem edzeni, otthon megnèztem egy filmet.

Nem igényeltem barátokat és emberi kapcsolatokat csak minimális szinten.

Majd lett családom gyerekem.

És eljött életem legboldogabb korszaka.

Reggel vittem a gyereket oviba.

Munka után mentem érte.

Aztán elmentünkt kutyát sétáltatni, majd játszótérre amíg a nőm kaját csinált.

Otthon megfürdettem, velem edzett a gyerek, sok gyakorlatnál ő volt a súlyzóm.

De ez a számomra idili élet a nőmnek nem volt az. Ezért lelépett a gyerekkel. Azóta is tart a gyerekelhelyési per, de most nem az a lényeg.

Hanem az, hogy én aki világ életemben élveztem a magányt, most nem tudom elviselni azt.

Munka után csak lófrálok az utcán...talalkozok beszélgetek ismerősökkel és egy vegetációnak érzem így az életem, hogy nincs itt a gyerekem. Céltalan.

Nem kötnek le a filmek, az edzés, még egy alapos berúgás se, semmi se.

Megismertem nőket is, de a velük való kapcsolat is idővel terhes nekem, nem voltam velük se boldog.

Csak akkor vagyok az, mikor itt van velem a gyerekem.

Olyankor főzünk, megyünk mindenfelé, este filmezünk...olyan mint régen.

És úgy érzem hogy megrekedt az életem és nem látom a kiutat ebből. Mit tegyek hogy legyen jobb ez valahogy?