Eleinte kíváncsiak, ahogy megnyílok, érdektelen leszek?

Mással is megesik ez az ördögi fordulat?

Nem rég helyezkedtem el egy olyan munkahelyen, ahol emberséges bánásmódban részesülök, ahova mosollyal az arcomon indulok be a közösség miatt.

Az elején érdekesnek találtak, keresték az alkalmat a velem való kapcsolódásra,amit én a magam szégyenlős módján igyekeztem viszonozni. Kezdeményeztem különböző témában eszmecseréket, azonnal segítettem baj esetén, igyekeztem kivenni a részem a csapatmunkából, nyáron végig elvállaltam az esti túlórát ( önként kellett jelentkeznie valakinek vagy a vezetők kijelöltek volna erre a célra közülünk )...röviden úgy hittem, bizonyítottam eleget feléjük, viszont elég csendes a természetem és van, hogy olykor nem szólok az adott témához, vagy nincs energiám elsütni egy odavágó, elmés megjegyzést, hogy ilyen "kapcsolati pontokat szerezzek" és ne romoljon a viszonyom a munkatársaimmal...ilyen megfelelési nyomás alá helyez.

De úgy éreztem, így fogadtak el és ezt nagyon mélyen értékeltem. Folyton hangoztatták, mennyire örülnek, hogy itt dolgozom velük és társai.

A lényeg, hogy jött egy új kollega, rendkívül határozott személyiség, inkább már arrogáns. 0 alázatot mutatott eddig. Egy köszönöm nem hangzott el a szájából a betanítási ideje alatt. A vezetőnkkel keresi a közös hangot...stb.

Az egyensúly kibillent a közösségünkön belül.

Volt egy program, amire elmenetelt szerveztek csapatépítés néven...mindenki tervezte vinni az élettársát, csak nekem nincs egyedül...én egy kicsit más életet élek..a szüleimet kell segítenem anyagilag, nincs magánéletem, nincs erre lehetőségem, sem időm..kellemetlen lett volna kilógni...plusz nem bírom a tömeget, a zárt helyeket, így udvariasan elutasítottam a megjelenésem, amit tiszteletbe tarottak.

Az új munkatársat elvitték magukkal, jelen volt még egy olyan kollega is, aki nem dolgozik és abszolút nem csapatjátêkos, még az ügyfelekkel is bunkó, de van karizmája...a közös program után nagyon összemelegedett mindenki egymással.

Engem másnap levegőnek néztek és erőltetettnek éreztem, ahogy kedvesen próbáltam kérdezni, hogy érezték magukat...bármit felhoztam, ignorálták, inkább nem is kerestem velük a hangot.

Már nem keresik a beszélgetési alkalmakat. Pedig már nyitottam magaból és nem szorongtam többé, elengedtem magam és tréfálkoztam...de mintha láthatatlan lennék, teljesen kibillentem az eddigi magabiztosságomból. Már nem vagyok érdekes, nem tudtam eléggé fenntartani egyik érdeklődését sem.

Fáradt vagyok ettől, hogy folyton ezen kell idegeskednem, hogy fentartsam a másik érdeklődését, hogy még a személyiségemet is eltorzítsam a kedvükre...másnak nem kell lábujjhegyen élnie, hogy ne nézzenek át rajta és részese legyen valaminek.

Mással is van így, hogy a kezdeti figyelem és boldogság átmegy ridegségbe és érdektelenségbe, ahogy megnyíli készülnétek a többiek felé? Ahogy látják ezt az oldaladat már nem vagy érdekes többé...😞