Vannak itt hozzám hasonló magányos fiatal lelkek?

Olyanok, akik úgy érzik hivatottak valamire, de nem találják magukat a világban és elvannak veszve. Hiába van itt ez a gyönyörű bolygó, nekem sosem tetszett hogy akaratom nélkül idekerültem, ahol már van egy kialakított világrend, emberek/embertársaim uralják a bolygót és részben engem is, manipulálnak bármerre is megyek, meglopnak, csalnak, törvényt ülhetnek felettem. Muszáj dolgozni járni, ott is alkalmazkodni sokszor a bunkó parasztokhoz hogy életben maradhass, pitizni hogy lehessen egy kis panelod vagy aránylag versenyképes fizetésed. Mi van, ha én alkalmatlan vagyok szülőnek teszem azt.. Akkor nekem ne is legyen lakásom? Vagy honnét fogok előkaparni 20-25 milliót? Menjek külföldre, vagy gürizzek itthon 50 évig? Úgy érzem, kivagyok szolgáltatva, felidegesítenek a hírek amikbe nap mint nap belefutok, mert maguk a címek is úgy vannak megfogalmazva megírva, hogy kattints rá, felkeltse az érdeklődésed. Szerencsére én ezen átlátok, de egyszerűen a tudat is bosszant, hogy minden sarkon manipulálnak, pénzt akarnak beszedni. Nem mellesleg a magánéletem terén sem vagyok sikeres, nincs autóm, barátnőm, de legfőbbképp nincs senkim az ég világon. Mármint aki foglalkozna velem, néha rám írna, kopogtatna vagy zargatna. Hiányzik ez. Régen vártam a hétvégéket tinikoromban, mert leültem a számítógép elé vagy az akkori sulis "haverokkal" elmentünk ki bicajozni,"bandázni". De ahogy felnőttem, megkeseredtek a mindennapok, azon kaptam magam hogy nem maradt senkim gyakorlatilag, csak én. Aki van haver fogjuk rá, ő is néha keres néha nem, különösképpen nincsen nagy igénye, és sok dologban az ízlésem sem egyezik vele, tehát vannak falai, korlátai a barátságunknak.

Szóval jelenleg ha hétvége van, vagy éppen ha nem volt munkám adott ideig, csak ültem itthon mint egy szerencsétlen, néztem a falat, erőlködve zargattam a kollégáimat, zenét hallgattam. De ilyen szánalmas módon már, mert egyszerűen feszengek ebben az egész életemben. Az most hagyján hogy az élethez kvázi minden hitem és motivációm elveszett, de hogy még olyan egyedül is vagyok mint a kisujjam. Nem tudok honnét töltekezni, erőt venni. Az elmúlt időben távolságtartóbb is lettem, egyre jobban elengedtem a régi álmaimat, már alig érdekel bármi is, nem akarok sehova menni, nem hoz hangulatba semmi, még a Karácsony sem. Más emberek elvannak a kis világukban, megvan a családjuk esetleg baráti köreik, dolgoznak stb. de én mindig is olyannak láttam a világot, amilyen valójában (mármint amilyenné mi tesszük, maga az élet, a bolygó természetesen egy csoda), és nem szeretek ebben élni. De ha lenne valaki aki dumálna velem, elhívna ide-oda, akkor talán eltudnék éldegélni. Minden csak a pénzről szól, a rohanásról, csillogásról, tele van a világ érdekemberekkel, igazságtalansággal.. Míg mások a TikTok-on rázzák a.. addig te szét gürized az agyad napi 8-10-12 órában kvázi a túlélésért. Nap mint nap ezt látom, bármerre is megyek. Kicsit úgy érzem magamat, mint a Taxisofőr főszereplője lassan. Csak ez a haverkodás sem könnyű, próbálgattam de nem igazán ment. Kell egy baráti kémia is, közös hang, közös érdeklődés, szemléletmód.. ha semmi sincs meg, akkor az nem fog fennmaradni egyszerűen. Volt hogy letiltottak, volt hogy nem kerestek, volt hogy találkoztunk többször is élőben, de rosszul sültek el a dolgok.

Egyszerűen nem tudom, hogy hol találjam én ezt meg. Iskolába már nem járok, munkahelyeimen főként idősek dolgoztak, vagy családos felnőtt emberek. Ott elbratyiztam velük x órát, de ez ennyiben meg is rekedt mindig. Sokszor magamnak való vagyok, de mégis szükségem lenne emberekre magam köré, hovatartozásra. De olyanokra, akik tényleg akarnak is barátkozni, nem csak egy chat partnert a 108. mellé akire hetente 1x talán ráírunk. Én nem kocsmázni akarok, meg zenét bömböltetni a vállamon az utcán. Egyszerűen csak eljárni programokra, világot látni, beszélgetni jókat, érdeklődni a másik iránt oda-vissza. Ez teljesen hiányzik az életemből jelenleg, de igazából mindig is hiányzott. Itt már próbáltam ismerkedni párszor, de legtöbb esetben nem írtak vissza miután kértem hogy meséljenek kicsit magukról, vagy ha odakerült a szó hogy menjünk át másik platformra akkor nem jött többé válasz. Tényleg kicsit szorongani kellett már azon is, hogy eltűnik-e ignorál-e az illető azért mert nem olyan fotóm van kint ami neki éppen tetszene, vagy mert nincs a teljes nevem kiírva mondjuk Instagrammon. Én nem szoktam magamat így sehova kitenni, nincsen semmi szégyellnivalóm egyszerűen csak ez az én szabad döntésem, nem használom annyira ezeket a felületeket nem szoktam nagyon megosztani, és kitenni dolgokat. Csak sajnos már ettől is sokan megijednek, meg ez a kinek milyen végzettsége, keresete van. Mintha ez bármit is számítana amúgy. Van ez a szemlélet, miszerint azért valamit elmond az emberről de ez nettó baromság, attól még lehet az illető egy suttyó tajparaszt hogy milyen Elit suliba jártál, milyen családban nőttél.