Húsz évesen normális ha ilyen érzéseim vannak? Más is ilyen nehezen éli meg ezt?

Ahogy vége lett az iskolának a nyarat kiélveztem és utána dolgozni kezdtem. Egy irodában lehúztam 5hónapot. De nem akartak felvenni rendesen és ezért ott hagytam. Azóta itthon vagyok. Ennek már 4 hónapja. Akkor kezdődött a szorongásom. Nagyon nehezen dolgozom fel, hogy vége az iskolának végleg, az osztálytásak szét mentek minden fele és a társasági életem a béka segge alatt. A közeli barátaim eltűntek és rendszeresen alkoholizálnak. Megszakadt a kapcsolatom velük és nagyon fáj. És a múltba kapaszkodom és féltve nézem a képket amik régebben készültek mert tudom hogy soha többet hasonló sem fog történni. A tél tett be nagyon és az otthon ülés. Rávettem magam, hogy elkezdjem a jogsit. Kressznek a felével megvagyok már. De azt is néha csak átnyomkodom mert annyira nem akar érdekelni de haladni akarok vele. A hetek meg csak telnek.

Be állt nálam egy olyan helyzet, hogy itthon ülök, van mindenem, a szüleim dolgoznak, pénzelnek, de ugyan akkor semmit sem teszek és ettől is szorongok. Hétvégente elnézek kocsmába, de berúgni meg képtelen vagyok mostanság. Teljesen hatástalan rám az alkohol. Egy kicsit sem tudok kikapcsolni. Gondolkodtam a füvezésen vagy valami máson is már kínomban. De eddig pián kívül semmit se próbáltam persze.

Rendszeresen pornót fogyasztok és hatalmas feszültség van bennem.

Van egy két éve tartó párkapcsolatom ami jónak mondható azon kívül hogy lelkileg teljesen kivagyok és félek hogy lenyomom a barátnőmet. Aki viszont boldog velem, vagyis nem unta még meg a szenvedésem. Hálátlan módon úgy gondolom hogy nem vígasztal eléggé, és nem ismeri fel mekkora baj van nálam. De ez érthető is valamilyen szinten mert fiatalabb is. Teljesen kivagyok merülve. Nyomaszt ez a sok változás és a jövőtől való félelem. És a múltban ragadtam. Próbálom összeszedni magam de nem nagyon megy. Egy folyamatos érzés van a mellkasomban, olyan mint egy kemény bűntudat, vagy mint a félelem, düh. Szabályosan érzem a feszültséget. Kezd az agyamra menni. Esténként nem tudok egyedül elaludni csak a barátnőmmel. Mint egy beteg, fel alá járkálok vécére és a telefonommal világítok bele a sötétbe. Félek.

Nem tudom mi van velem de ilyen rossz időszakom soha sem volt még. Teljesen bizonytalan vagyok és reményvesztett. Ilyen ördögi kör féle. Lelkiekben mindig is teljesen labilis voltam és kiszamíthatatlan. Szandékosan nem használom a depresszió szót. Már GG Allin koncerteket nézek mert annyira nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. A szüleimmel jó a kapcsolatom, talán igazaból javul most a helyzet de megint visszajött a szorongásom a mindenen.

Bocsánat hogy ilyen picsogós lett ez, de röviden tömören azt hiszem ezt érzem. Köszönöm ha bárki válaszol vagy saját példájával szolgálna, hogy van kiút a szarviharból lelkiekben.