Hétvégi depresszió ellen tippek?

³n először így a 8.os ballagás után voltam kb. Vége a sulinak, lement a ballagási családi party is, elmentem csavarogni, ki volt halva a város is, le is ültem vmi megállóban hogy én haza se akarok menni, de mivel vmi gyermek intézet volt mögötte, így amikor mellém ült egy kisebbségi pasi, helyből azt hitte onnan jöttem ki az intézetböl, erre én meg rájátszottam hogy aha. Aztán meglepődött kérdezte nincsenek szüleid? Mondtam nincsenek. Le volt döbbenve meg neki állt sajnálni és mondta ő el se tudná képzelni pl az apja nélkül sem az életet.

Én néha meg mosolyogtam rajta mert cuki volt. De valahogy adta magát a sok kamu mivel nem akartam hogy tudjon rolam bármit is ki tudja minek ült mellém és szállt rám, csak mert biztos nem merő jóindulatból..

Na de akkor éreztem életemben először ezt hogy rovom a kihalt utcákat egyedül, voltam a törzshelyeinken/tereken is, ahol bandáztunk sokszor, voltam a társasházuknál is néhány oszttársnak(de nem akartam zavarni esetleg a családi összejöveteleket vagy ki tudja), és sehol egy szál lélek, és suli végeztével ez így maradt míg nem kezdődött a másik új iskola.

De most meg felnőtten meg a hétvégék. Ugyanez. Csak már nincs kedvem róni az utcákat..

És miatta szálltam fel egy buszra hogy úgy tegyek mintha mennék valahova es mennem kell. Mert másképp szerintem le se tudtam volna rázni ha elmondtam volna hogy csak úgy ott ülök és semmi. Es hazamentem. Es akkor mentem így egy nagy üres kört hogy egyaltalán minek indultam el otthonról.

Persze aztán évek alatt (a 8.osztály és a felnőtt dolgozó élet közt)barátok események sztorik, minden van, de most meg munka és antiszoc élet es a depresszió. Es nem tudok kitörni ebből hogy munka/kollegák meg a semmi.