Hogyan fejlesszem magam? Depresszió? Úgy érzem, hogy most van a mélypont.

A mentális állapotom az utóbbi 2 évben nagyon sokat romlott (evészavar, testképzavar, sikertelenség, azt érzem, hogy semmit nem értem el az életben, nincsenek barátaim, átvert egy lány, és még sorolhatnám) és senkinek sem tudok erről beszélni.. A szüleimet szeretem, imádom, de sosem alakult ki annyira személyes kötődés, hogy ilyen dolgokat megosszak velük, nálunk nem voltak mély beszélgetések soha így rettentő kényelmetlen lenne így 20 évesen belekezdeni ezekbe.. Testvéreimmel egy fokkal jobb a helyzet, de velük sincs meg 100%-ban a "bármit elmondok" nekik érzés..

Szóval minden dolgot magamba kell elfojtanom.. Az utóbbi 1 évben még az öngyilkosság is az eszembe jutott, de ezt annyira önző dolognak tartom, hogy soha nem lennék rá képes. Önző dolog, igen. Hogy miért? Mert a családtagjaid, hozzátartozóid fognak szenvedni jóformán miattad, mert öngyilkos lettél. Az pedig az utolsó, hogy én nekik rosszat akarjak.. De már az is ijesztő, hogy egyáltalán ilyeneken gondolkodok. Nem lennék képes rá, de akkor is ijesztő, mert 3 évvel ezelőtt eszembe nem jutott volna még ehhez hasonló gondolat sem.. Ezért is gondolom, hogy a mentális állapotom romlik, és van egy olyan érzésem, hogy ez egyre csak rosszabb lesz..

És még csak 20 éves vagyok..

Félre ne értsétek, nem az van, hogy bent ülök egy sötét szobába és az ereimet vagdosom..

Sokkal inkább az a helyzet, hogy olyan semmilyen vagyok. De tényleg. Nem beszélgetek senkivel, itthon sem szólok szinte senkihez, csak ha kérdeznek.. Elmegyek dolgozni, edzeni, hazamegyek. Ennyiből áll a napom.

Tegnap anyukámmal és velem volt egy elég érdekes dolog. Mondani szeretett volna valamit: "Te amúgy..." én pedig azonnal válaszoltam, hogy "Igen". Tehát nem hagytam befejezni a mondatát, hanem így viccesen válaszoltam neki előre. Nevetett ő is, én is.

Miután válaszoltam, az első 5 másodpercben lezajlott bennem, hogy vajon mit kérdezhetett volna.. Utána megkérdeztem tőle, hogy "Egyébként mit akartál kérdezni?".

Ő pedig mondta, hogy "Fiam, te amúgy szeretsz engem?" Azonnal mondtam, hogy "Igen". De tudjátok mi az érdekes, hogy én tudtam, hogy ezt akarta kérdezni már az első alkalommal is, amikor nem hagytam neki elmondani. Abban az 5 másodpercben amíg gondolkoztam, hogy vajon mit is akart kérdezni, pontosan ugyanez a mondat zajlott le a fejemben. Ők is látják, hogy valami nem oké, mert pár évvel ezelőtt nagyon nem ilyen voltam, és én is tudom ezt..

Teljesen jogosan kérdezte ezt sajnos. Senki felé nem mutatok érzelmet, semmit. Tényleg olyan semmilyen vagyok, nincs jobb megfogalmazás erre, bármennyire is próbálom jól összeszedni a gondolataimat. Semmilyen. Ez a legpontosabb szó arra, hogy milyen vagyok az utóbbi 1 évben.

Járok dolgozni, (habár a közeg ott is olyan, hogy senki se beszél senkivel..) edzeni. Az edzés az, ami miatt még egyáltalán van valamennyi pozitív dolog, amit az életben látok.. Ha nem lenne az edzés, fogalmam sincs mi lenne velem. Kevés fontosabb dolog van az életemben jelenleg, mint az edzés.

Ez nálam annyira komoly, hogy tegnap a testvérem megkérdezte csak úgy, hogy "Minket választanál, vagy az edzést?"

Én pedig őszintén mondtam erre szinte azonnal, hogy "Nem tudnék dönteni." Szóval rohadtul nagy szerepet játszik az életemben az, hogy lemegyek a terembe és súlyokat emelek 1 órán keresztül.. A legtöbb embernek ez hülyeség, nekem kb. az életem.

Teljesen tanácstalan vagyok, azt érzem, hogy kicsúszott minden a kezeim közül.

Oké, sablon megoldás: Pszichológus.. De mindig is hülyeségnek tartottam ezt.. Honnan tudná, hogy mi zajlik le bennem? Miért segítene nekem az, hogy random emberekkel beszélek a problémáimról? Attól még nem fognak megoldódni ezek a problémák.. Kibeszélni meg bárhol kitudom magam, most is épp ezt teszem..

Egy lehetséges megoldásként arra gondoltam, hogy keresek még valami hobbit. Az edzés mellett szeretnék csinálni valami olyat, amit komolyan tudok venni és eredményeket elérni.

Van/volt valaki már hasonló helyzetben?