Hogy jöjjek ki ebből a magányból?

Nagyon magányosnak érzem magam, sokszor úgy érzem egyedül vagyok pedig vannak barátaim.

Van egy legjobb barátom, akivel múlt év végén/év elején csomó mindent megbeszéltünk, hogy majd csinálni fogunk és segít kiszedni ebből a lehangolt állapotból. Ezekből szinte semmi nem lett, eleinte eljártunk edzeni együtt, de szépen lassan lekopott, mindig volt valami kifogása. Nyárra egy külföldi nyaralást is terveztünk meg még pár dolgot, de már most látom, hogy nem lesz belőle semmi. Hétvégente eljárogatunk 3-4 órára ide-oda sportolni, de ennyi. Mióta elkezdett randizgatni egy csajjal, azóta egyre kevesebbet találkozunk és nem is ír annyit. Sokszor mintha megfeledkezne rólam.

Szobatársam 2 napot van fent, de van hogy annyit sem, a hét többi napján egyedül vagyok. Csendes, így ide-oda menni se tudnék vele, ha fent is lenne…

6-7 hónapja tart ez a rettenetes érzés, de az utóbbi 4-5 hétben nagyon magam alatt vagyok és szerintem már egy pár hete depressziós is vagyok. Párkapcsolatom sincs és nem is látok rá esélyt a közeljövőben. Volt 2-3 kavarásom, de meguntam őket egy hét vagy pár nap után. Utoljára tavaly nyár végén ismertem meg egy lányt, Ő vele rengeteg időt töltöttem el, nagyon ragaszkodtam hozzá, de végül nem lett belőle semmi és csúnyán is váltunk el egymástól az alacsony önértékelésem miatt. Bűntudatom van nagyon és hiányzik, főleg most.

Hétvégén is egyedül voltam Budapesten a biciklis felvonuláson, mert senki sem akart jönni. Aztán végül 3 idegennel tekertem végig, és jó volt, de őket valszeg soha többé nem fogom látni. Sokszor elmegyek az egyetemi könyvtárba tanulni vagy beadandót írni vagy csak kajálni egyet, mert legalább akkor emberek között vagyok és nem fent ülök a kollégiumban egyedül.

Semmihez nincs már kedvem egyedül. Tanulnom kéne, de csak halogatom és tolom magam előtt a határidőket és egyre bizonytalanabb vagyok. Semmi se úgy jött össze ahogy elterveztem. Az utóbbi két hétben már többször elsírtam magam, mert nem bírtam tovább. Senki nem látja, hogy szenvedek és senkivel se tudom ezt megbeszélni, így csak gyűlik bennem ez a feszültség.

Sokszor már azon gondolkozom, hogy mi értelme van ennek? Ha elalszok, hátha a következő nap jobb lesz és valami megváltozik, de csak egyre mélyebben vagyok.

23/F