Miért várják el az emberek a magányt, egyedüllétet? Tényleg olyan jó a magány?

Azért mert összeférhetetlen a proli réteg. Akkora bántások érnek, hogy jobb egyedül.

A mediterrán országokban tisztelik egymast főleg az időseket es vállalnak egymasert kompromisszumot, segítik egymast. Nem azt mondjak, hogy hat nem vagyok köteles segíteni!

Emiatt is maganyosodnak el az emberek, nem mindenki, de legtöbb a szőrcsomónak el a laba közt es mikor a vonzerő elmúlik egyedül van.

Majd ha olyannal vagy kénytelen egy lakásban, házban élni, akitől a hideg is kiráz, akkor másként néznél a magányra.

Rengeteg olyan közös "élet " van, ami kényszer miatt alakult úgy, ahogy.És nagyon sok ember élete tönkre van téve, esetleg nem a saját hibájából :/

Én az egyedül élés mellett teszem le a voksom, nekem az jobban tetszik - és nem vagyok magányos. Bármikor tudok barátokkal találkozni, szüleim messze élnek, de rokonaim vannak a környéken, illetve a szomszédaim közül is vagyok párral olyan viszonyban, hogy átkopogok, meg ők is átkopognak.

Viszont megvan az a szabadság, hogy nem kell alkalmazkodni. Más az, mikor úgy élsz együtt egy családtaggal, hogy egy portán két külön lakrész, meg az, mikor kvázi lakótársak vagytok. Nálunk otthon utóbbi volt a felállás, mikor gyerek voltam, ez a tipikus hatalmas többgenerációs kádárkocka, és fatert az ébresztőórám idegesítette, nagyanyámat az, hogy én éjszaka többször is felkelek pisilni, és lehúzom a wc-t, nem tehetek róla, ezt ő is tudta, de azért szar érzés volt már harmadjára kimenni hajnal négykor, tudva, hogy igen, most is fel fogom ébreszteni... Egyik öcsém a sült tojás szagától szabályosan rosszul volt, a másik öcsémnek viszont a tojásrántotta volt a kedvenc étele, én meg alapvetően gyűlölöm, ha valaki van a konyhában, mikor én ott tevékenykedek, és mivel két nagyszülő, két szülő, és négy gyerek jutott egy konyhára, mindig volt ott valaki. Néha eszembe jut, mikor már 20 perce áztatom a habtestem a kádban, hogy de jó, hogy senki se veri az ajtót, hogy szeretne bejönni, a wc sem foglalt soha, a konyhában is mindig megvan az én-idő, és nem kell magam visszafogni, pl. telefonálhatok normál hangerőn este 11-kor, senkit nem fog érdekelni. Olyan büdös kaját főzök, amilyet csak akarok, olyan és annyi ébresztőt állítok, amilyet csak akarok.

Próbáld ki, hogy a rokonoddal kiveszel egy kétszobás lakást. Hiába van meg a két külön privát szféra, hamar rá fogsz jönni, mennyi alkalmazkodást kíván egy ilyen helyzet.

Így igaz 5 ös, minden szavaddal egyetértek. En is egyedül lakom, így alakult, de valóban érzem én is sokszor, hogy mennyivel jobb pont azokért a dolgokért amiket te is mondtál.

Viszont neha irigy vagyok azokra, akik szepen összecsiszolódtak másokkal es szépen élnek együtt, békésen, esetleg többgenereációsan.

Ha sikerül összehangolódni, ami ritka, akkor az az igazi boldogság .

De sajnos ez nekem sem adatott meg, negatív emberek vettek körül, tehát rajtam nem múlott, es akkor így a legjobb, mintsabb valaki hazudjon es ártson nekem , stb , kötekedjen