Az egyedül fenntartott életet meddig lehet bírni?

Egyre több ilyen magányos ember van, még családban is. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy a magányérzetnek vannak előnyei és nem is egy (sok cikk van erről az interneten), ezekre kell figyelned, önmagad keresd és megbecsüld, így magabiztosabb legyél.

Kíváncsi leszek a többiek válaszára is.

Valójában nagyon sokáig lehet valaki egyedül. Bele lehet fásulni, és olyankor az ember már a vágyat is elveszti lassan, hogy változtasson. Aztán egyszer csak jön valaki, és felrázza. Olyankor minden visszaugrik a rendes kerékvágásba.

Szerintem csak türelmetlen vagy. Ez mondjuk nem is baj, csak nem a megfelelő módon engeded ki a gőzt. Próbálj kimozdulni, barátokat, ismerősöket szerezni, élményeket gyűjteni. Akár kiállítás, rendezvény, tánctanfolyam, stb. A lényeg, hogy ne a hajad tépd ilyenkor, és ne a környezeted vádold.

"Én csak azt szeretném, ha tartozhatnék valakihez. Ez most komolyan olyan nagy kérés? !"

Ez olyan, mintha a sült galambot várnád. Otthon ülsz, és rázod az öklöd az ég felé. Így csak be fogsz csavarodni. :))

Én így valahogy látom ezt:

Van egyedül-lét,és van magány.Nem ugyanaz a kettő.Habár általában a kettő kombinációjában élnek az emberek,vagy a harmadik változatban :a társas magányban.

Az egyedül-lét amikor valaki egyedül él,nincs családja nincs párkapcsolata,tehát nem osztja meg a mindennapjait szorosan egy-két személlyel.Ennek ellenére jól érzi magát,mert jó viszonyban van önmagával.Mert szereti önmaga társaságát.Egyedül is tud nevetni,örülni,mókázni,gondolkodni,filózni,örül a napfénynek,egy jó könyvnek,egy finom vacsorának.Nem kerüli az emberek társaságát,de nem is tőlük függ a hangulata.Szabad ember,nem függ senkitől,nem kell alkalmazkodnia senkihez,és nem tartozik számadással senkinek.Az ilyen ember mindég talál módot,lehetőséget arra,hogy önmagát, a lelkében rejlő jót és szépet megossza másokkal.Minden ember körül vannak emberek,senki sem sziget.A hozzám tartozó embereket maga az élet hozza az életembe.Csak nyitottan,figyelnem kell,velük tartozom össze.

A magány,mindennek az ellenkezője,a lélek vacogása.Mivel nincs jó viszonyban magával,unatkozik egyedül önmagával,nem viseli önmaga társaságát és rosszul érzi magát.Fáj neki az egyedül-lét.Ezért állandóan sóvárog társaság után.

Szerintem a harmadik a legrosszabb,a társas magány,azért mert van ugyan valaki melletted,de mégis magányos vagy ráadásul nem vagy szabad.Nem tehetsz amit akarsz,elszámolással tartozol valakinek,a másik ember korlátoz és alkalmazkodnod kell hozzá.

Természetes emberi vágy tartozni valakihez,de én azt gondolom az ember csak önmagához tartozik igazán,mert egyedül születik és egyedül hal meg,minden baját végső soron egyedül csinálja végig és minden fájdalma önmagának szól.

Mindezt röviddel az ötödik x előtt mondom.

Te kérdező még fiatal vagy ahhoz,hogy elfogadd a magányt.Még lehet társad,családod,még tartozhatsz valakihez.Nem könnyű manapság megtalálni azt akit akarunk,de nem is lehetetlen.Viszont tenni kell érte.

"Gúnyt és helyét nem álló cinizmust látok soraidban. "

Akkor vagy nagyon rosszul látod, vagy én fogalmaztam rosszul. Éppen hogy segíteni akartam, és kicsit sem gúnyolódni. De hát te tudod, sok sikert, meg minden..

"Én csak azt szeretném, ha tartozhatnék valakihez."

Nem igazán értem, ezt mi másnak lehet hívni, mint magánynak.

Ne merülj el a filozofálgatásban, mert nem visz előbbre.

És mielőtt beszólsz, ezt is segítő szándékkal írtam.

Na most már tényleg léptem. :)