Eléggé egyedül érzem magam, hogyan tudnék ezen változtatni, elnyomni ezt az érzést magamban?

Ez a negyedik év,hogy új iskolába kerültem. Nagyon nehezen ment a beilleszkedés,ugyanis nehezen nyílok meg mások előtt,még a mai napig nem érzem magam jól az osztályomban. Úgymond a "kirekesztettek" között vagyok. Elvileg vannak barátaim,de valahogy úgy érzem,hogy nem számíthatok rájuk,nem bízhatok meg bennük. Az a rossz,hogy pont öten vagyunk jóban,és úgy érzem,hogy mindig én vagyok a plusz 1. Ebből az "ötösből" két lány,nagyon jóban van egymással,és én csak pótléknak vagyok jó számukra,ha nincs ott az másik,vagy ha éppen összevesztek. A másik két lány közül,meg elvben az egyik a legjobb barátnőmnek mondja magát,de kb. mindennap kiakad rám,olyanok miatt,hogy például azt mondtam neki,hogy gyorsan olvasott. Ilyenkor csomó ideig nem szól hozzám,és megy a másik lányhoz. (Csak zárójelben jegyzem meg,hogy 11. osztályos vagyok,és ilyeneken megy a vita...) Ráadásul,van két lány, akikkel nagyon jóban voltam az előző sulimban (ők tényleg igazi barátaim voltak),és egyre nehezebben tudom velük tartani a kapcsolatot,egyre kevesebbszer beszélünk,fogynak a közös témák,találkozni meg végképp nem tudok velük.

Szóval,a lényeg az,hogy állandóan azt érzem,hogy felesleges vagyok,és csak pótléknak vagyok jó. Mióta az új suliban vagyok,állandóan az történik,hogy megbízok valakiben,kezdem érezni,hogy "igen,ez az,végre egy barát,talán még sem vagyok egyedül",és akkor vége,valahogy mindig hátba támadnak,megsértődnek rám,inkább máshoz mennek. (Itt az öt lányra gondolok,a többiekkel nagyon minimális kapcsolatom van.) Lehet,hogy hülyeségnek tűnik,hogy ezt érzem,de én olyan vagyok,hogy eléggé a szívemre veszek mindent. Emiatt például már attól is kiakadtam,hogy az osztályteremben mindenki mellett ül valaki,csak mellettem nem. Lehet,tényleg gyerekes dolgok ezek,de állandóan ezzel szembesülök,hogy nincs egy olyan ember,akiben igazán megbízhatnék,aki ott van nekem,mint igaz barát. Egyszerűen csak egyedül vagyok,nem kellek senkinek. Igazából tudom,hogy nem tudtok nekem segíteni,hogy most hirtelen legyenek igaz barátaim. Csak abban kérek segítséget,hogy hogyan tudnám ezt a magányosság-érzést elnyomni magamban,egyszerűen csak elfogadni,hogy csak addig kellek a "barátaimnak", míg nekik érdekük ez. Tanácsokat szeretnék, hogy hogyan éljem túl ezt a két évet?

16/l