Te h lábaltál ki a magányból?

Az ember nem társas lény, hanem társfüggő - legalábbis ha a legborzalmasabb dolog számára a magány. És hát ha hiányát érzed annak, akit szeretsz, akkor érthető, hogy egy darabig így érzel, nem a magány szörnyű, hanem a hiány.

"...szóval szívesen olvasnék olyan sikersztorikat' ami arról szól h valaki végtelenül magányos volt, de jött valaki/valami ami megváltoztatta az életét:)"

Szerintem belátható, hogy az nem sikersztori, ha az illető nem tett semmit a sikerért, csak várta a csodát, ami nagy kegyesen bejött neki.

Az én "sikersztorim" is az (se nem siker, se nem sztori, mindig is ilyen voltam), hogy egyedül, kreatív hobbinak szentelve az életem tudok kibontakozni, legszebb pillanataimat ilyenkor élem át. Vannak barátaim, akikkel néha tartom a a kapcsolatot. Őket meg javarészt a hobbi, mint közös érdeklődés hozott az életembe.