Mindenhonnan kilógok a sorból és már nem bírom, mit tegyek?

Ne hisztizz, inkább PRÓBÁLD MÁR MEGÉRTENI AZT amit írtam...Sajnos a legutóbbi hsz-edböl is az jön le megintcsak, hogy SEMMIT NEM ÉRTETTÉL ABBOL, amit eddig írtam...Most nem értem...Ennyire bonyolultan írtam eddig, hogy egy szót sem tudtál megérteni belőle? Na, akkor megpróbálom újra, és kicsit másként:Tudom hogy mi a problémád, annak idején magam is pont ilyen szituban éltem, ezért is vettem a fáradságot, és írtam válaszokat eddig a kérdésedre...Mivel szeretnék tanácsokat adni neked hogy miként kezeld ezt a meglehetősen bosszantó szitut...Szóval mondom,énis hasonló problémákkal küzdöttem olyan idős koromban mint most te...Csak az én problémám az volt, hogy nálam rettenetes volt a "tudásszomj", éshát a ráérő időm jórészét könyvek olvasásával, művelődéssel töltöttem, de nem ilyen manapság divatos "fantasy" baromságokkal, hanem KOMOLY TUDOMÁNYOS ÉS TÖRTÉNELMI KÖNYVEK VÉG NÉLKÜLI OLVASÁSÁVAL...Éshát mivel túlságba is sikerült íly módon kiművelnem magamat,(Sokszor még a tanárokat is zavarba hoztam azálltal, hogy egy-egy témárol többet tudtam mint ők, a TANÁRAIM...) EGYSZERŰEN NEM TUDTAM SZÓT ÉRTENI A KOROSZTÁLYOMBELI GYEREKEKKEL...Mivel borzalmasan idegesített a számomra "primitív" beszédük, meg viselkedésük...Éshát emiatt énis igencsak egyedül éreztem magamat...Pont úgy, mint ahogy te most...Viszont mondom:Nekem sikerült aztán MEGBÉKÉLNEM A HELYZETTEL, mivel rájöttem arra, avagy igyekeztem úgy felfogni a dolgok lényegét, hogy: "Dehát mit csodálkozom azon, hogy nem ért meg engem senki sem? Hát hogyan is értenének már meg olyan emberek-gyerekek, akik szellemi képességeiböl ilyesmi beszédekre tellik csak, hogy: "Hé,van egy cigid", meg "Úgy berúgtam tegnap, hogy lehánytam még a küszöböt is", meg "tegnap csináltattam egy új tetkót,egész jó lett, nem?" meg hasonló értelmességek? Hát...EZ(!!) nem az én szintem,és NEM AZ ÉN VILÁGOM, úgyhogy nincs is miért törnöm magamat, hogy ILYEN EMBEREK-GYEREKEK közzül barátot keressek"...Úgyhogy nemhogy ÉN PRÓBÁLTAM VOLNA KÖZZÉJÜK BEILLESZKEDNI,inkább még ÉN VOLTAM AZ, AKI FELLENGZŐSEN SZÓBA SE ÁLLT VELÜK...Inkább könyvtárakba jártam és ott időztem napestig,meg sétálgattam mindenfelé egymagamban, éshát kifejezetten idegesített még az is, ha valaki megpróbált egyáltalán kommunikációt kezdeni velem...De tényleg...Szóval nemhogy nem hiányzott a mások társasága, de még kifejezetten idegesített is az(!!), ha valaki megpróbált baráti kapcsolatot kezdeményezni velem, vagy akárcsak hozzám is szólt...Idővel aztán sikerült egy annyira ÖNTELT-ARROGÁNS valakivé válnom ezálltal, hogy egy idő után szabályosan fordult a kocka, éshát éppen a környezetem lett az, aki/ami megpróbált MINDEN MÓDON ALKALMAZKODNI HOZZÁM, éshát egyszer eljött egy olyan idő,amikoris a korombeli gyerekek-emberek már azért is magukon kívül voltak a gyönyörtöl, ha egyálltalán vettem annyi fáradságot, hogy leereszkedtem hozzájuk annyira, hogy egyálltalán szóba álltam velük...ÉN(!!), VELÜK...Sikerült megértetnem veled végre ennek a folyamatnak a lényegét? Bízok benne,ugyanis más módon nem fogol tudni sohasem kitörni abbol a depresszív-komplexusos állapotbol, amiben minden jel szerint vagy jelenleg...Csakis úgy, ha fordítol a felálláson...Hidd el, az emberek már csak olyanok, hogy menekülnek a gyenge akaratu,tétova, magukban nem bízó illetőktöl és mindent megadnak azért, hogy egy MAGABIZTOS, MAGÁBAN BÍZNI TUDÓ, ERŐS AKARATU illető egyálltalán még csak egy pillantásra is méltassa őket...Ez a világ már csak így működik, ezért próbálok tanácsokat adni neked itt...És saját, jól bevált példa alapján írom azt, amit...Szóval mégegyszer:Próbáld meg megérteni azt, amiröl eddig írtam...Másképpen nem fogol tudni sohasem kikerülni a jelenlegi helyzetedböl...Mást továbbra sem tudok mondani...

Igen...Ismerős a szitu, mint azt írtam régebben is már, hasonló gondokkal küzdöttem énis szinte pontrol-pontra(!!)egykoron, kivéve persze a sírásra való fokozott hajlamot, mivelhát ugye én nem vagyok nőnemü, úgyhogy a sírás jelensége rám sohasem volt igazán jellemző,nade a többi tünet megléte azért meglehetősen ismerős, még így, évtizedek múlva visszagondolva is a dolgokra...Viszont mondom:Ne keseredj el, a dolgon lehet segíteni, ERRE ITT VAGYOK ÉN AZ ÉLŐ PÉLDA...Éshát mint azt már említettem, MA MÁR nyoma sincs a gyerekkori bizonytalanságaimnak, sőt, manapság már éppen az a gond, hogy túlságba is magabiztos, és öntelt a viselkedésem, ami már szinte megsemmisíti a környezetemben élők saját egyéniségét gyakran, annyira erősen hat rájuk az én egyéniségem...De ezt a folyamatot, és "gyógymódot" végig kellett nekem is járnom, úgy, ahogy azt fentebb leírtam egy másik hsz-ben már...És ha ki akarsz kerülni a mostani állapotodbol, akkor NEKED IS VÉGIG KELL JÁRNI EZT AZ UTAT...MÁS MÓDSZER NINCS...(Legalábbis szerintem nincs, éshát bizony tapasztalatbol beszélek......)Szóval mindenekelőtt ott kell elkezdened a "személyiségfejlesztő tréninget", hogy előszöris KERESEL MAGADBAN olyan tulajdonságokat, AMIKRE BÜSZKE LEHETEL, és amikröl látod, hogy KIVÁLTJA MÁSOK ÍRÍGYSÉGÉT...Mindenkinek vannak olyan pozitív tulajdonságai, amikre alkalomadtán büszke lehet, ha mégis úgy érzed hogy neked ilyen tulajdonságod nincs, akkor próbálj meg MESTERSÉGESEN ELŐIDÉZNI ilyen tulajdonságot...A legkönnyebb dolgod akkor van, ha megpróbálsz RÁHAJTANI A CSINOS KÜLSŐ MEGJELENÉSRE, illetve a MŰVELTSÉGRE...Az emberek féktelen írígységét, avagy éppen ellenkezőleg, a féktelen csodálatát ENNEK A KÉT DOLOGNAK A MEGLÉTE TUDJA LEGINKÁBB felhergelni...(Szóval a közhiedelemmel ellentétben nem az, hogy kinek mekkora tetkója van, meg nem az, hogy egy nap hány cigit képes elszívni az illető, meg nem az hogy hány liter szeszt képes bevedelni, meghogy milyen "márkás cuccai" vannak,meg hogy mennyi pénze van...Nem...Nem...Az emberek írígységét,és csodálatát-hódolatát a HELYES KÜLSŐ MEGJELENÉS, és a velük szembeni INTELLEKTUÁLIS FÖLÉNY MEGLÉTE tudja kiváltani a legjobban, ez nekem már réges-régi jól bevált tapasztalatom...) És ha már sikerült felkelteni mások írígységét, avagy titkolt, vagy nyilt csodálatát magadat illetően, akkor már félig nyert ügyed van...És innen már csak egy lépés a MÁSIK NEM TAGJAIRA GYAKOROLT LEHENGERLŐ HATÁS IS,ami ha kiváltódik, akkor valszeg soha többé nem lesz már komplexusos érzésed...(A mai világban tapasztalható felnőttkori komlexusok, és frusztrációk megléte is szerintem a legtöbb embernél szexuális jellegü frusztráció következménye, akárki akármit is mond, ez nekem szintén régi megfigyelésem már...)Nálam ez a folyamat ment végbe kb 10-15 éves korom között, és miután ezen a folyamaton túljutottam, többé nem voltak bizonytalan-depis periódusaim...Szóval fogd úgy fel a jelenlegi helyzetedet is hogy:VALAMI OKA VAN ANNAK, hogy "nem tudol beilleszkedni a többi gyerek közzé"...És ez az ok nagy valószínűséggel az, hogy MÁSOK ÍRÍGYEK RÁD valamiért...Egy olyan tulajdonságodért, amit viszont TE MAGAD NEM ÉRTÉKELSZ KELLŐEN MAGADBAN, vagy fel sem ismersz...Hát...Próbáld meg tudatosítani magadban EZT A TULAJDONSÁGOT, és próbáld minnél nagyobb tökélyre fejleszteni...Csak egyet ne tegyél sohasem, mégpedig azt, hogy MAGADAT ALÁBECSÜLD, és úgy érezd bármikoris hogy BENNED VAN A HIBA...Mindenképpen TUDATOSÍTANI KELL MAGADBAN, hogy a hiba A KÖRNYEZETEDBEN VAN, és te TUDOD IS AZT JÓL, hogy MI EZ A HIBA...ÉS TUDD IS VALÓBAN(!!)...Szóval próbálj elindulni ezen az úton...Más módon, mint azt említettem már sokszor, NEM FOGOL TUDNI KIKECMEREGNI A JELENLEGI ÁLLAPOTODBOL...

Mindenesetre olvasván a két legutóbbi hsz-edet, örülök annak, hogy akkor annyira nem rossz az önértékelésed a jelek szerint, mint amire gondoltam a kérdés bevezető szövegét elolvasván...Ez jó dolog akkor nagyon! Viszont az újabb infókat megtudván, van egy olyan érzésem, hogy talán nemis azzal van bajod, hogy "kilógol a sorbol", hanem inkább azzal, hogy MÁSOK NEM ÉRTENEK MEG...A két dolog az nem egészen ugyanaz, én már csak tudom...Nem lehet az, hogy téged is inkább a megnemértés bánt, mint ahogy engem is az bántott ilyen koromban mint amilyen korban te vagy most?(Mint arra már utaltam fentebb többször is, IGAZÁBOL én sohasem foglalkoztam azzal, hogy "kilógok mindenünnen a sorbol", ugyanis OLYAN emberek társaságábol "kilógni", mint amilyen emberek-gyerekek körbevettek mindig is, felért egy DÍCSÉRETTEL a számomra,de AZ, hogy SEHOGYSE AKARTÁK FELISMERNI a környezetemben élők azt, hogy SOHASEM BESZÉLEK HÜLYESÉGEKET,és nemigen farag rá sohasem az, aki a tanácsaimra hallgatott bármikor is, na, AZ viszont már meglehetősen zavart, éshát tulajdonképpen zavar mindig a mai napig is...Nem lehet az, hogy te is valami hasonló problémával küzdöl inkább, nem pedig a "sorbol való örökös kilógással"?)

Nade kicsit továbbvezetve a fenti gondolatmenetet, az hasznos dolog lenne, ha sikerülne pontosan letisztázni magadban, hogy VALÓJÁBAN mi a gondod magaddal, és a környezeteddel...Ugyanis ha titokban valóban az bánt, hogy "nem fogadnak be a baráti társaságok", az egészen más megoldási javaslatot igényel, mint az, ha inkább az a problémád, hogy NEM ISMERIK EL A KÖRNYEZETEDBEN ÉLŐK az átlagon felüli intelligenciádat, és okosságodat...Ugyanis az első eset esetében a megoldás kulcsa az, ha TE IGYEKSZEL ALKALMAZKODNI a környezetedben élőkhöz, de ha valójában a második variáció esete áll fenn, akkor viszont MINDENKÉPPEN EL KELL ÉRNED, hogy fel, és elismerje a környezeted azt, hogy te jóval okosabb,intelligensebb, szebb vagy mint ők...Mint arra már utaltam többször is, nálam az utóbbi eset állt fenn, éshát én a magam részéröl úgy segítettem akkor a dolgon, hogy idővel kifejlesztettem egy rendkívül erős,szuggesztív egyéniséget, ami segítségével aztán előbb-utóbb sikerült rávenni másokat, hogy ELISMERJÉK az igazamat szinte mindig-mindenben, bár az azért bántott kissé, hogy ehhez szükség volt sokszor az egyéniség bevetésére is, amikoris pedig elismerhették volna az igazamat "maguktol is", pusztán csak az érveim-mondandóim igazsága álltal...Szóval lehet hogy titokban tégedet is inkább az bánt, hogy nem akarja a környezeted elismerni azt, hogy "okosabb-ügyesebb-szebb vagy náluk"...De te viszont érzed magadban, hogy ez így van pedig,és így akkor lehet hogy ez a "feloldatlan ellentmondás" okozza a neurotikus panaszaidat, meg a depis hangulataidat...Ez az eset nem állhat fenn?

Leírom a tapasztalataimat ha érdekel, bár azért ne feledjük el azt, hogy ez a címbeli kérdés nem rólam kéne hogy szóljon, hanem rólad, de amennyiben az én tapasztalataimbol tudol tanulni te is, akkor szívesen írok a magam egykori eseteiröl is,hátha kissé megnyugtat a gondolat majd téged, hogy nemcsak te élsz olyan szituban amiben, hanem bizony másoknak is meg kellett bírkózni már akkor hasonló felállásokkal, amikor te még egy kósza gondolat sem voltál a világon ha minden igaz...