Vannak itt igazi "loner-ek"? Milyen az életetek, milyenek a mindennapjaitok? Boldogok vagytok?

Passzív vagyok, nyugodt, semmi sem zökkent ki a hidegvéremből, nem lepődök meg semmin, nem csalódok senkiben, nincsenek elvárásaim senkivel szemben, 2 barátom van, kevés dolog tud örömet okozni, és még kevesebb szomorúságot, nem vagyok boldog, de nem is vagyok szomorú, nem tudok az lenni.

örülök, hogy én én vagyok és nem olyan, mint a legtöbb undorító személyiséggel rendelkező ember.

A felhasználóneved után ítélve például itt vagy te - ez tetszik. :D

Amolyan művészlélek vagyok, akinél az alkotómunka az első - fő - és pótcselekvés is egyben. Van ugyan társaságom, zömében szintén alkotók, de ha nem találkozom velük akár hosszabb ideig sem dől össze a világ. Nélkülük jó, velük egy kicsit jobb (bizonyos ideig). Időlegesen tudok kompromisszumot kötni, de egy életre nem.

Időlegesen tudok boldog lenni, amikor megszáll az ihlet, a tartós boldogságra folyamatosan törekszem, miközben valószínű, hogy pont a törekvés feladásával érhetem el. :)

Mi az a "Loner"?

Talán én is az vagyok. Szeretek egyedül lenni, nem hiányoznak mások, kb. 1-2 hetente megyek társaságba, de akkor szeretem.

Én is "művész lélek" vagyok, és szeretek egyedül "alkotni", más úgy sem tud abba a világba lenni, amiben én.

Nem tudom mit jelenthet a "loner". De angol tudasombol, szerintem azokra vonatkozik akik egyedul vannak, nicsen sok haverjuk, ilyesmik.

Ezek ram igazak. Nem nagyon hianyolom a tarsasagot. Elegge nehezen leszek boldog, inkabb levert, szomoru vagyok. Szeretek en is alkotni. Foleg irni, de suthetogyurmazni, rajzolni is szeretek. Szerintem megszoktam az egyedulletet. :/

Az első válaszoló igazi sztoikus személy lehet. :)

Én is "loner" vagyok. Nem nagyon találom a helyem az emberek között viszont vágynék társaságra. Viszont sajnos kevés ember közelsége nem zavar. A tankörömben vannak emberek akiknek már a látványától is rámjön az ideg, hogy mi a retekért kell őket állandóan bent látni, akiket kedvelek azok meg alig járnak be órákra... Hát ha még hallom is ezeket a bizonyos egyéneket beszélni még ha nem is érthetőn, de mégis arra vágyom, hogy valahogy kiradírozhatnám őket a környezetemből. Meg persze vannak a közömbös emberek is akik nem zavarnak. Nem háborgatnak én sem őket, ha valami olyan van velük nem érzem terhelőnek, hogy interakciót kell folytatni.

Igen, engem lehet annak nevezni. Sosem voltam társasági ember, de igazából sztem az emberek többsége felszínes ösztönlény, így nem is kérek a társaságukból. Olyan ember meg Magyarországon irtó kevés van, akire lehet számítani és lehet bízni.

A haverkodásra, felszínes röhögcsélésekre, bulizgatásra, piálásra meg nem vagyok vevő, így marad az egyedüllét.

Egyébként a mai világban sztem az a "normális" ember, aki magányos (általában), mivel ez általában azt jelenti, h gondolkodó, mélyebb értékkel bíró ember.