Mit tegyek? Hogyan mászhatnék ebből ki?

"egész nap bent ülök, és vagy gépezek, vagy nézem a plafont a szobámban"

a gépen mit szoktál csinálni?

Én pl 14 évesen lettem depressziós egy hülyeség miatt, én is elkezdtem befordulni, sokat gépezni, mondjuk én 16-18 óra alvással kezdtem...

Végül rengeteget foglalkoztam programozással, és már a szakmám is az, szerencsére már nem vagyok depressziós...

Sikerélményre van szükséged, hogy pozitív hatás érjen...

lehet akár játékból, valami szellemi termék előállításából (kép, hang, kód...), vagy akár a garázsban barkácsolhatsz is :)

Először a depresszióból kell kijutnod! De nem anyukád miatt kell teljesítened, hanem saját magad miatt...

Tehát ne anyukád miatt csinálj meg egy zenét, vagy egy polcot, hanem magad miatt!

22F

Kiút mindig van, ne add fel! Nekem is volt egy barátom, aki 14-15 évesen vagdosni kezdte magát, és bár nagyon közeli barátok voltunk, annyi idősen és annyi élettapasztalattal (zéró) sejtelmem sem volt, hogy mit tegyek, vagy hogy hogyan segíthetnék rajta. A barátaid valószínűleg azért nem csinálnak semmit, mert nem értik meg azt a helyzetet, amiben vagy, és ezért nem tudják, hogy mit tehetnének, de nem jelenti azt, hogy nem szeretnek, vagy hogy ne érdekelné őket, hogy mi van veled.

A depresszióról pár szót. Azt gondolom Te is rájöttél már, hogy ez nem egy normális dolog, azt viszont tudnod kell, hogy nem benned van a hiba. Nem arról van szó, hogy Te "képtelen" vagy a boldogságra, vagy bármi, egyszerűen csak olyan környezetben élsz, ahol egy beszűkült valóságot tapasztalsz, de ez megtévesztő. A depressziótól nagyon sokan szenvednek (meglepődnél, ha tudnád mennyien, főleg korodbeliek!), de ez csak egy ideiglenes állapot, és ki lehet belőle mászni. Hogy hogyan, az már egy komplikáltabb kérdés, viszont pár alapdolgot tisztázni kéne.

Először is, a megfelelési kényszered egyáltalán nem festi azt a képet, hogy egy egészséges családban élnél. A szüleidnek úgy kellene Téged szeretniük, ahogy vagy, és nem pedig mindenféle magas, irreális elvárásokat támasztani Veled szemben. Még ha direkt módon nem is mondják ki azt, hogy Neked teljesítened kell, valószínűleg ők maguk is irreálisan magasra teszik a lécet magukkal szemben, így lehet, hogy Te csak ezt a magatartásmintát másolod. Akárhogy is, ez marhára egészségtelen.

Persze nem az a baj, hogy elvárásaid vannak magadtól, hanem az, hogy egyrészt az elvárásaid irreálisan magasak, ezért folyamatosan alulmúlod őket, ami miatt elégedetlen leszel magaddal, és így tovább... másrészt pedig azt feltételezed, hogy az emberi minőségedet az határozza meg, hogy mennyit vagy képes felmutatni, holott ez irtózatos nagy butaság. Függetlenül attól, hogy hogyan teljesítesz az iskolában, milyen sportoló vagy, hány versenyen veszel részt, mennyi barátod van, stb stb stb Te ugyanúgy értékes ember vagy, mint bárki más, pusztán abból adódóan, hogy emberi lény vagy. Szüleidnek pedig pusztán emiatt szeretniük és támogatniuk kellene Téged, mert ez a szülői kötelességük, amit vállaltak akkor, amikor családot alapítottak, és ha ennek a kötelességnek nem felelnek meg, akkor rossz szülők, és nem a Te dolgod az, hogy boldoggá tedd őket, főleg ha közben észre sem veszik azt, hogy Neked micsoda fájdalmakat okoznak.

A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy mennyire hideg viszonyban lehetsz a szüleiddel. Ha nem veszik észre, hogy - akár általuk sugallt, akár nem - teljesítési kényszered miatt annyira mélyen depressziós vagy, hogy vagdosod magad, akkor ott nagyon komoly problémák vannak. Azt tanácsolnám mindenkinek egyébként, hogy beszélgessen őszintén erről a szüleivel, de sokszor pont a szülő nem partner az efféle beszélgetésekre... nagyon sokszor az az érzésem, hogy a szülők nem ismerik a saját gyerekeiket, és nem is igazán akarják megismerni, csak meg akarják szabni nekik, hogy hogyan éljék az életüket, és milyen úton haladjanak... ha ez a helyzet, akkor azt tudom tanácsolni, hogy ne foglalkozz velük.

14 évesen persze az ember még kevés élettapasztalattal és önállósággal rendelkezik, ezért nehéz lázadni, de ne hagyd hogy bárki is érzelmileg zsaroljon. Most még jogilag és erkölcsileg is nem kissé felelősek érted, de egy idő után majd rájössz, hogy bármit csinálsz, az elsősorban a saját életedre van hatással, és amikor megtanulod ezt a felelősséget kezelni, akkor felnőttként tudsz majd gondolkodni. Az utolsó gondolatom lényege: ne foglalkozz, hogy a szüleid mit várnak el Tőled, keresd meg azokat a dolgokat, amiket szeretsz csinálni, és azt csináld. Ez alatt nem az éjjel-nappal kockulást értem, de ha épp a számítógépek érdekelnek, azzal sincs semmi baj, ha azokkal foglalkozol, lényeg hogy hosszú távon valamit ki tudj belőle venni, ami majd az előnyödre válik. Sokan a sportolásban találják meg a tehetségüket, mások a művészetben... van egy jó barátom, aki egyébként ritka okos srác, de soha nem akart klasszikus "értelmiségi" munkát végezni, hanem fodrász szeretett volna lenni, ennek ellenére a szülei beiratták a fősulira, amit persze ő nem is igazán akart csinálni, ezért teljesen elzüllöt, elkezdett drogozni, és teljesen szétcsapta magát... pár év múlva észhez tért, elkezdett fodrásznak tanulni, és most boldogan fodrászkodik. Nekem a tanuláson kívül soha nem volt különösebb tehetségem semmihez, ezért én is egy darab szarnak éreztem magam sokáig, de egy idő után rájön az ember, hogy hogyan tudja kamatoztatni a képességeit, csak persze ehhez idő kell - irreális elvárás az, hogy az ember 14, vagy akár 18 évesen ezt már tudja - a legtöbben még a korosztályomon belül (25 leszek) sem tudják, mit kezdjenek magukkal. Szóval a lényeg, keresd meg hogy mi az, amiben tehetséges vagy, mi az amit szeretsz csinálni, és abban bontakoztasd ki magad. Ha épp nem érdekel az irodalom, akkor ne foglalkozz vele, ha épp nem vagy belőle ötös. Hidd el, tíz év múlva baromira nem fog érdekelni, és valószínűleg emlékezni sem fogsz felére sem akkor sem, ha anno tisztességesen megtanultad (én magam vagyok az élő példa erre).

Kicsit félrementek a gondolataim, de amit mondani akartam: mindenképpen gyűjts olyan embereket magad köré, akikkel meg tudod osztani a gondjaidat. A legideálisabb az lenne, ha ezek a szüleid lennének, és egy terapeuta, de ha a szüleidet nem érdekled, akkor keress magadnak olyan barátokat, akik hasonló dolgokon mentek vagy mennek keresztül, ez mindig sokat segít, együtt jobban meg tudjátok oldani a problémáitokat, de legalábbis nem érzitek magatokat ennyire egyedül.

Így elsőre ennyi jutott eszembe, de írj még ha van bármi kérdésed!

Én is depressziós vagyok.

Nyugodtan írj,ha gondolod.

14/L