Ha nincs egy ember sem, akinek bármit is számítanék, akkor valamit nagyon rosszul csinálok?

Hát az a helyzet, hogy egyetlen ember sincs a Földön jelenleg akinek fontos lennék. A szüleim csak megtűrnek, de már örülnének ha mielőbb elköltöznék, a testvéreim lesz_rnak, a többi rokonom szintén. Barátaim nincsenek, max haverok, akikkel néha összefutok, de ők magasról tojnak rám. Sok lánynak bejövök, néha össze is jön egy két alkalmi kapcsolat, de komoly kapcsolatom nincsen. Szóval egyetlen ember sincs, akivel mélyebb, bensőségesebb kapcsolatom lenne, szeretetet senkitől sem kapok, senkivel sem tudom megosztani a gondolataimat. Tudom, ez idáig nagyon önsajnáltatósan hangzik, de mégsem az, mivel az hatalmas mázlim van, hogy olyan típus vagyok, hogy egyedül is jól elvagyok. Ha egy lakatlan szigeten kéne élnem, ott is ellennék. Nem várok el semmit az emberektől, nem küzdök az élettel, csak élek bele a világba. Néha úgy érzem, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, hiába vagyok társaságban, hiába vesznek körül emberek hiába érzem magam jól velük, mégis egyedül érzem magam. A legfurább azonban az, hogy ez a helyzet egyáltalán nem zavar, más emberek szörnyen lennének ha a helyemben kéne lenniük ,én meg így is megvagyok.