Lehetséges, hogy a magányom miatt érzek így?

16 éves nőci vagyok, és folyton szerelmes, annak ellenére, hogy nem akarok kapcsolatot vagy bármi ilyet. Szerelmes vagyok a nyaraláson éneklő random srácba, abba is aki szembejött a buszon, abba is aki nem srác hanem 30 éves színész. Nem egyszerre, hanem személytől és a kapcsolatunk idejétől függően bizonyos ideig. Nem csak holmi "tetszés", mert mindenben azt érzem hogy szeretem az illetőt, úgy alszok el és úgy fekszek le, majdnem hogy szó szerint is rózsaszín ködben úszok és tényleg azt érzem, hogy én annyira annyira szerelmes vagyok. Jelenleg 23 napja szerelmes vagyok a nyaraláson látott énekes srácba.

Igazából ez már eleve beteg, de a másik az, hogy ha az illetővel van egy közös pont az életünkben, tehát még jó ideig rendszeresen látni fogom, akkor megelégszek ennyivel. Persze ha úgy alakulna, szívesen közelebb kerülnék hozzá, de csak messziről szeretem mint az állat, és közben ilyen szomorú-boldogságot érzek. Elég sokáig szoltam szerelmes lenni így, de mindig ugyanolyan jellegű és ugyanúgy nagyon mélynek élem meg.

Mi ez az egész, vagy úgy összességében ez normális, vagy valami pszihés dolog?