Vannak itt mások, akik elvesztették minden reményüket, vagy soha nem is volt? Innen hogyan tovább?

Egész életemben különc voltam; már 3 évesen sem akartam más gyerekekkel játszani, és ezek a különbségek a korosztályommal egyre csak fokozódtak. Mára annyira elszakadtam """a valóságtól""" (mi a valóság...), hogy még csak beszélni sem tudok senkivel. Senkinek nem tudom elmondani, hogy mit érzek vagy hogy vagyok, mert bár értik a szavaimat, nem értik hogy mire gondolok velük, nincs meg a kontextus - ezt sem igazán tudom megfogalmazni, egy katyvasz az egész. A beszéd talán nem jó kommunikációs forma.

Kb. 14 éves korom óta kisebb szünetekkel, de folyamatosan depressziós vagyok. Egyetlen kapcsolatom sem volt, sem párkapcsolat, sem baráti, ami kielégített volna, vagy tartós lett volna - ha pedig tartós volt (egy ilyen volt, már nincs), akkor úgy éreztem visszatartott, és nem is értettük egymást.

Nem látom a jövőm, azt sem tudom már, hogy miben vagyok jó. A jogi egyetemet ott hagytam. Nem tudom, mi lesz velem. Egy forintom sincs, úgyhogy nem tudom azt csinálni, amit szeretek. Egész nap a sötét szobámban ülök és próbálom valahogy tompítani a fájdalmat. Előző este / ma hajnalban valamiféle pánikroham tört rám (eddig soha életemben), ami az eddiginél is jobban összetört: hogy pontosan miért, ahhoz most túl sok háttér információt kellene leírnom. Nem tudom szavakkal megfogalmazni a kérdést, ami megszületett bennem akkor. Talán, hogy van-e bárminek bármi értelme, illetve, hogy szabad akarat nem létezik, és "ez az egész" egy egyirányú út, amiből nincs kiszállás, és az út mindkét vége gusztustalan, sötét és igazságtalan. Az út valamelyik végét választani kell, látszólag ellentétesek, de ugyanaz mindkettő.

Ha tehetném, most azonnal "megszüntetném a létezésemet", de ezt még öngyilkossággal sem tudnám elérni; ugyanarra az útra kerülnék vissza, a legelejére. Lényegében nem csak szabad akarat nincsen, de akarat sem. Talán a fizikai determinizmus ezt a jelenséget magyarázta, csak máshogyan...

Úgy érzem ettől a gondolattól megőrülök. Semminek nincs értelme. Enni sem akarok. Semmit. Ki akarok szállni ebből a "játékból".

Ha valakit érdekel, hogy miért "beszélek ilyen arrogánsan" (ahogy szokták azt mondani), vagy csak úgy általában miért ilyen elbäszott ez a szöveg, azoknak: INTP vagyok. I 99%, túlzás nélkül.