Pszichológus elkerülhetetlen?

Szóval, anyámmal fél éve történt egy "baleset" , ami után többször pszichiátriára küldték. Az orvosok lemondtak róla, erős gyógyszereket szedett , elektrosokkot is akartak csinálni. A gyógyszerei miatt alig volt magánál , mikor haza jött , el is hagyta azokat. (Átverte a családot) Többször is visszakerült , közben olyan dolgokat mondott amiket ő elfelejtett , de én nem tudtam tovább lépni. Jelenleg itthon van , kb 2 hete Vasárnap elsírtam magam, mindent elmondtam a velünk élő nagyimnak. Hogy mennyire megváltozott a kettőnk kapcsolata stb. Nagyim persze pszichológushoz akart küldeni , és lehet , hogy jó lenne elmenni , de félek.

Miután anyum hazajött a kórházból , a gyógyszerei miatt alig volt látható. Vagy aludt , vagy a maga lassú tempójával próbált besegíteni a házimunkában. Akkor nemigazán foglalkoztam magammal , azon voltam , hogy vissza ne kerüljön. Később kezdtek gyengülni , majd elmaradni a gyógyszerek , és egyre jobb kapcsolatot ápoltunk. 3 hete azonban mintha régi önmaga lenne , így sokkal ingerültebb , és persze a napi beszélgetésünk is kimerül a sziában. Ezt 2 hete szóvá is tettem , elsírtam magam, de nem úgy reagált mint ahogy gondoltam. Azt mondta sírni ráérek később , de menjek és csináljam meg a kaját. Teljesen máshogy viselkedik mint szokott. Apumat sírva kértem , hogy ne küldjön el egy koncertre , erre azzal állt elő , hogy nem vagyok alkalmas , hogy középsuliba járjak más városba. Szerinte ott elvesznék. Ez is váratlanul ért. Egyébként ritkán sírok , és most sem egyszerű lámpalázról van szó. Szorongtam mikor az előadásra gondoltam. Éveken át jártam színjátszásra , de egy fellépéstől sem görcsöltem ennyire. Itt már teljesen elvesztettem minden bizalmamat , a szülőkkel így alakult a kapcsolat, a barátokkal szintén megszűnt a kapcsolat. Napközben nincs időm , de esténként elég depressziós hangulatba kerülök. Eszembe jutnak az emlékek és egyszerűen erősödik bennem a hit , hogy egyedül vagyok. A barátok elmúlnak , a barátommal sem tudok már úgy beszélni mint régen. Egyszerűen már az sem biztos , hogy ember vagyok. Félek , hogy később orra esek , nem akarok megosztani senkivel semmit , és nem várom , hogy más nyisson felém. Antiszociális lettem , a könyvek töltik ki minden szabadidőmet. Eszembe jutott , hogy mi lesz később. A barátaim , akik valószínüleg már nem lesznek meg, emlékezni se fognak rám. Ha a barátommal is szakítok, pedig 8 éve ismerem , hogyan adhatok majd új esélyt egy kapcsolatnak? A szüleimmel nem tudom , hogy leszek, de ami most van az katasztrófa. Valószínüleg öngyilkos leszek... ettől tartok a legjobban. Hogy egyszer végleg kialszik minden reményem , és nem lesz mellettem senki aki boldoggá tesz.

Nem tudom mi legyen. Ha a barátaimmal sem tudok beszélni, egy idegen nem sokat segít. Félek , hogy bár anyum az eredeti beteg , nekem is gyógyszereket kellesz szednem. Félek , hogy felügyelet alá vonnak majd , s mindíg lesz mellettem valaki. Nem örülnék neki , mindíg szerettem elvonulni magányba.