Hosszú idő után végre képes lennék rá?

Talán egy picit klisé lesz az egész, de azért köszönöm előre is, ha netalántán valaki válaszolna rá.

22 éves srác vagyok, akinek a gyerekkora telis-tele volt csalódásokkal. Tulajdonképpen totális csőd voltam, mindent és mindenkit messziről elkerültem. Ennek megvoltak a maga hatásai. Kiskoromban egy szorongó, szégyenlős fiú voltam, aki totális önbizalomhiányban szenvedett. De persze ennek az önbizalomhiánynak is megvolt az oka. Alacsony termetű voltam, így én voltam az a tipikus srác, akibe mindenki belekötött a magassága miatt. Ezt csak tovább tetőzte, hogy rettenetes frizurám volt (:D) és a fogaim is csálén álltak. Talán nem is kell firtatnom, hogy milyen ívben kerültek el a lányok.

Aztán jött a középiskola. Itt már haloványan, de látszott, hogy kezdek egy jobb irányba elmozdulni. Ugyan itt sem nőttem hű de sokat (azért a 170-et csak-csak sikerült elérni, de annál tovább nem is jutottam), de ezt elkezdtem testedzéssel kompenzálni. Tulajdonképpen a pici, nyeszlett 60 kilós énemből lett egy 80 kilós, komoly izomzattal rendelkező egyén. Ekkorra már az arcom kinézete is elmozdult egy szebb irányba, amit végre normális frizurával kombóztam össze (nem, nem vagyok páva gyerek). Ekkor tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy lány érdeklődve tekint rám. Igen, addig, amíg meg nem látta a még mindig csálén álló fogaimat. Ennek kijavítására sajna nem volt pénzem, így buktam az első szerelmet a középiskolában is. (ugyan többször is megkaptam, hogy lelkileg nagyon rendben vagyok, de azok a fogak láthatóan mindenkit elijesztettek még így is)

Miután elvégeztem a sulit, rögtön dolgozni mentem, azzal a szándékkal, hogy ha törik ha szakad, kijavíttatom a fogsorom, mert saját megítélésem szerint már csak és kizárólag ez választott el attól, hogy összejöjjek valakivel.

Igen ám, csakhogy ezen időszak elég sokat elvett tőlem. Főleg az önbizalmamat. Voltaképp teljesen antiszociális lettem. Nem járok sehová és nincs senki, akihez szólhatnék. (Pedig alapból jó beszélgető partner lennék, mert velem tényleg bármiről lehet beszélni. Bármilyen témában megállom a helyem. Felőlem lehet szó egy sci-fi filmből kivett párzanak a droid kutyák (xD) jelenetről is)

Viszont pár hónapja eljött a fogsorom kijavításának ideje, melyen végre túl vagyok és nekem is szép mosolyom van :) Itt állnék tehát 22 évesen, 170 centi magasan, fitt testalkattal (melyet a középiskola óta becsesen őrzök) és végre általános külsőségbeli hibák nélkül.

Sikeresen felvételt nyertem az általam kiválasztott egyetemre, ahol ugyebár szeptemberben kezdek. A tanulás mellett elsődleges célnak tekintem, hogy végre aktív szociális életet éljek és megtapasztaljam az első szerelmet / párkapcsolatot az életemben.

Igen ám, csak vércikinek érzem, hogy 22 évesen nem hogy nem csókolóztam még, egy lány kezét sem sikerült megfognom ezidáig. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy viszonyulna hozzám bárki is, azt meg főleg nem, hogy én hogy közelítenék meg valakit, aki tetszik.

Úgy érzem, már csak én vagyok ilyen lúzer, hogy 22 évesen semmi tapasztalatom nincs a nők területén. Igyekezni akarok, de kapar bennem egy gondolat, hogy már túl késő.

Egy szó mint száz, egyszerűen arra lennék kíváncsi, hogy mi a véleményetek az általam leírt dolgokról?