Miért ilyenek az emberek, miért ilyen az életem?

Általában magányos vagyok, egyedül, kerülöm az embereket. Utána általában kapok olyan megjegyzéseket, hogy buliznom kéne meg társaságot találni.

Ilyenkor mint a hülye berobbanok a tömegbe, lepacsizok mindenféle társasággal. 1-2 hétig rendesek velem elfogadnak, utána elkezdenek kiközösíteni.

Van amelyik arra hivatkozik, hogy antiszociális vagyok, van amelyik arra, hogy nem vagyok elég laza, nincs elég pénzem (nem dolgozom eleget) mindig van valami kifogás, de olyan, hogy csak úgy megiszunk egy sört valami vízparton szinte sosem.

Aztán idővel az lesz, hogy ha keresem is ezeket az embereket mert úgy érzem tényleg szükségem van rájuk ők nem keresik a társaságomat. Néha beszólogatnak, letiltanak, megbántanak, próbálnak megalázni, vagy meg is aláznak.

Így végül is alapvetően inkább kerülöm az embereket.

De arra jöttem rá, lehet, hogy nem is velem van a baj, hanem egyszerűen az országunk helyzete tolódott el, sokan nyomorognak és egy hajszál választja el őket a hajléktalanságtól. Tulajdonképpen engem is, mert ha nem tudom az albérletem kifizetni nincs hova mennem. Ez pedig beparáztatja az embereket és próbálnak olyanokkal spanolni akiknél vastag a pénztárca, de ezek az emberek meg pont érdek emberek és kihasználják a másikat, a nőket, a barátaikat. (nem mindig, de gyakran)

Szóval nem tudom. Mintha rohadna el körülöttem minden.

Én úgy érzem hogy amikor gyerek voltam, még általánosban pl, más volt a helyzet, összetartó, jólszituált értelmes családok zsibogtak körülöttem, mindig odafigyelt rám valaki, tanárnéni, rokon, stb. És mindig jártunk kirándulni, jutott fagyi, pattogós cukorka, savanyú cukorka, bűzbomba, játék, el tudtunk merengeni, játszani, álmodozni.

Most már arról se nagyon álmodozhatok, hogy mondjuk veszek egy kis csónakvitorlást mert a rezsimet alig tudom kifizetni.

Öngyilkosságon is gondokodtam természetesen és lebeszéltek róla. Mondták, hogy menjek el pszichiáterhez. Elmentem pszichológushoz, még csak nem is ahhoz akiket a lelkisegély ajánlott mert ők beutaltak volna a körzeti pszichiátriára, hanem egy kis lelki-ambulanciába, de ott is gyakorlatilag egy pókerarcú fiatal orvos fogadott aki semmit sem szólt hozzá a panaszaimhoz, és közölte, hogy gyógyszereket kéne szednem.

Az orvos nagyon durva addiktív gyógyszereket írt fel például rivotrilt amit nem szedek és soha többet nem is mentem oda vissza, de ezek után ha tényleg öngyilkos lennék miért csodálkozna bárki is? Hiszem kértem segítséget. És normális pszichológiai vagy lelki segítséget nem kapok.

Barátnőm sincs már két éve! 26 éves vagyok.