Közülletek akik nem tudnak beilleszkedni semmilyen közösségbe, társaságba, ti hogyan élitek meg ezt belül? Elfogadtátok már a helyzetet, vagy reménytelenül gyötrődtök magatokban, hogy soha nem lesznek barátaitok?

Mivel jó korán tisztában voltam ezzel, így a vágyaim is ebbe az irányba haladtak. Igaz, sose erőlködtem, hogy bármi közösségbe kerüljek, ha nincs rá igényem, akkor nincs.

Néha felmerül -főleg olyan napokon, mikor nem tudok kint dolgozni az állatok körül-, hogy jó is volna pár ember, akikkel leülhetünk, beszélgethetünk. Viszont megnehezíti a dolgomat, hogy az alkoholt sem kedvelem, így nálam az ilyen ücsörgéses beszélgetés max. kávéval zajlik.

A témaválasztásnál is nehéz a helyzet, sosem érdekelt, ki mennyire nyomott be a hétvégén, és ki miként húzta meg ezt-azt a nőt.

Mondjuk elfogadtam a helyzetet, gyötrődés nincs, olykor a fentebb is említett hiányérzet kerül elő csupán.

Én nehezen viselem. Folyton ezen kattogok, néha nagyon bele mélyülök,néha csak a tudat. Azon jár mindig az eszem hogy: hol ronthattam el?

Látom az ismerőseimet akikkel úgy ahogy beszélő viszonyba vagyok/voltam hogy teszik fel a képeket nagy bandákba hogy buliznak stb...és csak azok akiket ismerek,meg akik engem is ismernek. Nagyon nehéz elviselni.

Belül nagyon nyomja a lelkem, gyötrődök is.

Arról nem beszélve hogy Nekik azon kívül nagyon jó haverjaik vannak, mindegyiknek van csaja is...és sűrűn váltogatják.

Nekem még soha nem volt barátnőm..ez mégjobban megkeserít. 17 éves vagyok,lassan 18, másoknak már 14 évesen van barátnőjük.

Nem tudom mi lesz velem a jövőben, változik e valami vagy sem. Egyébként nyitott vagyok könnyen barátkozok, nem vagyok köcsög, beképzelt, nagyképű de mégse.

Mintha én írtam volna, amit a második. :/

17/L