Teljesen a padlón vagyok, és nem bírok felállni, akkora a magány bennem, mit tegyek?

A külvilág azt látja csak, hogy mennyire jól elvagyok egyedül, vidám, szorgalmas nő vagyok, de belülről...

Sosem tudtam barátkozni, kapcsolatot kialakítani, utálom magam, a kinézetem, a dagadtságom(fogyózom most is, de undorodom a tükörképemtől),és ez az érzés csak felerősödik, mivel magányos vagyok. Nincsenek barátaim, vagyis 1 ember van, de vele ritkán találkozom, minden nap egyedül vagyok, családommal élek még, de magányban. Nekem még sosem rendeztek szülinapi partyt, sosem jött még át senki hozzám, sosem voltam senkivel sem kirándulni, strandon, sosem menetem el hétvégén barátokkal csak úgy mászkálni, mert nincs kivel. Munkahelyem jól elvagyok a kollégáimmal, de ennyi, a magánéletben nem találkozunk, ott már mindenkinek meg van a maga kis családja. Érzem, hogy már nem bírom, annyira hiányzik ez a fajta közösség az életemből. Nem iszom, nem dohányzom, nem járok bulikba, discóba, sosem szerettem ezeket,úgy érzem a 4 fal tönkreteszi az életem, és felakarom már adni. Társkeresőn próbálkoztam ismerkedni, de hosszabb távú kapcsolat nem alakult ki. Mit tegyek? Hogy szedjem lelkileg össze magam? Nem bírok felállni a padlóról már.