Meg akarok dögleni. Olyan üres vagyok és olyan szinten gyötör folyamatosan valami pánikroham szerűség hogy nem bírom, nem bírom. Mit csináljak ha nem merek megdögleni?

Ne sajnáltasd már magadat.Szerinted ha Vietnámba kéne harcolni az annyira egyszerű lenne ?! De tudo mit,tudok észszerűbb példát.Egy család itt lakot a közelünkbe.9-en voltak.Az apuka most halt meg betegségben.Szerinted az a szerencsétlen nő most mit érezhet ??

Még neki mennyire lőttek az életének.Ha hiszel magadnan akkor menni fog.Csak állj már a saját talpadra.Szerinted mindíg ott lesz valaki,aki majd fogja a kezed és semmi problémád nem lesz ? A nagy fszt.Most állj talpra amíg még lehet.Egyre jobban elfognak nyomni ezek a tünetek amiket írtál.Keress valami sportot,barátkozz,vagy csinálj akármit,csak ne sajnáltasd már magad.Ha más nem is,én hiszek benned

Az éjszakai munka nem lesz jó. Éjszaka aludni kell! Nappalit keress.

Hogy engedhettek ki téged a pszichiátriáról? Még nem vagy jól! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy még bent kéne feküdnöd, hanem nem lett volna szabad az utadra bocsátaniuk. Pszichoterápia mindenképpen kell, a gyógyszert meg döntse el egy jó szakorvos. De az antidepresszánsok az első pár héten rosszabbodást eredményeznek. Ha mondjuk egy hónap se lesz javulás, akkor viszont másikat kell próbálni, mert lehet, hogy a harmadik vagy negyedik jön be. Keress pszichológust, aki eldönti, hogy hogyan tovább.

Alszol eleget? Az alváshiány önmagában depresszióssá tesz. Mikor kezdődött ez az állapot, mihez köthető? Mik az erőforrásaid, kikre tudsz számítani, milyen képességeid vannak? Ne mondd, hogy semmilyenek, kezdj el pozitívumokon gondolkozni magaddal kapcsolatban.

Próbálj meg nem csinálni semmit. Csak nézz ki a fejedből, és ne gondolj semmire. A gondolat mint olyan amelyek nyüzsögnek a fejedben megannyi energiát emésztenek fel, hát még ha olyan gondolatok azok amelyek összeférhetetlenek a tapasztalt valósággal. Kevesebb agyalás, kevesebb információbevitel, több érzés, mély értelem keresése nélküli figyelem. Csak figyelj, és ne gondolkodj. Félig lehunyt szemmel, kényelmesen ülj, feküdj, és csak figyelj valamire. Nem kell reagálni, csak figyelj, és élvezd a valamit. Mint egy mérleg gondolj önmagadra, amiben az egyik serpenyő a fejed, a másik a tested(érzékeid), és a kettőt közös együvé kell hozni. Most túl sok van a fejedben, ezért több kell az érzékeknek, de a közepét célozzuk meg annak is, a hangokat. A hang nem annyira durva mint egy tapintás, de nem annyira finom mint egy kép. Hangokat hallani ítélet nélkül. Egy filmet nézni anélkül, hogy arra figyelnél miről van szó a filmben és csak a háttérbe szóló zenét követed, félig lehunyt szemmel. Érdekes módon mégis majd összeáll valami értelem a filmről, de másabb lesz mint amit eddig tapasztaltál.

Az élőlények attól élőlények, hogy erőt fejtenek ki magukból, és nem pedig halmozzák azt. Az áramlás megvan, hogy valami inger serkenti az élőlényt arra, hogy csináljon valamit. Az ember az agyánál fogva halmoz, sajnos. Az állat csak megy az ösztönei után, de az ember a valósággal párhuzamosan felépít magában egy másik valóságot, amin keresztül ítéli meg a valóságot, és sok dolog fennakad, és ellenállást szül benne, aminek két kimenetele van: vagy az, hogy kvázi felrobban, és kifúj, vége, vagy az, hogy változik az ember. Enged, feladja a küzdelmet. A feszültség növelésével akarnak eredményeket elérni az emberek, pedig az csak a fizikai világban érvényes, hogy minél jobban megfeszülök annál nagyobb erőt fejtek ki, és annál inkább elérem a céljaimat. A lélek szintjén ez pont, hogy fordítva működik. Csak a félelem, hogy feladja az ember a pozícióját túl nagy, pedig ott a megoldás. Tényleg meg kell halni, öngyilkosnak kell lenni, az EGO szintjén. Meg kell hasadni tudatilag, és csak azért se azt csinálni amit eddig. Nemet kell mondani a kényelemre, ami eddig működött, és változást nem igényel. Ott ahol feszülsz belülről, érzed a kellemetlenséget, ott csak azért is változtass, és ha kell szarj le mindent, a normál ész keretein belül. Csak lazán. Halál az EGO-ra.