Mi történik az olyan emberekkel akik évekre bezárkóznak?

Nincs ezzel baj de ha már ott tartasz hogy 30 felé közeledve még mindig magányosan éled az életet pár nélkül, akkor gondban leszel, hogy kéne a másik fél nyitni, kezdeményezni. Én is elvagyok magamban, de eljutottam arra a pontra hogy így gáz, és ki kéne ebből lépnem :/

Hasonló helyzetben vagyok. Nem mondom, hogy időnként nem hiányzik a jó társaság, de alapvetően jól érzem magam egyedül, hosszú évek alatt alakult ez ki nálam. Már az egyetemen is nagyon kevés ismeretségem volt, soha nem mentem (nem is hívtak) bulizni a "nagymenők", de alapból nem sokba néztem őket, úgyhogy legkevésbé se hiányoltam a társaságukat. Végigültem az előadásokat meg a szemináriumokat, aztán húztam haza. Szinte mindenhová egyedül járok. Nem bírom a hülye, igénytelen embereket, márpedig az utca tele van ilyenekkel. Sokszor ott tartok, hogy az utcára is nehezen teszem ki a lábam, attól félek, hogy valami idióta beszól vagy belém köt. Csepelen, ahol egyébként is hemzsegnek a cigányok meg a rossz arcú figurák, ez talán nem alaptalan félelem. Na mindegy, nem akarlak untatni a részletekkel, de nekem elég ambivalens érzéseim vannak a bezárkózással kapcsolatban. Egyrészt igényem van rá, másrészt viszont időnként nagyon vágyom a jó társaságra is. De alapvetően az jellemző rám, hogy kerülöm az embereket, a nagyon forgalmas helyeket, amennyire csak lehetséges. Introvertált vagyok, de asszem van bennem egy jó adag szociofóbia is. 28/F