Éreztétek már magatokat feleslegesnek? Vagy felmerült bennetek a kérdés hogy egyáltalán miért születtetek meg?

Én is így érzem magam mostanában.

Persze! De én ezt azért érzem, mert tényleg felesleges vagyok. Minden közvetlen hozzátatozóm meghalt: szüleim, testvérem, férjem. Gyerekeim pedig nincsenek. Ha meghalnék, senki nem gyászolna ...

Én inkább értéktelennek tartom saját magamat.

Mostanában én is egyre inkább ezt érzem. Úgy tűnik kezdek mély pontra jutni. A hétköznapokon, amikor iskola van, minden nap gyomorgörccsel, szorító mellkassal kelek és fekszem le, 4 év alatt nem tudtam beilleszkedni az ottani közösségbe, gyűlölöm a megfelelési kényszert, hogy elvárásoknak kell eleget tenni, már egyszerűen elegem van. Ha csak a holnapi napra gondolok, már a sírás kerülget.Barátaim nincsenek, akikkel jókat tudnék beszélgetni, meg tudnám osztani a problémámat, segítséget kérni. Csupán anyukám az egyetlen, akinek szinte mindent el merek mondani, ő talán valamennyire megért. A kapcsolatteremtéssel mindig is hadilábon álltam. Sosem sikerült, vagy ha mégis, relatíve rövid időn belül akaratom ellenére mindenkit eltaszítottam magamtól.