Kezdenétek új életet/munkàt külföldön a párotok kedvéért? Mennyi idős korig vállalnátok be?
Élettársam kapott egy külföldi munkalehetőséget. Viszonylag jó pénz, munkatársakkal közös apartmanok. Viszont kb negyedévente jöhet haza, ha úgy jön ki a meló.
Neki alap, hogy vele/utána megyek, természetesnek veszi. Mivel ismerős a munkáltató, kigondolta, hogy majd engem is bevisz a szállásra, esetleg elintézi, hogy ketten legyünk, aztán majd csak találok én is valami munkát a környéken.
Nekem rengeteg ellenérzésem van. Ha ki is mennék, ha találnék is munkàt, én úgy gondolom, kinőttünk már ebből a "kolis életből", akkor lakást kéne bérelni, és nyilván a kinti élet drágább, mint itthon, a jó fizu már nem lenne olyan jó...
Páromnak kb nulla a nyelvtudása, az enyém elég gyenge (van nyelvvizsgám, de csak a diploma miatt, nem használom a hétköznapokban...) Szóval nem hinném, hogy az ilyen mosogató szintnél jobb állást találnék. Nem éppen életem karrierje.
Mindketten a harmincas éveinket tapossuk, már nagyon időszerű lenne a család, gyerek... úgy érzem, ezzel a lépéssel évekre, talán örökre elvàgnánk magunkat megint. Még ha úgy is terveznénk, hogy "majd" hazajövünk, akkor is 3-4-5 évben kéne gondolkodni legalább.
20 évesen ez nagy kaland, akkoriban egy percig sem gondolkodtam volna, de most...
Ha viszont itthon maradnék, az megölné a kapcsolatot. Negyedévente találkozni, az nem felnőtt párkapcsolat, az... lényegében semmi. Amúgy is voltak bizalmi problémáink, pikk-pakk megölné az egészet. Ha optimista vagyok, hogy minden jó lesz így is, szeri, lesz pénz házra esküvőre gyerekre toronyórára lánccal... akkor is egyedül élnék át kb mindent.
Viszont itthon, így, most rosszul élünk. Támogató család nincs, albérletben nyomorgunk, félretenni nem tudunk. Saját otthon maximum valamelyik szülővel összefogva lehetne, ami eleve ugye konfliktusforrás, de még akkor is csak (túl) sok kompromisszummal, egy életre eladósodva. Szóval értem, hogy most ebben egy kiugrási lehetőséget lát.
Egyébként a vicc az, hogy egy olyan országról van szó, ahová gyerek-kamaszkori álmom volt eljutni, szóval elvileg nekem is tapsikolni kéne örömömben...
Nem vagyok benne biztos, hogy mindent fel tudnék adni érte. 30 évesen már nem.
Ti mit tennétek hasonló helyzetben?
válasza:
válasza: válasza:Az állás biztos lenne, ismeri a főnököt, ő sok-sok éve kint van (bàr persze ez sem garancia, pénzen bármikor bukhatnak családok, baràtságok...)
A konkrét országot nem szeretném megírni - EU, de nem britek, szóval a brexitpara legalább nem befolyasol. Van nyelvtudásom, de nem piacképes, itthon nem vállalnék be olyan melót, ahol alap elvárás a nyelv... fogalmazzunk úgy, hogy talán nem adnának el kint. :D Meg nem szomszédos ország, szóval az nem opció, hogy mondjuk határhoz költözöm és akkor ingázik hetente vagy ilyesmi.
válasza:"Támogató család nincs, albérletben nyomorgunk, félretenni nem tudunk."
Akkor hogyan képzeled el a gyerekvállalást Magyarországon ha már most is nyomorogtok? Ő legalább próbál kitörni ebből, még ha az ismeretlenbe is kell menni emiatt.
Másik: "egy olyan országról van szó, ahová gyerek-kamaszkori álmom volt eljutni"
Addig érdemes az álmokat megvalósítani amíg nincs gyerek, utána már se idő, se energia nem lesz rá.
"Nem vagyok benne biztos, hogy mindent fel tudnék adni érte"
Oké, kimondom: akkor mit keresel mellette? Nyilván látja hogy így soha nem fogtok tudni gyökeret ereszteni, jobb körülményeket akar, aktívan tesz is érte, eközben elvinne téged oda ahova mindig is akartál menni hogy együtt alapozzátok meg a jövőt, de te még mindig húzod a szádat. "ezzel a lépéssel évekre, talán örökre elvàgnánk magunkat megint." Ha otthon maradtok akkor MÁR elvágtátok magatokat. Abban meg igazad van hogy "Negyedévente találkozni, az nem felnőtt párkapcsolat". Abban se vagy már biztos hogy vele akarsz lenni egyáltalán, különben nem az lenne hogy "Nem vagyok benne biztos, hogy mindent fel tudnék adni érte", hanem hogy "együtt leszünk tűzön-vizen át, ha kell elmegyünk a világ végére és vissza hogy együtt öregedhessünk meg unokákkal körülvéve".
válasza:"Addig érdemes az álmokat megvalósítani amíg nincs gyerek, utána már se idő, se energia nem lesz rá."
"együtt alapozzátok meg a jövőt,"
Igen, ha 20 évesek lennénk, akkor én is így gondolkodnék, nagy kaland lenne. De nem vagyunk már kamaszok. Ő közelebb van a 40hez, és én sem vagyok már fiatal. Már nem "alapozzuk" a jövőt, már azt éljük.
"együtt öregedhessünk meg unokákkal körülvéve"
Ha kimegyünk, ez az, ami biztosan nem lesz. Így sem vagyunk fiatalok, a gyerekvállalás már így is necces, minél tovább várunk, annál neccesebb.
Nem arról van szó, hogy vele nem akarok lenni, hanem próbálom minden irányból végiggondolni. Mert külföldön sincs kolbászból a kerítés, mert hiába hangzik jól, hogy négyszer annyit keres, mint itthon, ott más az élet is. Mert nyelvtudás nélkül nehéz, mert ha egyszer mindent elhajítunk, akkor nem lesz hova visszajönni.
válasza:Pusztán kíváncsiságból melyik országról van szó?
Privátban küld inkább.
Egyébként lehet hogy butaságnak hangzik de amíg az egészségem engedné addig biztosan ki mennék, akár csak azért hogy meg próbáljam,nem jó az ha ott motoszkál az emberben hogy mi lett volna ha?
Ez csak le merít elég sokáig, ettől fáradt leszel és amikor ezen gondolkozol majd ki fogsz merülni időnként.
Ha nincs úgy mond semmi gond az egészségeddel és nem vagy semmihez oda kötve menj ki, aztán majd alakul, ha nem tetszik vissza lehet jönni, kicsit érdemes ki mozdulni, megnézni milyen ott az élet? mire vagy képes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!