Hogyan működik a tegezés?
Mindig az idősebb kezdeményez általában.
Más szituációban a főnöknek illik.
Most, hogy ő főnök is, és idősebb is, így ő kell.
Kezdeményezés az is, ha letegez. Felnőttnek számítasz, illene magázni téged. Viszont az idősebb, a rangosabb és a nő az adott helyzetben kezdeményezheti a tegezést feléd (amit elutasíthatsz ugyan, de fordítva az illem szerint nem kezdeményezheted nála, hogy tegeződjetek). A tegeződés és a magázódás felnőttek között mindig kölcsönös, tehát ha valaki letegez, érezd magad szabadnak visszategezni, ha szeretnéd.
Nekem is gondot okozott kezdetben a tegezés, magázás a munkahelyen, aztán egyszerűre fogtam. Magázással kezdtem, aztán ha az illető letegezett, egyből tegezésre váltottam. Eddig senkit sem zavart.
A csendőr pertu időszaka lejárt, ha tegeznek, tegezhetsz, mert önmagában jelzés értékű a gesztus.
Egyetértek az előttem szólókkal, felajánlani nem tudod, de rákérdezni igen, vagy megfigyeled, hogyan szólítják a hasonló korú munkatársak, és aszerint jársz el.
Amúgy még csak interjún találkoztál vele, vagy már a cégnél is? Ha már a cégnél, munkaviszonyban is, akkor az ő dolga lett volna első nap tisztázni a helyzetet. (Nem voltam ott az állásinterjún, de a leírásod alapján szerintem ösztönösen tegezett, de mivel magáztad, mert "interjún úgy illik", ennek hatására néha ő is átváltott magázásra.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!