Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Munkahelyi feladatok drasztiku...

Munkahelyi feladatok drasztikus növekedése esetén mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

2019 eleje óta dolgozok a jelenlegi munkahelyemen, egy szem érettségivel és 1,5 év hasonló munkakörben szerzett tapasztalattal vettek fel adminisztrátornak.


Az első időszakban rengeteg munkám volt, rendbe kellett tennem a káoszt, amit az elődöm maga mögött hagyott. Ez eltartott pár hónapig, ezután pedig túl kevés volt a feladatom, volt, hogy napokig csak olvastam, nyelvet tanultam. 2020-ban egyre több feladatot kaptam, jobban ki tudtam tölteni a munkaidőt. Szeptemberben homeoffice-ba küldtek, ugyanúgy csináltam mindent tovább, minden kész lett időben, semmit nem hanyagoltam el, nagyon jó volt, már csak azért is, mert ekkor kezdtem levelezőn az egyetemet, így több időm volt tanulni, mert nem kellett utazni.


Januárban visszarendeltek homeoffice-ból. Először úgy volt, hogy ideiglenesen, csak addig, amíg leltározunk és leadjuk az év végén szokásos dokumentumokat. Ez megtörtént már január közepén, de még mindig be kell járnom. Ez még nem lenne probléma, és itt jön a DE.


Január első hetében szólt a főnököm, hogy idén várhatóan kétszer annyi munkám lesz, mint tavaly, mert valamit fejleszt a cég, és az rám lesz bízva. Hát nem kicsit lepődtem meg, de éppen vizsgaidőszak közepe volt, se időm, se energiám nem volt ezen gondolkodni.


Eltelt pár hét, lementek a vizsgáim. Már most látszik, hogy rohadt sok dolgom lesz. DE aztán jött a február, és felmondott az egyik kollégám. A cég úgy döntött, hogy nem vesznek fel senkit a helyére, inkább szétosztják a feladatait... KÉTFELÉ. Merthogy költségcsökkentés... Tehát amellett, hogy idén kétszer annyi munkám lesz, mint tavaly, még egy fél embernyi munkát rám sóztak úgy, hogy ahhoz amúgy képesítés kéne, szóval még valami online oktatásra is elküldtek.


És ebben az a legszebb, hogy a fizetésemet egy fillérrel sem fogják jobban megemelni, mint mindenki másét, ami azt jelenti, hogy nyáron egy bruttó 10.000 Ft-os emelés várható, ami lóf@sz.


Egy szem érettségivel és egy félév egyetemmel nyilván nehéz munkát találni, főleg most, én ezt nem vitatom, de úgy érzem, hogy ezt így nem fogom bírni. Úgy terveztem, hogy kb. a 4-5. félév végéig itt fogok dolgozni, utána meg sehol, mert sok lesz a gyakorlat és nincs annyi szabadságom (8 féléves a képzés), de így nem tudom...


Ti mit tennétek a helyemben?


(Fontos infó: még a szüleimmel élek, havi ~50.000 Ft-tal szállok be a költségekbe, plusz telefont meg ilyesmit én veszek magamnak. Sok félretett pénzem van, egy részét a nagyszüleimtől kaptam, egy részét pedig én tettem félre. Ezzel az összeggel simán kibírnám az egyetem végéig, de nyilván sokkal jobb lenne, ha megmaradna és mondjuk egy lakáshitel önrészének használhatnám.)



2021. febr. 4. 03:57
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!


Én levelezőn tanulok, szóval nincsenek minden nap óráim, csak havi egyszer három napon (csütörtöktől szombatig, 2×5 óra egy nap), esetleg a szabadon választható tárgyakból van máskor. A szabadságom épphogy elég, ebben a félévben 9 napot kell kivennem órák miatt, az előző félévben is ennyi kellett, úgyhogy a vizsgákat csak úgy tudtam fölvenni, hogy hétvégén vagy este legyenek, de szerencsére elég rugalmasak voltak az oktatók.


Kíváncsi leszek, hogy mi lesz, eddig szívesen dolgoztam itt, jó lenne, ha még pár félévet maradhatnék.

2021. febr. 4. 10:47
 12/17 anonim ***** válasza:
11%

Egyelőre semmit. Fel kell mérni, hogy mi a valós plusz munka mennyiség.

Amíg 8 óra belefér, addig nem szólnék. Inkább ne tűnjön fel senkinek, hogy közel egy évig kb a semmire fizettek.

Aztán a valós plusz munka mennyiséggel mennék a főnökhöz. A Háry Jánosokat sehol nem szeretik. Legyen meg konkrétan, hogy milyen plusz feladatokat kaptál, mi az amit meg tudsz csinálni időben, és mi az ami már nem fér bele. Lehetőleg eredmények is legyenek. Tehát tudd felmutatni, hogy amit elvégzel és új feladat, azt valóban hatékonyan látod el. Ha ez megvan, akkor lehet felvetni, hogy egyrészt, sok a munka, nem győzöd, másrészt a munka minősége és jellege azt mutatja, hogy te a előreléptél szakmailag és ez indokolja a béremelést.


Azt tartsd szem előtt (mert ezt sokan elfelejtik) azért nem jár plusz, ha eddig lógattad a lábad, aztán a munka kitölti a munkaidőt.

2021. febr. 4. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

#12 Köszönöm a választ!


Tavaly már kitöltötték a 8 (átlagban 8, mert télen 6, tavasszal, ősszel 8, nyáron 10) órát a feladataim, és olyan is előfordult, hogy otthon is dolgoztam, mert nem fért bele a munkaidőbe. Az első évben is sok feladatot elvégeztem, csak sokkal hatékonyabban, mint az elődeim.


A 2020-as évet nem nevezném láblógatásnak, inkább átlagos terheltségnek mondanám. Ahhoz viszonyítva mondta a főnököm, hogy idén kétszer annyi munkám lesz a fejlesztés miatt, és erre jön rá pluszba a fél munkakör, amihez ma e-mail-ben megkaptam az oktatási tervet.


Abban teljesen igazad van, hogy nem szabad azonnal lépni, mert még nem tudom, hogy mennyi a valós plusz munkamennyiség, és konkrétumok kellenek. Ezt mindenképpen szem előtt fogom tartani.

2021. febr. 4. 13:19
 14/17 anonim ***** válasza:
90%
A részmunkaidőre is csak akkor kérdeznék rá mikor már konkrétan eldöntöttem, hogy tovább nem bírom, felmondok. Utolsó esélyként még megpróbálnám. De csak akkor. Nehogy aztán csak azt hallja ki a főnököd a kérdésedből, hogy reklamálsz, hogy nem akarsz dolgozni, és a végén ő küldjön el.
2021. febr. 4. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%
Én egyszer felmondtam suli miatt, mert úgy változott az oktatási rend a következő félévtől, hogy a munkával már nem volt összeegyeztethető. Nem volt belőle probléma, ott nem volt opció részmunkaidőbe átmenni, nekem sem úgy voltak az óráim. Akár a sulira hivatkozva is lehet részmunkaidőt kérni, hogy változik az intenzitás, több óra lesz, nem tudom.
2021. febr. 4. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, nagyon jókat írtatok!
2021. febr. 4. 16:08
 17/17 anonim ***** válasza:
100%
Szólj a főnöknek
2021. febr. 4. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!