Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit tennétek a helyemben?

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Sosem volt még ilyen munkahelyem és sajnos nagyon rossz értelemben. A munkatársaim lekezelőek, nem csak velem, úgy általánosságban mindenkivel. Amint elfordul az egyikük, már beszélik is ki. Egyszerűen botrány, eddig még sosem tapasztaltam ilyen szintű rosszindulatot és kétszínűséget. Engem jóformán semmibe vesznek, semmit nem tudnak rólam, de nem is érdekelem őket. Én próbálok velük beszélgetni, de maximum magukról beszélnek. Sajnos a munkával kapcsolatban is magányos vagyok, öt nap alatt próbált betanítani az előző munkaerő, azóta egyedül próbálom megoldani legjobb tudásom szerint a dolgokat, ami vagy sikerül vagy nem. Rengeteg plusz feladatot is kaptam és amikor próbáltam a felettesemnek jelezni hogy ez így nagyon sok, adott még hozzá. Végig sem hallgatja, amit mondok. Nem figyel oda, közben telefonozik stb. Ma reggel is várt egy üzenet, hogy mától ezt is én csinálom.

Tudom, hogy pandémia van, de sokszor úgy érzem nem bírok ki még egy napot. Cserébe ezért a sok munkáért még a munkabérem sem valami magas. Próbaidőn vagyok, de már nem sokáig. Mit tennétek?


2021. febr. 10. 06:29
 1/4 anonim ***** válasza:
95%
Keresnék másik munkát. Ne hogy màr ilyen szr helyzetben dolgozz évekig akár.
2021. febr. 10. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
84%
Kereshetsz másik munkahelyet , de addig ezt ne hagyd ott még az új nem biztos.
2021. febr. 10. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
77%
Csak azt dolgozd, amit a szerződés szerint kell. Ha nem tetszik nekik és kidobnak, feljelented őket.
2021. febr. 10. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
En ugy dolgoznek, amig nem talalok mast, hogy nem beszelek senkivel, mindent eleresztek a fulem mellett. Elharitom a kozeledest, semleges maradok a szarkeveresben, csak vegzem a munkat. Ha kell, mumosollyal.
2021. febr. 10. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!