Amikor már minden tőled telhetőt megteszel, de sehogy nem jön össze a munka, akkor mi legyen?

Könnyebb lenne nem létezni. Jó lenne egyszerűen csak megszűnni létezni, de hát sajnos még itt vagyok, viszont egyre kevesebb a türelmem és a kedvem. Egyetem után dolgoztam 3 hónapot, örültem is hogy hamar összejött egy állás, aztán jött a pofánvágás, amikor közölték velem, hogy nem tudnak tovább alkalmazni (utólag kiderült, hogy kellett a hely egy jófej ismerősnek).. ezután baromi sokat próbálkoztam, mentem állásinterjúkra, de valahogy mindig én voltam, aki épp csak lecsúszott a munka megszérzéséről, valahogy más mindig jobban megfelelt tőlem.. próbálkoztam a szakmámtól kissé eltérő dolgokkal is, ott meg túlképzett voltam mester diplomával..

Ebből már k-rvára elegem van, hogy mindig én vagyok a második, én vagyok a könnyen eldobható, a lecserélhető.. annyira szánalmasnak érzem magam most már, hogy a tartalékaimat élem fel. Már a szüleim is besegítenek, hogy ne haljak éhen, de ezt is nagyon rosszul élem meg, hogy 24 évesen a szüleim pénzelnek.. aztán ha rokonok kérdezősködnek, hogy "na megy a munka", természetesen megy a hazugság, hogy minden rendben..

Korombeliek, egyetemi csoporttársak vígan élik az életüket, valakinek két állása van, nyaralnak, szórakoznak, én meg itt rohadok egyedül, barátok nélkül, munka nélkül, pénz nélkül.. aztán amikor eljön egy depresszívebb periódusom (mint ez is most), akkor jó mélyre lenyomom magam a

sz-rtengerbe, s nagyon nehezen tudok kijönni belőle.. mostanában még aludni se tudok, gyakran nyugtatóval megy az elalvás.. néha tényleg azt érzem, hogy mintha kezdenék megbolondulni.. normális ez?