Mi történik akkor hogy ha nem megyek felmondani?

Most eszembe jut az, mikor gyorsétteremben voltam műszakvezető, épp egy új fiút tanítottam be (lehetett vagy 19 éves), péntek délután volt, csúcsidő. Megkérdezte, elmehet-e enni, mondtam, hogy persze, csináljon magának bármit a konyhában - nem csinált, de ezt betudtam annak, hogy hát biztos új és még nem tudja, hogy ingyen kaja van és hozott, vagy jobban szereti a házi kosztot.

Eltelt a fél óra, gyerek sehol. Mondom jó, nem zaklatom az első napján ezzel, úgyis még csak tanul. Eltelt 40 perc. Elkezdtem keresni, mert azt hittem, rosszul lett kinn, vagy ilyesmi. Egy ponton belenéztem a szekrényébe (nyitva hagyta... mármint tárva-nyitva), ott volt benne az összehajtogatott munkaruha, rajta egy jegyzetfüzetből kitépett lap, ráírva, hogy "bocsi!".

Én anno az egyik vendéglátóipari egységben, ahol a gyakorlatomat csináltam 16 évesen, egy hatversszakos verset írtam a főnökömnek, hogy miért is van tele a puttonyom, de a srác még ennél is elegánsabb módon intézte a dolgot.

Ez egy fiatal srác volt. Valószínűleg ez volt (illetve lett volna) az első munkahelye. Én őszintén nem tudtam rá haragudni, később az édesanyjával hívatott fel (vagy csak elmondta otthon, mi van, és anyuka esetleg nem tudott a cetliről, és ezért hívott), hogy a fia hazament, és ne számítsunk rá a jövőben. Megjöszöntem, letettem, továbbra is remélem, hogy a srác megtalálta a számítását valahol, és ott most boldog. Bennem egy percre nem volt harag, nem tartottam parasztnak, csak eszköztelennek. Bár én tényleg sokat dolgoztam vendéglátásban, gyorsétteremben, étteremben, kávézóban, kocsmában, ez volt az életem 2020 tavaszáig, és nagyon gyakori, hogy egy-egy jelölt nem jelenik meg a próbanapon, vagy bejön, lehúzza, aztán másnap már nem jön be, és aki talpraesettebb, az megmondja nap végén, hogy offos a dolog, vagy ír egy üzenetet, hogy rá ne számítsunk. Ez mindig benne van a pakliban, nem tudom, más munkaköröknél mennyire működik így - egyszer még egyetem alatt egyik diákmunkámon történt meg az, hogy kikapcsolták a fűtést a csarnokban, ahol dolgoztam. Én jeleztem a művezetőnek, hogy hazamegyek, és ha nem lesz finom meleg, akkor én nem vagyok hajlandó dolgozni. A jelenlétit sem töltöttem ki, úgy voltam vele, hogy vesszen el a pár órám, kit izgat. Másnap bementem, ugyanaz a jégverem volt. Mondtam a művezetőnek, hogy én így fel sem veszem a műszakot, megyek haza. Mondta, hogy pedig szokjak hozzá, ez pár hónapig még így lesz. Mondom jó, akkor én többet ide nem jövök, velem ne számoljanak. Nyugtázta, hazafelé útbaejtettem a diákszövetséget, bementem szólni, hogy én erről a helyről kiléptem (ugyanúgy volt, mint próbaidő alatt, hogy bármikor kiléphetsz), annyit mondtak, hogy kedves tőlem, de a főnököm már jelentette, hogy kiléptem.

Viszont simán látom magam előtt a dolgozókat, akik nem annyira magabiztosak, vagy talpraesettek, hogy ezt megcsinálják. Személy szerint mindig a személyes felmondást preferáltam, ha én mondtam fel valahol. De ha én kaptam egy olyan felmondást, hogy valaki üzenetet írt, vagy nem jött be, vagy lelépett, hát ez van. Ha meggyőződtem valamilyen csatornán arról, hogy amúgy jól van, tényleg nem a villamos ütötte el, vagy leszúrva fekszik valahol, akkor magamban nyugtáztam a dolgot, és csak sok sikert kívántam nekik, egyáltalán nem tartottam senkit parasztnak. Csak a felettes szempontját itt még senki nem írta le, és sokaknak bűntudatot okozhat, hogy nem is szóltak, hogy nem mennek be, valakinek még a felmondás tényét közölni is annyira nehéz, hogy inkább nem közli. Nekik szerettem volna a másik oldalt is kicsit megtapasztalva annyi infót átadni, hogy nincs mitől félni, előfordul, hogy valaki felmond az első napján. Vagy a másodikon. Vagy egy hónap múlva. Tökmindegy.