Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit gondoltok erről a fura...

Mit gondoltok erről a fura munkahelyi szituációról?

Figyelt kérdés

Helyi KKV cég 30 emberrel, kis családias jellegű munkahely, a tulaj egyben a főnök is.


Szóval 2 éve dolgozom ott, akkor felvettek bruttó 360-ba. Ami akkor nagyon jó pénz is volt nekem, egyszerű feladatkör, irodai adminisztrálás.



Ezután jött a válság, gazdasági visszaesés, hallani lehetett, hogy minden cég milyen jól emel.


Velem már minden szemét feladatot megcsináltattak, termsézetesen ingyen, pár túlóra hétvégén is, mert a feladatot el kell végezni, amit "nem végeztem el hétközben", legalábbis nem jól, a góré szerint.


Azóta jelentősen megnövelték a munkakörömet, már nem adminisztrálok egyáltalán.


Szóval a lényeg, hogy nekem mindösszesen 20.000 ft-ot emeltek összesen.



Többször szóvá tettem, hogy ez kevés, nem csak a válság, hanem a munkaköröm, feladatköröm, felelősségem jelentősen emelkedett. Már főként a cég gazdasági ügyeit csináltam, csinálom azóta is, az ügyfeleket tájékoztatom, ilyen félig értékesítő, félig műszaki munkakör.


Csak ígéretek, hazudozás, mindig elnapolása a dolognak, ha pénzről van szó. Azt sosem alkalmas megbeszélni, konkrétum sosem hangzik el, csak mégtöbb és mégtöbb elvárás, feltétel az, ami elhangzik.



Ezmellett tolmácsoltam a tulajnak, rengeteget, rengeteg meetingen.



Azóta felvettek egy főállású tolmácsot, és megtudtam, hogy nettóban a dupláját kapja mint én, azt is felbruttósítva. Sőt, azóta felvettek még pár embert, mindet jelentősen többért, mint amennyiért engem foglalkoztatnak, miközben velem szemben az egyik legnagyobb az elvárás, mert hogy én vagyok a "régi". Persze az egyik legkevesebbet kereső az irodában.


1 Régebbi tag van, egy nő, aki az egyedüli nő, nyámnyila, egyedül ő keres kevesebbet tőlem.



Sok az elvárás, basztatás, aki meg új, sok pénzért, azzal meg kevés az elvárás, és annak nincs basztatás sem.


Nem olyan könnyű váltani munkahelyet, meg relatíve a piszkáláson, basztatáson, pénzen kívül, kénylemes a munkakör, a túlóra viszont ettől függetlenül fizetetlen, és elvárt.



Másik munkahelyet keresni nem olyan egyszerű, meg rizikós is, ez meg nagyon közel van a lakhelyemhez, így a bejárás is kényelmes és gyors.



Vannak bármilyen szokások, stb. amit megléphetek?

Ti mit tennétek? Az egyik legnagyobb és legszélesebb körű tudással rendelkezem, mégis a pénz nincs ott, ahol kellene, a tulajjal megbeszélni lehetetlen.


dec. 3. 08:32
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%

Minden konstruktív javaslatra van egy kifogásod. Biztos hogy akarsz te váltani?


Vagy beletörődsz a mostani helyzetedbe vagy tököt növesztesz és változtatsz.

dec. 3. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 A kérdező kommentje:

2 dolgozó elment, akik újak voltak, de nem tetszett nekik a meló, nettó 400ba voltak


nem értem, miért teszi egy munkáltató ezt a régebbi, tapasztalt dolgozóval?


csakhogy megértsem az összefüggéseket, ezért íródott ki a kérdés...


mi játszódik le a háttérben az ilyen szituációkban?

dec. 5. 18:51
 23/26 anonim ***** válasza:
Az, hogy te egy kihasználható gyökér vagy. Túl ostoba vagy be💩-ri, hogy tegyél ellene valamit. Aki pedig gyenge, azt eltapossák.
dec. 5. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 A kérdező kommentje:

Mond el, mit tehetnék?


Jelenleg húzom a kézi féket, ellent szoktam mondani a főnöknek, nem végzek el minden feladatot.


Vagy hogy lazadjak az átverés ellen?

Csak a felmondás áll rendelkezésemre, mint eszköz?

dec. 5. 21:35
 25/26 anonim ***** válasza:
Igen, csak az. Persze ha tartanád magad valamire, ez nem is lenne kérdés.
dec. 6. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 A kérdező kommentje:

Hát, azért arra a kis zsetonra is szükség van, az a fontos.


Igen, valamennyire kell csicskulni. Persze sérti az onerzetemet.

dec. 6. 03:28
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!