Bennem van a hiba?

Két évvel ezelőtt, pályakezdőként munkát vállaltam egy multinacionális cégnél. Magas fizetés, prémiumok reményében ez fiatalon kényelmes egzisztenciával kecsegtetett. Kitartást követelt, és rengeteg áldozatot, de eleinte úgy gondoltam, muszáj vagyok elvállalni, ha biztosítani akarok magamnak a későbbiekben egy komfortos, egészséges életvitelt. Azóta eltelt két év, és összegeztem:

- a rendes munkaidőmön túl, a kettő év alatt 800+ túlórát számláltam (nem elírás, nyolcszáz óra)

- a szociális életem nullára redukálódott; már csodaszámba megy, ha eljutok egyáltalán moziba

- fizikailag remek állapotban vagyok, de mentálisan csődöt mondtam

- nehéz dolog kimondani, de elkurvultam, mindent feláldoztam a pénzért

Gyakran elmerengek azon, hogy mindez csak átmeneti nyafogás, nyugtatom magam a közhelyekkel, hogy "ilyen az élet", viszont az eltűnt barátok, az életkedv nélküli zombiállapot, a sablonos mindennapok rámutatnak arra, hogy egy 25 éves, vitális fiatal számára nem ez a követendő tendencia.

Nem fogok siránkozni, de mélypontra jutottam. Hiába az anyagi biztonság, az üres céges bulik, ez nem lehet életcél. Mit gondoltok, változtatnom kellene, vagy egyszerűen csak fogadjam el, hogy ez van?