Ti sírtatok már valaha a főnökötök előtt? Hogy reagálta le? (Megölelt, meghallgatott, gyengeségnek vette, ideges lett, vagy más? )

Sírni nem sírtam, de egyszer még az egyik előző munkahelyemen bementem úgy dolgozni, hogy nagyon rossz lelkiállapotban voltam, friss (előző esti) szakítás után. A főnök ezt észrevette, félrehívott, megkérdezte, hogy vagyok stb. Dióhéjban elmondtam, hogy eléggé kivagyok, erre úgy reagált, hogy nyugodtan menjek ma haza és a hét további részét nyugodtan dolgozzam le otthonról. Nagyon rendes nő volt amúgy, nem is vártam volna tőle mást.

A mostani munkahelyemen még nem volt ilyen, de itt szinte bármikor dolgozhatok pár napot otthonról, szóval nem lenne gond.

A mostaniak előtt nem. Mert nem tettek olyasmit nagyon, ami miatt sírhatnékom támadt.

Egy előzőnél volt... vagyis nem előtte sírtam, de sztem látszott az arcomon, és levette, hogy miért. Bocsánatot kért, de ilyen tesséklássék módon, és virágnyelven abban is benne volt, hogy túlreagáltam. Mindegy, akkor már a helyiértékén kezeltem ezt a csodás lényt, és csak azért maradtam ott még egy ideig, mert ott volt az egyetemi gyakorlatom, és nem akartam megreszkírozni, hogyha otthagyom a f...ba, akkor ne igazolja le a gyakorlatot.

egy régebbi munkahelyemen igen. Új voltam még viszonylag, de már tudtam a munkát. Rengeteg munkát osztottak rám, nagyon stresszes volt és reménytelen, miközben láttam, hogy többeknek szinte semmi dolga sincs, kb. körmöt reszelni járnak be. Próbáltam egy ideig csinálni, de nem ment. Akkor szóltam a főnökömnek, hogy hagy adjak már át pár dolgot x-nek meg y-nak, mert egyszerűen nem tudok ennyit csinálni.

Akkor ő azzal vádolt, hogy én csak ki akarok bújni a munka alól, és ez nem fair a többiekkel szemben. Erre elbőgtem magam, mert már akkora volt bennem a stressz a túlterheltség miatt. Ő férfi, és egy kicsit megszeppent, úgy láttam. Azt hiszem, később végülis engedte, hogy pár dolgot átadjak másoknak. De végig nagyon sok munkám maradt, amíg azon a munkahelyen dolgoztam.