Vezetőktől kérdezném elsősorban, de bárki válaszát szívesen fogadom, aki tud a kérdésre érdemben válaszolni. Előfordult már veletek, hogy olyan kollégát bocsátottatok el, akit nem volt rá méltó?

Én ugyan nem vagyok vezető, de amikkel eddig találkoztam:

1. Egy nálunk nagy pénzt otthagyó ügyfél anyagi gondokba került, és lecsökkentette a megbízásokat felénk, és emiatt a mi cégünk jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatott. Emiatt el lett bocsátva 3 részmunkaidős ember, aki jobbára az ő projektjeiken dolgozott, és nem tudták hova átrakni őket. Emellett meg az ő projektjüket vezető ember, aki az egyik legjobb munkaerő volt, de nem tudtak neki olyan pozíciót adni, ami a képzettségéhez és a korábbi pozíciójához és fizujához méltó lett volna.

2. Párom egyik volt munkahelyén: elbocsátottak mindenkit, és rehabosokat vettek fel, mert azt olcsóbban megúszták.

Pont ezen kérdések elkerülése érdekében kellett volna rákérdezned, hogy miért. Azt gondolom normális vezető erre választ ad, nem csak ok nélkül elbocsát.

Elmondom nálunk ez hogy néz ki.

Jelzem, hogy valakivel probléma van. Ekkor a munkavállalóval az elbeszélgetésen már túl vagyunk. Összeülünk tanácskozni a felsőbb vezetéssel. Sokszor az lesz a vége, hogy megpróbálnak más helyet találni neki cégen belül, hiszen számos esetben előfordult, hogy szimplán csak a kollégák mellett nem érezte jól magát a munkavállaló, ezért nem tudott kiteljesedni a munkájában. Így került hozzám az adminisztrátorom is. Máshol nem volt vele megelégedve a főnök. Nekem hatalmas segítség, jól kijövünk, szívesen dolgozik, mindent rögtön megcsinál, amit kérek. Tudunk csapatként dolgozni és előre menni. Eszem ágában nem lenne kitenni.

Ha az áthelyezést nem fogadja el az érintett dolgozó, akkor elbúcsúzunk egymástól.

3-szor rúgtam ki embert és 2-szer helyeztettem át. Akárki akármit is gondol, engem minden eset megviselt, akkor is, ha ezt nyilván nem mutathatom és mindnek meg volt az oka.

Sokszor fentről érkezik ötlet, hogy rakjuk ki xy-t, én meg csak nézek nagy kerek szemekkel, hogy ez honnan jött és miért pont őt.

Vezetőként sokszor kell kiállnom emiatt valaki mellett és komoly monológgal bevédeni, hogy miért van szükségünk rá.

1-szer nem fogadták el ily módon a véleményemet, akkor vérzett is a szívem. 2 ember került szóba, gyakorlatilag burkoltan megkérdezték melyik maradjon és melyik menjen. Pro és kontra érvek sorakoztatása mellett még aznap döntést követeltek.

Egyébként ha én jutok arra a döntésre, hogy valakinek mennie kell, akkor az többnyire viselkedésbeli problémák miatt van. Húzza a száját, nem csinálja a feladatot, állandóan nyekereg, hogy neki ehhez nincs kedve, állandóan el kell mennie korábban, kérek valamit és lövése sincs, hogy hova tette az ügy iratait, hazugságon kapom, stb.

Az egyik elbocsátásom abból fakadt, hogy új emberkénk a belépése napján közölte, hogy neki 3 nap múlva kéne másfél hét szabi. Oké. Visszajött, dolgozott egy napot, majd ismét kért 3 nap szabit. Nem kapott, de nem jött be dolgozni. Hívtam, a telefont nem vette fel, majd következő hétfőn jött. Beszélgettünk, hogy ez így nem megy, elfogadta, változtat. Két nap múlva hívott, hogy beteg lett, táppénzre megy. Ezt játszottuk 1,5 hónapig, majd a próbaideje alatt elküldtem.

Vagyis én alapvetően azt mondanám türelmes ember vagyok, de amikor a kisujjamat nyújtom, igyekszek jó indulattal, emberként hozzáállni a beosztottjaimhoz és bedarálják a karomat is, akkor azt nem veszem jó néven. Valakiért a végsőkig elmennék, valakit pedig kifejezetten én kérek, hogy helyezzenek át tőlünk, mert képtelenek vagyunk együtt dolgozni.

Ami eddigi vezető életem során leginkább megviselt, az a takarítónőnk elbocsátása volt. Komoly beilleszkedési problémái voltak, sokat bántották, rengeteget egyengettem az útját, hogy végre emberszámba vegyék. Sikerült. Már szeretettel jött dolgozni, beállt a beszélgetésekbe, leült a többiek közé ebédelni. Ismertem a magánéletét, tudtam, hogy idős anyukájával él együtt, aki leépülő félen van, ezért csak 6 órában tud dolgozni. Sokszor mesélt, hogy nem tudja meddig fog tudni jönni, de 3 gyereke van és beteg anyukája, szereti a munkáját, sokszor szinte sírt, hogy azt érzi lassan fel kell adnia és főállásban kell ápolnia az édesanyját, de fogalma sincs miből fognak így élni.

Egyszer csak jött fentről a váratlan döntés. Szeretnék áthelyezni máshova, 8 órába, irodai munkára (jót akartak vele egyébként, mivel értelmesebbnek látták a takarításnál). Mindent megpróbáltam megtenni, hogy ne tegyék, mert tudtam, hogy nem fogja elfogadni és nyilván nálunk is megvan számlálva az ideje, max fél évet adtam volna még neki mielőtt önszántából felmond a családi helyzete miatt. Nem vártuk ki. Életem legrosszabb elbocsátása volt az a fél óra, amikor megbeszéltük a helyzetet és a miérteket.

Ezt az egykori vezetődtől kéne megkérdezned. Szerintem az a minimum egy normális munkáltatónál, hogy magyarázatot ad. Ha az leépítés, akkor az, ha munkabér csökkentés, akkor az, ha elégedetlenség, akkor az. Teljesen mindegy.

Ha magától nem ad magyarázatot, rá kell kérdezni. Az én véleményem az, hogy egy olyan közvetlen vezető sincs, akinek ki kell rúgnia valakit, de nem tudja, hogy miért. Nálunk minden egyes ilyen szituációt hosszadalmas megbeszélések kísérnek, ezért elképzelhetetlen, hogy ne tudjam miért kell valakit elküldenem.

Kis porszem vagyok a mi gépezetünkbe.

De úgy láttam, küldtek el olyanokat akik a rájuk bízott feledatot ellátták, és mégis " Őt dobta ki a gép ".