Túlzott magánélet kiteregetés és pletyka a munkahelyen?

Én nem bánom.

Amíg ezek a nagydumás pletykások egymást próbálták túlszárnyalni nagyotmondásban, addig én végeztem a munkám és termeltem a profitot, ezt a főnökök is látták. Nekik ez számít, így az előléptetést is én kaptam.

Nem nehéz elhessegetni őket: ha kezdené a végeláthatatlan dumáját, azt mondod hogy sok a dolgod.

Én magamról, a közvetlen kollégák kivételével, nem nagyon osztok meg információt. A sok év alatt megtudtam, hogy ki a mozigépész, és ki nem. Jókat szoktam szórakozni magamban, amikor egy ilyen nekiáll vetíteni, két nap múlva meg beleállítja magát a földbe, egy orbitális hazugsággal. Persze nem zavar, telik az idő, lehet, hogy neki is jó, ha beszélhet valamiről.

Ami idegesít, azok a felkapaszkodott pókhasú idióták, akik mindent jobban tudnak másoknál, és nagyon könnyen sepregetnek a saját portájuk helyett a másokén. Fogalmazzunk úgy, hogy az önkritika hiánya idegesít, nem az ha valaki állandóan beszél.

4: "Ami idegesít, azok a felkapaszkodott pókhasú idióták, akik mindent jobban tudnak másoknál, és nagyon könnyen sepregetnek a saját portájuk helyett a másokén. Fogalmazzunk úgy, hogy az önkritika hiánya idegesít, nem az ha valaki állandóan beszél."

Ismerem ezt a típust. Gyárban dolgoztam, volt ott egy banya, aki szinte állandó jelleggel kritizált valakit a dolgozók közül. Eléggé úgy jött le, hogy egyedül magát tartja érdemleges dolgozónak, mindenki más sumák és/vagy rég ki kellett volna már rúgni.

Amikor közmunkát végeztem, ott pedig a kb. 10 állandósított dolgozó (tehát akik rendesen a környezetgazdálkodásnak dolgoznak, értelemszerűen ők is úgy kezdték, hogy be lettek hívva segélyről) közül külön-külön szinte mindegyik azt állította magáról, hogy ő az egyetlen, akit a jó munkavégzése miatt állandosítottak, a többiek mind nyaltak.

#5

Lehet, hogy én vagyok csendesebb az átlagnál, de bármit elértem, azzal soha nem kérkedtem. Fészbúkom, vagy mi a gyász, nekem az sincs. Gondolom ez karakter kérdése, de amikor már nekem is sok, akkor az szoktam mondani, hogy nem az a baj, hogy beszélsz, hanem az, hogy hallom... :)

Sajnos minél többen vagytok, annál inkább előjön ez. Sok helyen stresszesek, sok a 8, 12 óra, belesz@rnak, unatkoznak stb...

Az se rossz amikor elszidják a munkahelyi körülményeket,aztán mennek a raktárba lopni a tollat,kesztyűt,hipót.

Utána hőbörögnek,hogy miért nincs toll,kesztyű,hipó.

Ha túlzottan belemegy, akkor gáz van körülötte, valami nem stimmel. Ezzel vagy rejtetten segítséget kér (jobb esetben), vagy pedig az esetlenségüket akarják leplezni a felturbósított maszlaggal.

Ha a hallgatóság szingli, akkor kész katasztrófa hallgatni a nagy "örömködést".

Engem is idegesít, már ha tényleg ez a napi szinten dicsekszem fajta. És nem azért, mert irigykedem, hanem mert ízléstelen és mert nem bírom a dicsekvőket.

(a poén egyébként az, hogy valszeg azért csinálják, mert vmi nincs rendben / kisebbségi komplexusuk van... nálunk volt pl. egy csaj, aki napi szinten áradozott arról rohadt nyálasan, hogy mennyire tökéletes pár ő a pasijával... aztán egyszer találkoztunk velük... a srác olyan tahó volt a csajjal egész végig, hogy csak néztünk, nem hallgatta meg, amit mondott, ha igen, vágta rá a pofákat, közbevágott, kinevette... más elmondott dolgokból nekem simán az jött le, hogy a srác azért jött össze a csajjal, mert nem volt hol laknia és csóró volt, a leányzónak meg volt egy szép lakása és jól keresett... ennyit a tökéletesen romantikus szercsilávcsi párokról)