Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Az eszemre vagy a szívemre?

Az eszemre vagy a szívemre?

Figyelt kérdés

A munkahelyem egyik részlegén én vagyok a főnök helyettese.(Abban az állapotban vagyunk, amikor már csak pár hónap és elmegy nyugdíjba, így jóformán már minden fontosabb feladatját átvettem és rám bízza a döntéseket is(persze egyeztetnem kell vele, de mindig hallgat rám). Itt jön a lényeg, az "előléptetésekről" is én döntök.


Egy másik kolléga is elmegy, persze a helyére sokan pályáznak azonban két igazán potenciális jelölt van.

X és Y


X sokat dolgozik, szorgalmas, régebbi dolgozó, mint Y és simán mondhatom, hogy jelenleg jobb is, mint Y, mert több a tapasztalata. Azonban a munkán kívül nincs közös témánk.


Y félénkebb, nem olyan rutinos, mint X, azonban régóta barátok vagyunk. S már 2 hónapja célozgat, hogy mennyire szeretne előre lépni, a tetteivel is próbál nekem kedveskedni. Csak az érzelmi vonal miatt nem tudom elutasítani. (Persze lehet, hogy simán felnőne a feladathoz.. de ha mégsem, akkor azt nekem kell helyrehozni és ha véletlen megcsúszik az nekem nagyon sok fizetetlen túlórába fog fájni.


Kit kéne választanom?

X, akiről tudom, hogy már kiérdemelte, kész a váltásra.

Y, aki a barátom és lehet, hogy feltudna nőni a feladathoz, azonban ha visszautasítom az biztosan valamilyen törést eredményezne a kapcsolatunkon.



2017. nov. 29. 07:15
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
X. A személyes dolgokat el kell választani a munkától valamilyen szinten. Y-nek meg kell értenie, hogy te vagy a csapatért a felelős, és racionális döntéseket kell hoznod. Szerintem ha igazán barátok vagytok, akkor nem fog besértődni örökké, és túl tudtok ezen lépni. Ha X-et lépteted elő, akkor a csapat is látni fogja, hogy nem vagy olyan kivételezős gennyláda mint amilyenek általában a főnökök szoktak lenni Magyarországon, hanem megbecsülöd a szakmai tapasztalatot, és pártatlan vagy.
2017. nov. 29. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

egyértelműen X-et

ne pofára add az előléptetést!

X megérdemli, régebb óta van ott, biztosan megfelelő ember a posztra, erre te azon gondolkodsz, hogy a havert rakod be a pozícióra? NE!

abba belegondoltál, ha Y-t rakod be, akkor X akár felmondhat emiatt és a munkahelyen jön az, hogy "te a haveroknak adod a munkát, neked nyalni kell, mert aki nem teszi az megragad ott ahol"

meg sorolhatnám...


egyértelműen X-nek, Y amúgy is rizikós, mi van ha nem nő fel a feladathoz? ne pofára menjen a dolog, hanem teljesítményre!

innen is látszik, hogy te nem vagy annyira jó főnök, te még nem nőttél fel ehhez a feladathoz, ha neked ezen el kell gondolkodnod

2017. nov. 29. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Ha neked EZ kérdés, akkor nagyon nem vagy alkalmas vezetönek!


Egyértelmüen X a jogos választás, az, hogy Y haver, munkaügyben nem szabad, hogy számítson!

2017. nov. 29. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Édes jó Istenem...


Ha nem X-et választod, akkor te egy genetikai hulladék vagy, befolyásolható ember.

Egyáltalán hogy jutott eszedbe egy ilyen kérdés? Ez kérdés? Nem kérdés, hogy X-et kell választani!


...és akkor még csodálkoznak meg megsértődnek, hogy a csókosok országa vagyunk..

2017. nov. 29. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek az előttem szólókkal, X-et kell, hogy előléptesd. Rangidősnek mondható Y-nal szemben, érti a dolgát... az nem számít, hogy nincs közös témátok. Nem is erről kell szólnia a munkahelynek, hogy beszélgessetek. A munka kapcsán ha kell, ugyis szóba elegyedtek. A barátodnak meg kell értenie, hogy más alkalmasabb erre a posztra. Nem szabad belevinni az érzelmeket a döntésbe, válaszd külön. Ha nem érti meg a döntést Y, nem is biztos, hogy igaz barát... lehet, hogy nem tetszik, nekem sem tetszene, ha a barátom nem engem léptetne elő, holott én úgy gondolom, hogy megfelelek azoknak az elvárásoknak, és meg tudnám csinálni... de tiszteletben kell tartani azt, ahogy te külsős szemmel látod a dolgokat.
2017. nov. 29. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
0%
Én pont nem X-et választanám ! Ugyanis a régi dolgozók majdhogynem elvárják az előléptetést,és marha fontosnak érzik magukat,csak azért mert régóta ott vannak.Y-t se,de megmondanám az okaimat,illetve hogy szeretnék jóban lenni vele továbbra is.Én Z-t választanám,aki itt nem szerepel,aki nem őskövület a helyen,de jól végzi a dolgát,és szimpi is,van közös téma.
2017. nov. 29. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
83%

" Én pont nem X-et választanám ! Ugyanis a régi dolgozók majdhogynem elvárják az előléptetést,és marha fontosnak érzik magukat,csak azért mert régóta ott vannak.Y-t se,de megmondanám az okaimat,illetve hogy szeretnék jóban lenni vele továbbra is.Én Z-t választanám,aki itt nem szerepel,aki nem őskövület a helyen,de jól végzi a dolgát,és szimpi is,van közös téma."


Hány éves vagy? 12? Amúgy menj a pcsába!

2017. nov. 29. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
89%

Egyértelműen X-et!


Esetleg kérdezd meg a főnöködet is, hogy mi a véleménye a két kollégáról, melyik lenne jobb döntés. Persze ezt az érzelmi témát ne add elő neki!

2017. nov. 29. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Ha ezt a döntést nem tudod felelősségteljesen meghozni, akkor egyszerűen alkalmatlan vagy vezetőnek.

Azt kell előléptetni, amelyik alkalmasabb abba a munkakörbe, és nem azt, amelyik jobb haverod. Ilyen egyszerű. Az, hogy kivel milyen közös témád van, az nem munkaügyi kérdés.

Igen, ennek a barátság kárát láthatja, de ha te vállalod, hogy vezető legyél, akkor ezt bizony fel kell vállalni. Ez is a vezetői munka része. De azért halkan megjegyezném: ha ő sem mosná össze a szakmát a barátkozással, akkor egy percig nem akadna fenn ezen.

2017. nov. 29. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Egyértelműen X-et. Ebben az esetben nem haverként kell viselkedned, hanem vezetőként, és nem az egyetlen haverod érdekét nézni, hanem az egész cégét. Arra meg a leírás alapján X egyértelműen jobb. Régebb óta ott dolgozik, jobban ismeri a témát, jobban is dolgozik.

Ráadásul ha Y-t választod, az egy jel a dolgozóknak, hogy na jó, a Z (te) is pofára adja ki a pozíciókat... akkor szokott az lenni, hogy esik le a munkamorál, mert "ha én úgysem vagyok jóban Z-vel, úgysem tudok előlépni... akkor meg minek törjem magam egyáltalán? Épp megúszósan megcsinálom a munkát, pont annyira, amennyire még nem rúgnak ki, azt' annyi... közben meg lázasan elkezdek más helyen munkát keresni, mert itt nincs jövőm".

Y, ha normálisan gondolkodó munkaerő, megérti, hogy neked ezt a döntést kellett meghoznod. Ha emiatt duzzog rád, akkor nem is igazi barát azon felül, hogy nem jó munkaerő. Mert ha tényleg a barátod lenne, akkor a te oldaladat, érdekedet is nézné, nemcsak a sajátját. Sőt ha ezután duzzog, akkor valszeg csak érdekből barátkozott veled.

2017. nov. 29. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!