Hisztis p. vagyok, ha nem érzem jól magam a kollégáim között?

Nem szoktam semmin hisztizni, meg ilyesmi, csak kicsit bűntudatom van. Mert rugalmas a munkaidő, és kedves a főnök is, és tudom, hogy mások sokkal rosszabb körülmények között dolgoznak, ezért igazából nem merem elmondani a barátaimnak se, hogy nem nagyon szeretek bejárni a munkahelyemre. Egyszerűen úgy érzem, kilógok a kollégáim közül. Szerintem ki is beszélnek a hátam mögött. Ha ott vagyok, nem bántanak igazából, ebédelek velük, nem zárnak ki vagy ilyesmi, csak sokszor az az érzésem, hogy akkor beszélgetnek csak velem, ha nincs más. Amint beérnek a többiek valahogy ki vagyok zárva. És kicsit más az értékrendjük, mint nekem, más dolgok foglalkoztatják őket (igazából egész nap az megy, hogy ki hány kalóriát eszik, ki mit sportol, hol vásárol ruhát, voltál-e jó étteremben mostanában és hasonlók, olyan divatmárkákat szólank le, hogy csak lesek, mintha nem is a kollégáim lennének, hanem 6x annyit keresnének, mint én...). Eleinte még egész jól elvoltam velük, de egyre inkább úgy érzem, hogy semmi közös témánk nincs, illetve hogy más dolgok fontosak nekünk. Volt, hogy próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de valamiért az volt az érzésem, hogy hülyének néznek, vagy butaságnak tartják a nekem fontos témákat, vagy nem is tudom megfogalmazni. Vannak azért olyanok, akiket nagyon kedvelek, de ők éppen nem a közvetlen kollégáim, velük inkább emailváltásban tudok kommunikálni, és hát nyilván nem ugyanazt, meg hát nem lehet így emailezgetni csak ú

gy bárkivel. Szinte felüdülés nekik írni valamit a közvetlen kollégáim után.

Csak szerettem volna ezt kiírni magamból. Tudom, hogy sokan látástól vakulásig dolgoznak, rossz körülmények között, és hogy másoknak szemét a főnökük. (Nálunk pont a főnök az, aki rendes, nekem szimpatikusabb, mint a kollégák.) De mégis itt töltöm napjaim nagy részét, és olyan zavaró dolog, hogy életem jelentős százalékát töltöm olyan emberek között, akik úgy érzem, lenéznek.