Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » 2 éve munkanélküli vagyok....

2 éve munkanélküli vagyok. Teljesen tönkrementem minden téren. Mit tudok itt már csinálni?

Figyelt kérdés

Nem is tudom már, hogyan keveredtem bele ebbe.


Igazából a tavalyi 1 év miatt volt egy idegösszeomlásom, és abból nehezen jöttem ki. De elmentem azonnal dolgozni egy gyárba, alig bírtam ki az oktatást is, annyira kész voltam még, de megerőltettem magam, dolgoztam, de a végén kirúgtak ukránok miatt, mert kevesebbért dolgoznak, jobban hülyének tudják nézni őket.


Megint padlóra tett teljes ez.


Utána 3 hónap után nagy nehezen megint kerestem egy gyárat a környéken. Ott műszerésznek tanultam be már, egyedül voltam egy gépen, a srác is megvolt elégedve velem, meg mondta, hogy szerencse, hogy ide kerültem, mert azt csinálják, hogy amikor van megrendelés, akkor felvesznek embereket, aztán amikor kimegy az áru rúgják ki őket. Nem féltem, mert gépen voltam de 2 hónap után kirúgtak (meg másokat is)


Azóta egyre mélyebben vagyok, és jobban kijött rajtam megint minden :(

Olyan helyen lakom, ahol semmi lehetőség, csak ez a fent említett két retek gyár. De adtam be már jelentkezést országosan is hirdetésekre, de mégcsak vissza se írtak.


Most komolyan mit csináljak ilyen helyzetben?

Munkára van szükégem, csak az húzna ki engem ebből az állapotból de semmi. Hiába próbálkozom.


Teljesen tönkrement az életem és valószínű megint kórház lesz ennek a vége. És csak a 20-as éveim elején járok :(



2019. jan. 27. 19:38
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
73%
Azért kérdeztem, mert hihetetlen, hogy pont a munkaügyi küld interjúra egy normális céghez. Eddig nekem még semmit nem ajánlottak, egy irodai közmunkán kívül, ami a helyszínen kiderült, nem épp női és nem is irodai, és fenn van tartva a hely egy ismerősnek.
2019. jan. 28. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
67%

Akkor nekem ezek szerint szerencsém volt. Meg nem közvetítőlapos dolog volt,hanem telefonon hívták fel a munkaügyitől az olyan embereket akik megfelelnek egy egy munkára. Amúgy meg nem értelek, rengeteg cég azért keres a munkaügyiből normális munkakörre embereket mert így felvehetik a támogatást...


Nem értem miért vagyok nullára lepontozva. Saját tapasztalatot írtam, ebben mi nem hasznos? Kár segíteni vagy véleményt írni.

Sok élettelen, rosszindulatú bunkó ember.. Üljetek továbbra is itt és nyomkodjátok a pirosat. Aztán csodálkoztok hogy a kutyának se kellettek.

2019. jan. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
100%
Lehet az is számít, ki hol él. Itt nem ismerek olyat, akinek a közmunkán kívül bármilyen más állást ajánlottak volna.
2019. jan. 28. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
100%
Lehet az is számít, igazad van. Én csak a saját történetem írtam le. Egyébként nekem a 8 hónap alatt ezen kívül még egy állást ajánlottak. Az sem közmunka volt, hanem rendes irodai. Az közvetítőlapos volt, és ott valószínűleg meg volt ki fogja kapni azt a munkát,mert arra sem méltattak, hogy aláírják a közvetítőlapomat... Szóval van negatív tapasztalatom is.
2019. jan. 28. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
73%

6#

Örülök neki hogy sikerült.

Nálunk a munkanélkülibe kb azok a cégek jelentkeznek hogy van nekik állás ahová már szinte senki sem akar menni. Bár nálunk embertöbblet van így ideig-óráig csak találnak embert. Minimálbéres állások általában.

2019. jan. 29. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
0%

Keletet fejleszteni és nem lenne gond... Munkahelyet teremteni... élhetővé tenni... nem az ott lakókon múlik...


Talán egyszer eljön kádárjános és jól odateremti meg fejleszti a munkahelyet...


Ezért nincs ott semmi. Mindenki várja hogy majd valaki fejleszt valamit :D

2019. jan. 29. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

Én igazából a munkanélküli hivatal miatt jutottam ide,ahol vagyok.


Még anno indult egy tanfolyam, ami pontot adott volna nekem továbbtanuláshoz. A feltétele a munkanélüliség volt, tehát felmondtam a munkahelyemen.


De utána legalább háromszor voltam a munkaügyiben kérdezősködni a tanfolyammal kapcsolatban, ott az ügyintéző olyan trehány volt, hogy képtelen volt nekem mondani, hogy 25 év felettieknek van a ranfolyam, és csak a tesztíráskor derült ki ez. Ott vége volt mindennek.


Azóta voltam már a munkaügyiben munkát kérni, érdeklődni, de köpni, nyelvi sem tudtak mikor munkát kértem. Se értelmes tanfolyam se indul. Mindig csak virágkötő, meg szállodai takarító (!) indul, semmi értelme, haszna ezeknek.


Szóval bocs, de én messziről elkerülöm ezt a vesztőhelyet.

2019. jan. 29. 00:48
 18/23 anonim ***** válasza:

Nekem a szegedi munkaügyivel vannak tapasztalataim. Közmunkában dolgoztam már pár éve egy cégnél, mikor tavaly márciusban elkezdett velünk szórakozni a munkaügyi. Be kellett vonulni 1-jén és ott felsoroltak 7 db állást, amiből mindenki kapott 3-at, voltunk kb 100-an, majd fel kellett sorakozni, mint a birkáknak és aláírni, megnézni sem volt idő, hogy utána a kezünkbe nyomják a régi helyünkre a közvetítő lapot. Mint kiderült több ilyen csoport is volt aznap. Az addigi éves szerződés helyett, viszont csak 4 hónapra kaptuk a következőt. Így május végén újabb kör következett, ekkor helybe hozták a rendes állásra szóló közvetítő lapokat, és itt már elvárás volt, hogy küldjük is el az önéletrajzunkat, ráadásul különböző városokba szóló ajánlatokat is kaptunk, pl Budapest, Szombathely, Kecskemét, ennyire nincs itt munka, hogy helybeli ajánlatot nem igen tudtak adni. Ez után úgy volt, hogy folytatja mindenki tovább, de végül páranunknak nem adott a munkaügyi közvetítő lapot.

Azóta sajnos munkanélküli vagyok, nem sikerült még elhelyezkedni, egy interjúra hívtak eddig, ott végül nem rám esett a választás.

A munkaügyitől 2x kaptam közvetítő lapot rendes állásra, szintén e-mail-en kellett jelentkezni, egyik se válaszolt, pedig leírtam, hogy mikorra kell visszavinnem a kitöltött lapot, a munkaügyi az ügyintéző meg csak a vállát vonogatta, hogy ez van.

Szerettem volna egy tanfolyamot elvégezni, megmondani sem tudták mikor indul, ha indul egyáltalán, nem is volt választék, kimerült a targonca és trolivezetőben.

2019. jan. 29. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
55%

#16: Mert szerinted kinek kéne tennie valamit, hogy legyen több munkahely? Kinek kéne fejleszteni azt a részt? A lakosoknak vagy a munkanélkülieknek? Nem is értem a gúnyolódásod...


Kérdező! Akkor meg ha lusta vagy/voltál tanulni,hogy jobb munkád legyen, siránkozz itt továbbra is. Igazad van, le kell ragadni a gyáraknál, aztán jönni kell gyakorira panaszkodni. Bármilyen ötletet írunk, semmi nem jó neked.

2019. jan. 29. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
56%
A munkaügyi szart se ér. Beregisztràlok két hét eltelik màr közmunkàra akarnak kényszeriteni. Nem megyek törölnek ennyi. Többször is megtörtént ez. Én biztos nem regisztràlok be oda soha többet. Normàlis àllàst nem tudnak adni vagy valami képzést.
2019. febr. 7. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!