Osztálytalálkozó: a negatív emlékek miatt képtelen vagyok menni mit tegyek?
Húsz éves osztálytalálkozót akarnak tartani, mert "kerek évforduló" és ez most valakinek "hirtelen eszébejutott".
Képtelen vagyok elmenni, úgy érzem. Volt egy kétéves osztálytalálkozó, arra simán elmentem.
Nem is tudom mi történt azóta, olyan mintha a negatív emlékek felerősödtek volna. Nekem volt részem tanár által kezdeményezett és támogatott, irányomba történő kiközösítésben, gúnyolódásban, stb.
A kétéves osztálytalálkozón is fel lett emlegetve bizonyos gunyoros aspektusból az, amivel mindig is piszkáltak, valamint aki anno megmondta: "soha semmire se fogom vinni az életben", igazolva is látta ezt, mert egy bizonyos tantárgy nem úgy ment ahogy kellett volna és ennek ő rendkívül örült.
A sérelmeket nem akarom dédelgetni, de a múlt terheitől nem igazán tudok megszabadulni és nem hinném: ez más kontextusba kerülne, ha találkoznék azokkal, akik egykor ezt tették. Esetleg a tanárok mondogatnák: a mai diákok mennyivel rosszabbak mint anno mi voltunk stb... Az egészre nem vagyok kíváncsi, valamint lelki fájdalom kapcsolódik hozzá...
Volt már valaki hasonló helyzetben?
válasza:
válasza: válasza:"ha nem megyek el, sose tapasztalhatom meg, mennyire képesek az emberek megváltozni"
. Ez egy jó nagy baromság: ezernyi módja lenne és lesz, hogy ezt megtapasztald.
"Abba is nyomasztó belegondolni, ha esetleg a találkozón mondja valamelyik: "nem jött el, men tudja elfelejteni a múltat", mire - elképzelem - ahogy a többiek mondják: felnőttként több mint húsz év után szánalmas a régi, gyerekes dolgokkal foglalkozni..."
. Ha így történik, az csak téged igazol.
Olyan borzalmas ahogy mindenki össze-vissza ölelgeti a másikat és akkor én "jönnék a fájdalmammal", olyan mintha egy ünnep közepette valaki elrontaná az egészet.
Én pedig nem tudok csak a szépre emlékezni, mivel sok évig csak a rosszat kaptam, valamint azt (is), hogy a jövőben sem fogadnak majd el engem soha sehol senki sem...
Ezért vagyok képtelen elmenni.
Lehet sokakat idegesít (itt e kérdés kapcsán) hogy ilyenképpen ragozom ezt, de az is foglalkoztat, lelkileg miért voltam képes a kétéves osztálytalálkozóra elmenni és miért nem vagyok képes most... Egyszerűen a negatív érzések emléke az idő múlásával nemhogy csökkent volna, felerősödött...
válasza: válasza:Úgy tűnik, hogy még nem dolgoztad fel azokat az éveket. Szerintem koncentrálj erre. Csak akkor menj el, ha ez segít a megbékélésben. Ha úgy érzed, hogy nem segít, akkor hagyd.
Húsz év távlatából már jó lenne túltenni magad ezen. Azóta gondolom, bizonyítottál magadnak és a világnak is, kár ennyire rágódni a múlton.
válasza:Az általános iskolai osztálytársaim tavaly szerveztek összejövetelt.
Én sem mentem el.
Engem nem bántottak vagy terrorizáltak, egyszerűen csak nem tartoztam a legnépszerűbb gyerekek közé.
Pl. 8.-ban egy osztálytársnőnknél szervezett házibuliba sem hívtak meg, csak utólag tudtam meg, hogy volt ilyen.
Az akkor nagyon rosszul esett.
Bennem már nincs semmi sértetség, de semmi kedvem olyan emberekkel találkozni akik számomra semmit sem jelentenek és akik nem hiányoztak az elmúlt 30 évben.
válasza:Hajlamos vagyok sokat gondolkodni ilyeneken...
Pár éve mondta nekem valaki, hogy ha ő nem megy el az osztálytalálkozóra (több évtized után), akkor most nem lenne párja, mert volt osztálytárssal jött össze stb. Pedig "vele se foglalkoztak gimiben" - ez azt jelenti, hogy nem bántották, de nem is közeledtek felé legalábbis ő ezt mondta. Nálam más a helyzet.
Sokszor gondolkodom az elmenni/nem elmenni kapcsán: "mi lenne, lehet valami elől elzárom magam mert annyira tartok az egésztől, pedig nem is tudom mi lenne", maximum a régi élmények alapján elképzelek valami rémséges fogadtatást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!