Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Tegnap egy volt osztálytársunk...

Tegnap egy volt osztálytársunk elszúrta az egész osztálytalálkozót, szerintetek rendezzünk egy másikat?

Figyelt kérdés

A lényeg a címben, tegnap volt a 15.-ik vagyis igazából a 16. osztálytalálkozónk, mindenki megvolt hívva, és eljött az az ember is, aki eddig egyszer sem jött el.


Jöttek a szokásos körök, hogy ki mit csinál, ki hol tart most, és amikor rá került a sor, felállt, kiállt mindenki elé, és elkezdte sorolni, hogy


-kedves xy tanárnő, köszönöm, hogy sosem hittél bennem.

-kedves x tanár úr, köszönöm, hogy folyamatosan negatívan kivételeztél velem.

-kedves y tanárnő, köszönöm, hogy szándékosan próbált szabotálni.


Így szépen végigsorolta az egészet, majd a végén mondta, hogy és lám mit hozott az élet, Ő ilyen pozícióban van, tehát kb 4x annyit keres mint egy tanár, köszöni nekik a semmit, és reméli, hogy csak jobb tanárjaik vannak a mai diákoknak.


Majd nevetett egyet és kiment.


Nyilván mondanom sem kell, hogy az egész este hangulata innentől kezdve visszafordíthatatlanul rossz volt, és mivel amúgy is osztály találkozó ritkán van, a legközelebbi ki tudja mikor lesz, ha egyáltalán lesz, mert addig sok minden megtörténhet, hogy még így a két ünnep között rendeznénk még egyet, természetesen nem elhívva a hangulatgyilkos osztálytársunk.


Szerintetek jó ötlet, vagy már halott ötlet az egész?


2022. dec. 3. 19:40
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
49%

Hú,ez kemény:)

Azt hittem ilyen csak a filmekben van,megnéztem volna a tanárok arcát.

Szokták mondani az idő mindent megszépít.Ez teljesen igaz az osztálytalálkozókra,az a rengeteg képmutatás.

Sosem mennék el egyre sem,de egy ilyet megnéznék:D

2022. dec. 3. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
52%

Szánalmas, élettelen alak lehet az osztálytársatok. Nem kell az ilyenekkel foglalkozni.

Én sem szerettem sz osztályomat soha és a tanáraimhoz sem kötődtem különösebben, így egyszerűen csak nem mentem el az osztálytalálkozókra soha.

Baromira nevetséges dolog másfél évtizeddel később beállítani és óvodás módjára hisztizni meg toporzékolni a kamaszkori sérelmeken.

Nem is csodálom, hogy utálták a tanáraitok is ezt az embert. Na, meg egyébként is, ha valakivel mindenki szemét, annak oka is szokott lenni.

Még egy találkozót szervezni szerintem felesleges, de a helyetekben én a következő alkalomra biztosan nem hívnám meg a bolondot. Sírjon csak otthon, magányosan az ilyen! :D

2022. dec. 4. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
44%
Eleve hülyeség osztálytalálkozókat szervezni, aki meg akarja tartani a kapcsolatot a másikkal, az hadd tegye, de ne kelljen már ezt kollektíve tenni. Ami volt, elmúlt, nagyon régen volt már.
2022. dec. 4. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
60%

Maximális respect a srácnak, hogy ezt meg merte csinálni, bár több ilyen ember lenne! Nekem nincs elég tököm ehhez de ha lenne én is valami ilyesmit adnék elő, tudom hogy sokat nem ér de legalább emlékeznek majd rá azok akiknek rózsaszín az egész élete. Bár nálam nem a tanárok, hanem néhány osztálytárs kapná meg a magáét.

De mindenesetre köszi hogy ezt megosztottad, jó látni hogy van még ember akinek van töke és gerince is szembesíteni egyeseket az aljasságukkal.

2022. dec. 17. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
69%

Hat nemtudom, osztalytarsaim fele nem is koszonnek ha osszefutunk.

Szoval szerintem hulyeseg az osztalytalalkozo.

2022. dec. 18. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
52%
Primitív. Semmit sem fejlődött. Lehet, hogy tízszer többet keres, mint egy tanár, de a műveltsége nem lett több. Maradt bunkó.
2022. dec. 29. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
53%
Ez alapján nem lehet elitèlni egy embert mert elmondta őszintén hogy mit èrez a tanárja iránt. Lehet hogy tök normális ember csak ez az egész már règóta benne volt
2023. jan. 29. 03:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
41%
Ahogy mondani szokás: nem minden hős visel köpenyt!
2023. jan. 29. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
54%
Zsenialis huzas volt! Igy kell ezt csinalni! A dolgoknak kell legyen kovetkezmenye!
2023. szept. 18. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
81%
Tegyunk kulombseget! Elszurta, vagy igazat mondott? :D Nem mindegy!
2023. szept. 19. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!