Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Van itt olyan, aki nagyon...

Van itt olyan, aki nagyon nagyon nagyon hülye volt történelemből és mégis sikerült leérettségiznie?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy utálom a törit és épp, hogy megvan belőle a 2-es. Akárhogy próbálnék rá tanulni, nem megy, mert annyira unalmas és annyira nem érdekel, hogy az hihetetlen. Mindig, amikor elhatározom, hogy leülök és megtanulom az anyagot, 2 perc múlva már azon kapom magam, hogy valami hülyeség elterelte róla a figyelmem..Nem tudok koncentrálni, ha töriről van szó, pedig más tantárgyaknál nincsenek ilyen gondjaim, mert azok érdekelnek valamennyire, meg logikusak és ezért könnyen megjegyzem őket, csak ezt nem.

És nagyon félek az érettségitől, mert az irásbelin is épp, hogy meg szokott lenni a kettes, amikor itthon feladatsorokat csinálok, mondjuk az még nem is olyan nagy baj, mert legalább tudom, hogy egy atlasszal a kezemben csak össze tudok hozni egy kettest, de a szóbeli nagyon rosszul fog sikerülni..Ráadásul a töri tanárunk is utál engem, és ezt nem csak én találtam ki, hanem mások is mondták már az osztályból, hogy tényleg fura amúgy, hogy amikor engem kihiv felelni és elmondok azért elég sok mindent, akkor is mindig 2-est ad, más meg ha már feleannyit elmond, mint én, megadja a 3-ast. És folyton cseszeget, pl. mikor órán beszélünk az előző órai anyagról és megkérdez az osztálytól mondjuk egy évszámot vagy egy fogalmat és pont egy nehezebbet kérdez, amit kb senki nem tud igy kapásból, csak az az 1-2 ember, aki ötös töriből, direkt mindig engem szólit fel és nem tudom és utána 5 percen keresztül üvöltözik velem, hogy ez alapműveltség és sose fogok leérettségizni..És félek, hogy érettségin is a szóbelinél direkt minden pontot, amit csak tud, levon és megbukok..

Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Más tantárgyakból kifejezetten jó vagyok, a matek próbaérettségim is ötös lett, meg a német is ötös lesz valószinűleg, a német tanárunk nyáron nyelvvizsgázni akar küldeni. Meg a többi érettségi tantárgyból is meglesz szerintem a 3-es-4-es legalább, csak töriből nem...Mit csináljak? Van esetleg köztetek is olyan, aki rossz ebből a tantárgyból és mégis meglett az érettségi? Eléggé elbizonytalanodtam, mert a tanártól folyton azt hallgatom, hogy meg fogok bukni..


2017. ápr. 18. 16:12
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
100%

Van egy rossz hírem Kérdező, egyesnek bizony igaza volt, legalábbis abban biztosan, hogy találni benne logikát. Rengeteg folyamat és történés következik egymásból, függ össze egymással és vezetnek így újabb eseményekhez, ezeket elég egyszer megérteni, és utána sokkal könnyebben jegyzi meg az ember az egészet.

Nyilván van s_ggelős része is (mint az évszámok) amivel nehezebb, ezt nem vitatom.


Amúgy válaszolva a kérdésre, ne aggódj, menni fog az az érettségi, középszinten nem túl nehéz. Csak tanulj rá és nézd végig a régebbi esszéket, sok olyan van, amit a korábbi években már többször volt feladat, és idén is simán felbukkanhat. :)

2017. ápr. 18. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
52%

De, van benne logika.

A történelem eseményei egymást követik (WoW), mert mindegyik hat a másikra. Az egyik nélkül nincs a másik.

Ez pont egy olyan tantárgy, amihez csak segg kell, és magolás.


Szeretettel egy töri-magyar imádó gimis. <3 :D

2017. ápr. 18. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:

Nem tudom, nekem akkor se logikus, számomra az a tantárgy logikus, amiből úgy is simán ötös tudsz lenni, hogy a józan paraszti eszedet használod, meg esetleg egy függvénytáblázatot, nem kell külön leülni és órákon át magolni, hogy kit hogy hivnak meg milyen törvényeket meg rendeleteket hozott, mit miért csinált, meg ilyesmik.

De ha szerintetek van benne logika, hát legyen, én attól még nem tudom megtanulni és nem is érdekel és szar vagyok belőle. Viszont attól, hogy én a reál tantárgyakban vagyok jó, nem a törimagolásban, még nem kéne lelustázni :)

2017. ápr. 18. 17:44
 14/24 A kérdező kommentje:
Ja igen, arról nem is beszélve, hogy mint már fentebb is irtam, a töri tanárnak sem vagyok épp a szive csücske és elég nehéz úgy motiválnom magam a töri tanulásra is, hogy közben az a nő minden egyes nap elmondja, hogy meg fogok bukni érettségin, mert pl. amikor felszólitott, nem tudtam hirtelen, mi az a Kollektiv Bizalmatlansági Inditvány.
2017. ápr. 18. 17:47
 15/24 anonim ***** válasza:
100%
Tök ugyanígy voltam vele, ráadásul olyan szóbeli tételt húztam, amit nem is tudtam hogy van. Szóval nula tudásom volt hozzá. Mégis 3-ast kaptam. Egyfelől a tanárok is meg akarnak szabadulni tőled, nem fognak megbuktatni, hogy aztán nézzenek még egy évig. Az írásbelin atlasz segítségével sima ügy az átjutás és a szóbelin is van forrás segítség a tételen. Viszont tényleg tanuljál.Ha már csak egy kicsit hozzá tudsz vakkantani átengednek. Nyomj be egy energiaitalt avyg egy kávét, vegyél elő egy színes ceruzát vagy valamit és az első tételtől kezd el kiszínezni a fontos dolgokat a papír szélére írni. Ne ismételd és magold, csak szépen színezgesd jegyzetelj és így tovább. Ha a végére értél menny vissza az első tételhez és nézd meg mindent aláhúztál e, ami fontos, közben olvasd hangosan. Készíts be hozzá egy zacskó chipset és kapcsolj ki mindent, ami elterelhetné a figyelmed. Sok siekrt.
2017. ápr. 18. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
Köszi, megpróbálom :)
2017. ápr. 18. 19:41
 17/24 Fatal_3rror_ ***** válasza:

Anno 5-öst kaptam töriből (is).


Írásbelin szinte mindent ki tudtam nézni Atlaszból, szóbelin meg kaptunk egy olyan leírást, hogy szinte csak le ellett jegyzetelni és azt visszamondani...

2017. ápr. 18. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
52%

Egyfelől, a töri igenis logikus, és manapság annyira le van butítva, hogy igazából ha a könyvben elolvasod a leckét egyszer-kétszer (ami manapság már eléggé minimalisztikusan van megírva), akkor kizárt, hogy ne maradjon meg valami. A lexikális tudás pedig nagyon le van redukálva, azaz alig kell fogalmakat és évszámokat megtanulni, legalábbis az eddigiekhez képest. Nem tudom, mi lett volna veled mondjuk 10 éve, mert akkor sokkal több fogalmat, nevet, évszámot kellett tudni, mint most.


A lényeg, hogy én igazából benned látom a hibát, mert bemeséled magadnak, hogy ez neked úgyse megy, a töri úgyis logikátlan stb. (itt jegyzem meg, mindegyik tantárgy logikus a maga módján, és mindegyikben van olyan, amit be kell magolni, a töri sem kivétel). Azaz te már eldöntötted magadban, hogy ez neked nem megy, nem tudod, és a kérdést is csak azért írtad ki, mert azt várod, hogy mindenki majd veregetni fogja a válladat, hogy így van, igazad van, tényleg egy baromság az egész, és megtanulhatatlan adathalmaz. És most meg vagy sértődve, hogy ezt igazából senki nem látja úgy, ahogy te... Ugyanis a töri egy szép tantárgy, és a többi tantárgyhoz képest szerintem még könnyebb is, mert átlagos képességű gyerek is képes megtanulni, ha akarja. Ellenben, ha a matekban valaki egyszerűen nem fogja fel a valószínűségszámítást, akkor akármit csinálsz vele, azt nem fogja tudni. A töri nem ilyen. CSak szorgalom és akarat kell hozzá, ami benned egyáltalán nincs, és veled igazából csak ez a baj egyedül. Nyilván a tanár is tudatában van ennek.


A tanár esetében is bemesélsz egy csomó hülyeséget...


"amikor engem kihiv felelni és elmondok azért elég sok mindent, akkor is mindig 2-est ad, más meg ha már feleannyit elmond, mint én, megadja a 3-ast"


Hát, barátom, 12 év iskola után rájöhettél volna, hogy nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Azaz, dumálhatsz te akármennyi baromságot, a baromság mennyisége még nem lesz hármas... Más elmond két szót, de ha van mögötte valami logika, akkor jóhogy hármast kap.


"És folyton cseszeget, pl. mikor órán beszélünk az előző órai anyagról és megkérdez az osztálytól mondjuk egy évszámot vagy egy fogalmat és pont egy nehezebbet kérdez, amit kb senki nem tud igy kapásból, csak az az 1-2 ember, aki ötös töriből, direkt mindig engem szólit fel"


A tanár nyilván csak azt kérdezi, amit leadott órán. Nincs olyan, hogy "csak az ötösök tudják", ha az előző órán arról volt szó, akkor azt mindenkinek tudni kell, neked is, nemcsak az ötösöknek. Itt is te vagy a hibás, mert nem tanultad meg, és a tanár EZÉRT üvöltözik veled.


Nézz már magadba egy kicsit, és ne a körülményeket, vagy a tanárodat okold a saját lustaságod és a kitartóképességed hiánya miatt...

2017. ápr. 19. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:

Akkor hogy lehet, hogy mások is az osztályból úgy gondolják, hogy engem igazságtalanabbul osztályoz, mint őket? :)

Úgy értettem amúgy, hogy fele annyit mond el más, mint én, hogy a füzetbe irunk egy vázlatot és én azt megtanulom, vagy legalább is a 90%-át, erre 2-est ad, más meg ugyanannak a vázlatnak is a töredékét mondja el és jobb jegyet kap, mint én. Az órán leirt vázlat pedig mindenkinek ugyanaz, mert lediktálja a tanár, mit kell leirni és abba tényleg csak a legfontosabb dolgok vannak benne, nincs benne több oldalnyi üres pofázás, mint a tankönyvben, amiből amúgy megnézném, te, """barátom""", hogy tudnál tanulni :)

De mindegy amúgy, neked szerintem hiába mond bárki bármit is, mert te tipikusan az a fajta ember vagy, aki szerint a töri ALAPMŰVELTSÉG és tök gáz, ha valaki nem szin ötös belőle, de ha reál tantárgyakból szar valaki, akkor az tök természetes, mert azok úgyis nehezek és szuperképességek kellenek mondjuk a matek megértéséhez :S

Ja és visszatérve a töri tanulásra, lehet, hogy 10 éve sokkal több mindent kellett tudni, mert ugye mindig a jelenlegi fiatalság a lusta meg a hülye meg a nem tudom mi, bezzeg régen...:D De 10 éve pl. válaszhattál, miből akarsz a kötelező tantárgyakon kivül éretségizni, én meg szakgimnáziumba járok és kötelező érettségiznem egy olyan szakmai tantárgyból, ami magába foglal 4-5 másik tantárgyat, amit ebben az iskolában tanultam és hiába nem akarok már ezzel foglalkozni, mégis muszáj ezekből a dolgokból is érettségiznem és a legjobb az egészben, hogy érettségi előtt kb 4 hónappal tudtuk meg, egyáltalán mik lesznek a követelmények :S Úgyhogy egy csomó tanárunk, aki érintett ebben, mert tanitja annak a 4-5 tantárgynak a valamelyikét, be van szarva, hogy rosszul fognak sikerülni az érettségik és ebből a szakmai tantárgyból is kb minden nap, vagy legalább minden másnap iratnak meg feleltetgetnek. Úgyhogy én is mondhatnám, hogy nem tudom, mi lenne veled, ha most kéne érettségizned, ebben az iskolában ráadásul ;)

2017. ápr. 19. 19:25
 20/24 anonim ***** válasza:
33%

Mi lenne velem? Hát, nem rinyálnék, és nem csak a kifogásokat keresném, és csúsztatnék össze-vissza, hanem nekiülnék és tanulnék.


Azt, hogy mi volt 10 éve, nem azért mondtam, mert a "mai fiatalság így-úgy", hanem azért, mert 10 éve tényleg többet kellett tanulni. Ezek száraz tények, akármit olvasol ki belőle. 10 éve tényleg nehezebb volt a töri, ez van. Ha nem hiszed, nyiss ki egy akkori tankönyvet, és hasonlítsd össze a maiakkal...


"nincs benne több oldalnyi üres pofázás, mint a tankönyvben"


Hát igen, ebből is látszik, hogy megint csak csúsztatsz, és a körülményeket okolod a saját lustaságodért és bénaságodért... Ne velem vitatkozz erről, ha egyről a kettőre akarsz jutni, hanem nézz magadba.


Amúgy meg, ha szerinted csak üres pofázás, ami a tankönyvben van, akkor nem is csodálkozom, hogy kettesnél jobb jegyet nem is ad a tanár belőle, ez a mondatod már mindent elárul arról, hogy te hiába "tanulod meg" a vázlatot, azt is szerintem olyan logikátlanul adod elő, hogy ordít belőle, hogy fogalmad sincs az egészről.


A tanárodról meg nem akarok véleményt mondani, mert semmit nem tudok róla. A te tipikus "mindenért a tanár a hibás" szövegelésed róla pedig olyan "diákos" dolog, hogy ez kevés arra, hogy véleményezzem a tanárt. A világ legjobb tanárának is biztos van olyan diákja, aki úgy tud róla beszélni, mintha az lenne a leggonoszabb, legszemetebb stb. tanár.


De ha tényleg nem jó tanár neked, akkor is ott van a tankönyv, ami logikusan, érthetően elmondja az anyagot, de ugye tudjuk, hogy szerinted a tankönyv csak üres pofázást ad neked... Szóval a tanár is rossz, a tankönyv is rossz... Nehogy már véletlenül is te legyél a hibás valami miatt...


"amiből amúgy megnézném, te, """barátom""", hogy tudnál tanulni :)"


Köszi, nekem ötös lett anno a töri érettségim, emelt szinten. :)


"mert te tipikusan az a fajta ember vagy, aki szerint a töri ALAPMŰVELTSÉG és tök gáz, ha valaki nem szin ötös belőle, de ha reál tantárgyakból szar valaki, akkor az tök természetes, mert azok úgyis nehezek és szuperképességek kellenek mondjuk a matek megértéséhez :S"


Amiket itt állítasz, egyiket sem mondtam, ezért erre nem is reagálok bővebben. Felőlem adhatsz a számba hülyeségeket, de akkor magaddal vitatkozz el, sok sikert hozzá... ez is látom, elég jó elfoglaltság neked ahelyett, hogy a tankönyvet a kezedbe vedd, és inkább tanulj. Na mindegy, a te dolgod.

2017. ápr. 19. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!