Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit csináljak, amikor fáradt...

Mit csináljak, amikor fáradt vagyok, de mégis muszáj végeznem a dolgaimat?

Figyelt kérdés

Ma nyolc órám volt a suliban.

Tény, hogy ez messze nem olyan durva, mint ami egyetemen lesz, de ez is kellőkképen leterhelő számomra.

Sajnos nem sok dolog tudja huzamosan lekötni a figyelmem, könnyen máshová terelődik, (főleg matekon és fizikán,) és el is fárad az agyam rendesen, míg az órákon ülök, mert próbálok figyelni/koncentrálni.

Szünetekbe se tudok feltöltődni rendesen, mert hamar letelik a 10 perc, és általában akkor is a következő órára készülök, mentem a menthetetlent. :D

Órák után hazaérek kb 40 perc alatt, de teljesen fáradtan.

Ma pl. semmire nem volt energiám, alig tanultam délután valamit, pedig megfogadtam, hogy idén rendesen fogok.

Egyszerűen olyan voltam, mint valami hulla.

Ráadásul most még nem is volt délutáni elfoglaltságom, ha még az is lenne, akkor nem tudom, hogy mi lenne velem.

Nagyon rosszul osztom be az időmet, és egy kicsit netfüggő is vagyok.

Hogy változtassak?

Mivel motiváljam magam, hogyha már hétfőn olyan fáradt és stresszes vagyok, mint ha péntek lenne?

Eddigi években 22:30-23:00 körül mentem el aludni, idén már néha 21:30-kor alszok, mert olyan fáradt vagyok.

Úgy néz ki, hogy a jegyeim se lesznek olyan jók, mint tavaly.



2017. szept. 25. 21:23
 1/7 anonim ***** válasza:
30%
Vagy torna pl fejenállás tanulas elott, vagy nestcafee
2017. szept. 25. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Én is ugyanebben a helyzetben vagyok. Mintha idén valamelyest javítottam volna az időbeosztásomon, de még mindig nem megy úgy, ahogy én szeretném.
2017. szept. 25. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Igyál egy jó kávét.
2017. szept. 25. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat! Szeretem a kávé ízét, de se függő nem akarok lenni, se sárga fogakat nem akarok. Meg engem annyira nem is pörget fel.

Első-második héten még tartottam magam, odafigyeltem, hogy megírjam a házim időben, minden órára készültem, most meg mindent az utolsó pillatanban csinálok meg.

Most is itt mobilozok 2 órája, ahelyett, hogy tanulnék.

Borzalmas vagyok. :S

2017. szept. 26. 15:38
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Sorstárs! •^•

Én a fekete teát fogom kipróbálni, hiszen fáradt vagyok, sok a tanulni való(ma még az edzést is kihagytam).

Viszont én sem szeretnék egyelőre kávézni, a teát meg szeretem. :)

2017. szept. 26. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Milyen óráid vannak?


És minden szünet csak tíz perces nálatok? Az elég gáz... Javasold a diákönkormányzatnak, hogy javasolják, hogy legyenek hosszabbak a szünetek.

2017. szept. 26. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Van egy nagy szünet is, a harmadik óra után. Nem, arra sincs szükségem, hogy hat órával kettőig itt kelljen maradnom. Szóval a szünetekkel se jó babrálni.

A hétfők a legdurvábbak, legalább is számomra. Úgy van az órarendem, hogy Töri, kémia, angol, biosz, matek, nyelvtan, irodalom, tesi. Kedd és szerda kicsit jobb, csütörtök, péntek megint majdnem ez a szint.

Teát lehet, hogy ki fogom próbálni én is. :)

Ja és szerencsére jövőre már kevesebb féle órám lesz, mert ugye bejönnek a fakultációk. Szóval megszabadulok egy-két számomra utálatos órától.

2017. szept. 27. 07:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!