Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Hogy lehet kivédeni az ilyen...

Hogy lehet kivédeni az ilyen egész osztályos gúnyolódásokat?

Figyelt kérdés
Nemrég fejezetem be a sulit, szóval a kérdés csak elméleti. Vagyis, igazából a jövőmre tekintettel a munkahelyre még jól jöhet. Egy lelki roncs lettem az iskolától, főleg a középiskolától. Tehát világ életemben kövér fiú voltam, aki elég könnyű préda volt a zaklatóknak. Beérkeztem a középiskolába, és a főkolomposok egyből ki is néztek maguknak. Adtak egy közösen elfogadott elég ciki becenevet, amit egyedül én elleneztem, így demokratikusan eldöntve ez lett a becenevem és így meg is pecsételődött a sorsom. Elsősorban csak pár zaklató volt, majd később a 30 fős osztályból már 29-en bántottak. Folyton lelki terror volt. Kíváncsi vagyok, hogyan lehetett volna ezt a pár példát kivédeni: Az egyik, hogy kövérségem miatt nem voltam jó tesiben, de hogy ne bukjak meg teljesíteni kellett. Ezért, mivel próbálkoztam végrehajtani a feladatokat elég bénán, ezért sokszor felvették osztálytársaim videóra/képeket készítettel és küldözgették mindenfele, osztálycsoportban facebookon csak belőlem álltak a mémek, ahogy valami feladatot végzek el, és közben kiírják ezekre a képekre, hogy "Sziasztok, Pali vagyok és az autizmus a szuper erőm". Vagy volt, hogy betegen mentem be a suliba, vörös volt az orrom meg elég rosszul néztem ki és lefotóztak ugyanezekkel a szövegekkel, mindenféle autistással, hogy autistaként miért élek. Sokszor autistáztak le, pedig azt sem tudják mit jelent, nálunk mindenki dobálózott a szóval mindenre. és mindenkire, ha valami nem tetszett neki, egyből autista az ember vagy a dolog. Meg szőrfóbiás volt mindenki, és én sajnos szőrösebb vagyok az átlagnál. Mindig csesztettek vele, osztály előtt aláztak meg, Chewbaccás vicceket sütöttek el, úgy hívtak sokáig, hogy Sir(szőr kiejtéssel) Pál, meg minden szóba beleillesztették a szőrt, hogy túl szőrös szívűek velem meg hogy túl szőrnyűek ők a szőrös medvékkel. A súlyom miatt az osztály Chewbaccájának hívtak egész 11-12-ben és úgy tekintettek rám, mint akinek az élete semmire se lenne jó. Sajnos hagytam magam, de fogalmam nem volt, mit lehet tenni az ilyenek ellen, ha mindenki rám száll, és semmi fizikai kontaktus nem történt. Szüleim csak kiröhögtek, akárhányszor beszéltem erről velük, nem akarták elhinni, hogy középiskolában ilyen előfordulhat. A tanárokat nem érdekelte, azt mondták, ennél ezerszer rosszabb dolgok történnek az iskolában. Tehát órán pl, a tanár a többiekkel együtt röhögött. Az osztályfőnökről ne is beszéljünk, rémesen nem érdekelte kivel mi történik, mert hogy 18 éves felnőtt férfi meg tudja magát védeni egyedül. Szóval az ilyenek ellen mit kellett volna tennem? Hogyan tudtam volna magam érvényesíteni?

2018. jún. 13. 22:00
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Remélem munkahelyen nem lesz majd ilyesmi... És rajta vagyok már a dolgon, csak nem hip-hop fogok lefogyni. Osztálytalálkozóra nem fognak meghívni, szerintem letagadnak. De ez kölcsönös :D
2018. jún. 13. 23:43
 12/15 darida válasza:
0%

Életmódváltás (szénhidrátok száműzése, rendszeres, kalóriaszegény étkezés, sport). Borotválkozás!


Ha ezeket nem teszed meg, akkor csak sajnáld illetve sajnáltasd magad. Megértésre ne számíts!

2018. jún. 14. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
100%

Sajnálom ami veled történt, még végigolvasni is rossz volt.

Először is az ahogyan viselkedtek, az az ő szegénységi bizonyítványuk, valamit nagyon elcsesztek a szüleik a neveltetésüket illetően és te pont egy ilyen osztályt fogtál ki.

Amit átéltél, az az iskolai bántalmazás, bullying tipikus formája. Ajánlom hogy olvass utána, így jobban megértheted hogy mi történt veled.

[link]

A legfontosabb, amit megtehetsz magadért az az hogy elfogadod és megszereted önmagad. Nem kell megváltoznod ahhoz hogy értékes, szerethető ember legyél, mert már az vagy. Lehet hogy most nem így érzel, ami ennyi év szenvedés után nem meglepő, érdemes lenne pszichológus segítségét is kérni vagy legalább önsegítő könyveket olvasni, rengeteget fejlődhetnél általuk, és ha az sugárzik belőled hogy szereted önmagad, és te is így érzed, akkor már nem fog érdekelni mások véleménye.

A munka világában egy normális munkahelyen olyanokat nem tűrnének meg mint az osztálytársaid, a társadalom általában kiveti magából az olyanokat mint ők, persze ott is lehetnek rosszindulatú emberek, de ha lesz önbizalmad és optimista leszel, akkor te fogod őket sajnálni amiért nincs jobb témájuk. :) És ha eleve egy barátságos, jófej személyiséged lesz, akkor ezt is fogod magadból sugározni és az emberek is másképp fognak viszonyulni hozzád. Ha pedig valaki beszól akkor szólj vissza valami szarkasztikusat, de ne vedd a szívedre, ne sértődj meg, ehhez viszont önbizalom kell, és akkor ez természetes lesz. :)

Ezeket nagyrészt saját tapasztalatból írtam, nekem is sok rossz élményem volt az iskolában régen, de mára már szinte olyan mintha meg sem történtek volna.

Remélem picit tudtam segíteni neked, ha szeretnél még beszélni, írhatsz is nyugodtan.

2018. jún. 15. 04:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
2018. jún. 15. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Én elítélem az ilyen embereket mint te, én is dagadt gyerek voltam, mondjuk engem nem csesztettek de engem akkor is zavart ezért kigyúrtam magam, sokat nem kellett fogynom hisz 185 voltam 16 évesen , elhiheted a 185 90kgmal ami nagyrészt izom volt senki nem mert beszólnk, sőt párszor én szóltam be a gyerekeknek. Ha képtelen vagy tenij a változásért akkor ne várd.
2018. júl. 1. 03:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!