Mi lehet velem a baj, hogy mindenhol kiközösítenek?

Naponta van itt egy ilyen kérdés, de én még még mindig minden rosszindulat nélkül kérdezem: honnan tudjuk mi, vadidegenek, hogy téged miért közösítenek ki? Fogalmunk se lehet. Talán idegesítő a hanghordozásod, furák a gesztusaid,talán nagyképűnek tartanak (az önbizalomhiányos emberek kívülről gyakran tűnnek annak), talán nem is direkt közösítenek ki, csak annyira kis csendes vagy, hogy észre se vesznek. Valószínű amúgy, hogy ez az utolsó, mert azt írod, hogy kettesben jól kijössz bárkivel.

Ha valóban ez van, akkor az egyetlen megoldás a türelem. Észre fognak venni, csak idő kell hozzá. Soha nem leszel a társaság középpontja, de a megfelelő emberekkel lassan meg fogjátok találni egymást. Tartsd nyitva a szemed, de bármilyen nehéz, ne erőlködj, hogy a nagyhangúakhoz idomulj, az sose veszi jól ki magát.

Kérdező: olyan is van, hogy ha valaki nem (vagy nem igazán) mer megnyilvánulni, elkönyvelik magánakvalónak, vagy esetleg hozzájuk, az ő világukhoz nem tudsz kapcsolódni, esetleg az értékrended más. Lehet az is, hogy a felszínes társalgást nem szereted.

Egyébként azzal vigyázz, hogy kivel beszélsz erről a problémádról, mert vannak emberek, akik - szóban - visszaélnek azzal, ha gyengének mutatod magad. Például jön valami konfliktus, nézeteltérés, vagy akár egyetlen mondatodba nekiáll belekötni: "NA LÁTOD, ITT A PROBLÉMA!!!"... Tehát fölénybekerülés céljából használja amit megtudott rólad, tudja hogy ez fáj és így támad.

#15 vagyok.

Óriási nagy közhely, de igaz: nem kell vele foglalkozni.

Ismerem a helyzetedet, én is ebben voltam nagyon sokáig, nagyon rossz volt. Voltak barátaim, de amint egy nagyobb társaságba kerültem, le voltam ejtve. Az okát csak sejtem, valószínűleg az volt, amit neked is írtam, plusz még az alapvetően csendes természetemet harsánysággal igyekeztem kompenzálni, hogy vegyenek már észre. Észrevettek, de nem pozitív értelemben.

Volt néhány év, amikor erre ráuntam, és felvettem egy nagyon flegma, "mindenki le van szrva" stílust, amitől ugyan népszerűbb nem lettem, de legalább leszoktam a teperésről, és addig mondogattam magamnak, hogy senki nem érdekel, amíg egy udő után már tényleg nem érdekeltek.

A két szélsőség után lassan sikerült megtalálnom a módját annak, hogy elfogadjanak. Mégpedig úgy, ahogy írtam is, hogy sok időt adok neki. Nem várom el, hogy befogadjanak, igazából nem is teszek érte semmit. Megvárom, amíg a harsányok kiordítozzák magukat, ez beletelik egy kis időbe, de mindegy, ráérek.