Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom mégis mit jelent?

Ez az álom mégis mit jelent?

Figyelt kérdés

Az egész abból állt hogy felkeltem, elmentem a korábbi iskolámba, úgy hogy az a ruha volt rajtam amiben aludtam. Az iskola tornatermében ilyen agyagból készült formák voltak melyeket felvettem és továbbmentem. Az iskolában találkoztam az öcsémmel is, majd becsengettek és ott volt az iskola mostani igazgatója előtti előtti igazgató, aki azt mondta hogy szedjem össze a szétrúgott labdákat, meg hogy milyen hülye vagyok hogy nem tudom őket odarakni ahova kell, majd azt mondta hogy csak dobjam le őket a földre. Ezután bementünk a terembe és az előző osztályom nagy része ott volt, majd nyelvtant kezdtünk tanulni.


Ezután a kollégiumban voltam, a mostani iskoláméban, és rájöttem hogy nincs nálam semmi csak egy könyv, aminek még az oldalai is hibásan voltak nyomtatva. Az egyik osztálytársam kiment a tolltartójáért, én is követtem, de rájöttem hogy a tolltartóm sincs itt. Ezután a mellettem ülőtől kértem egy ceruzát, ő pedig olyat adott hogy mindkét vége ki van hegyezve. Körbenéztem a teremben és az egyik osztálytársam akinek nagy haja van szinte teljesen kopasz volt, hullott a haja. A tanár elmondta hogy írjuk le amit mond, és előre szólt hogy sokat fog diktálni. Az egészben az volt a vicces hogy az általános iskolai matektanárom tanított irodalmat. Mivel nem volt füzetem, elkezdtem a könyvbe írni, de rájöttem hogy rossz oldalt volt kinyitva. Ezután valamiért történelemkönyvek voltak nálunk, majd óra végén a tanár elmondta hogy nyissuk ki az angol munkafüzetet és mutassuk meg neki és azt is hogy jövő órára hozzuk a tankönyves papírokat. Ezután bementem a kollégiumi szobába, ami nagy meglepetésemre az én szobám volt otthonról, és az öcsém is ott volt. Bejött valaki, aki adott nekünk egy tál kakaós kekszet és volt benne egy papír is. Az öcsém és én is ettünk egyet-egyet, majd elolvastuk mi van a papíron. Mérgező növényekről írt, amit ha megeszel menni fog a hasad. Kiderült hogy a fiú aki a kekszet adta, evett egy ilyen növényből, de beleköpött a kekszek közé, így azok is hasmenést okoztak. Ezután kimentem a nappaliba, de hogy hogy azt nem tudom mert elvileg a kollégiumban voltam, és azt vettem észre hogy csöpög a lámpából a víz, de ilyen emberi fej nagyságú cseppekben, amik a földre éréskor olyan hangot adnak mintha dörögne az ég. A szüleim megkérdezték én voltam-e, mivel elkezdtem nevetni, és azt hitték hazudok, pedig nem én voltam. Ezután kint voltunk az utcán és az egyik osztálytársam jött biciklivel, majd ütögetni kezdte a kerítést és közben nevetett.


Hirtelen egy osztálykirándulás közepén voltam és bementünk egy múzeumba, ahol mindenkinek ilyen katonai sisakokat kellett felvenni. Több osztálytársam nem volt ott, sőt olyan is volt ott aki nem is az osztálytársam. Ezután bejött egy magas férfi katonaruhában és napszemüvegben és csak velem fogott kezett, de valamilyen nagyon hülye módon. Elkezdett velem beszélgetni, de azt mondta túl halkan beszélek, meg túl gyorsan és nem ért semmit. Ezután megnéztük a múzeumot én pedig levettem a fejemről sisakot és rájöttem hogy egész végig két sisak volt rajtam.



2018. júl. 3. 11:30
 1/1 anonim ***** válasza:
Nem lehet, hogy hiányzik a korábbi sulid, és visszavágysz?
2018. júl. 3. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!