Vártad már pusztán azért a világvégét vagy valamilyen katasztrófát, mert üres, depressziós az életed és ez megoldaná?

Hát nem ebben a formában, de volt ilyesmi időszakom. Viszont azzal a különbséggel hogy én nem tervezek meghalni, én azért vártam, mert reméltem hogy véget vet annak az életmódnak amit élünk, mármint maga az emberiség. De azóta már változott a felfogásom, rájöttem, vagy inkább ráéreztem, hogy ilyen dolgokat várni nem célszerű, az ilyen gondolatok ha nem is azonnal, de idővel csak mélyítik az ember rosszkedvét, és itt direkt nem írok depressziót, ez szerintem csak egy szó, amit részletekbe menően tolnak még a laikusok arcába is, és az mint gondolkodó logikus lény összevetve a saját nyomasztó valóságát, azzal amit e lelki betegségről mondanak, arra a megállapításra jut, hogy bizony neki megegyeznek a tünetei, így máris depressziós az illető. Szerintem az amit az emberek éreznek ma, ez a szomorú hangulat ami rátelepszik szinte mindenre, mindenkire, és még azokat a dolgokat is élvezhetetlenné teszik, amelyeket korábban lelkesen és élvezettel végeztünk, ez nem más mint az ember természetes reakciója arra, amit éppen átél. Nem sorolnám azt hogy pontosan mit él át, inkább csak annyit mondok, hogy vitathatatlan, hogy kitudja hány év óta, most nehezedik a legnagyobb nyomás, a legnagyobb stressz az emberekre, sőt lehet hogy ez egy egyedülálló válság, amely kívülről gazdasági, pénzügyi, megélhetési válság, de a lelkünknek is iszonyat terhelést jelenthet, és beszivárog életünk minden mozdulatába lassan. Sokáig azt éreztem ezzel az egész helyzettel kapcsolatba, hogy az eddigi globális problémák csak az előfutárai valami... másnak, amiről ugyan fogalmam sincs mi lehet, miben nyilvánulhat meg, ez csupán az érzésem. Olyan érzés mint mikor az ember megérzi hogy lassan túlfeszíti a húrt...

De témához visszatérve, én ezeket a gondolatokat már nem részesítem előnyben, annyi részletre kitérően "elemeztem" a dolgokat régebben, (már amennyire egy csak önerőből hozzáértő, de azért értelmes személy teheti), hogy egyszer csak rájöttem, hogy teljesen fölösleges ezzel foglalkoznom, ameddig tehetem, teszem azt ami a dolgom, kordában tartom a gondolataimat, és nem megyek bele érzelmileg abba, hogy esetlegesen felsőbb körökben történő, sorozatos rossz döntések miatt (értem ezt globálisan, sok ismert és kevéssé ismert/fontos nemzetközi szervezetre is), nemcsak a pénzügyi, munkahelyi problémák ütik fel a fejüket, hanem magánéleti, családi gondok is származnak belőle, lehet hogy más formában jelennek meg a magánéletünkben, más köntösben, de az ok számomra majdnem(!) teljesen egyértelmű, és szerintem kevés az olyan depresszióba esett személy, aki egyedi eset, és nem áll összefüggésben azzal hogy a világban nem gyengén felgyorsultak az események, eltorzult a világról alkotott képünk, mert tele van minden információ forrásunk ellentmondásokkal, persze nem elsősorban a természetben, mint a kis-nagy városokban, de ugye mint tudjuk az ember életmódjának rossz hatása jóval tovább terjed mint a városaink területei. Nem tudom mások hogy vannak vele, lehet én is csak beleképzelem, de a természetfilmeken megfigyeltem, hogy az állatokon, talán nem csak az egész lényeken, de az arcukon is látszanak az érzelmeik, ezt mondjuk egy főemlősnél lehet könnyen elképzelni, és amit kiolvasok ezekből az "érzelmekből", az valahogyan tükrözi azt, ahogy a dolgok állnak, nem hiszem el hogy van olyan állat, amelyik genetikailag úgy van összerakva, hogy mind nála mind felnőtt utódainál szükségszerűen elő jöjjön ez a szomorú tekintet. Ez számomra logikus, ha feltételezzük, hogy rengeteg élőlény érzi ugyanazoknak az eseményeknek, tevékenységeknek a hatását. De mindez ugye csak feltételezés.

Végül is mindezt azért mondtam el, hogy megosszam a saját benyomásaim, tapasztalatim, és ezek alapján azt tanácsoljam, hogy amennyiben illetve amennyire lehetséges kerülje el mindenki azt a gondolatot, hogy "Remélem hamarosan vége lesz a szenvedésnek". Igaz, néha nehezebb elérni, hogy ne gondoljunk valamire, mint azt hogy felidézzük, de pár dolog betartásával azért enyhíteni lehet ezeket a negatív benyomásokat, érzéseket.

Én személy szerint, amikor ilyen gondolatok hatása alá kerülök, az rendszerint akkor jelentkezik, ha túl sok információ megy át az agyamon, és a szívemen is, már annyiban, hogy gyakran ér kisebb nagyobb érzelmi "megrázkódtatás", ezek azok a dolgok, amelyeken gyakran sírni tudnánk, vagy sírunk is. Na most, én azt vettem észre, hogy néha napokig folyamatosan ilyeneknek, vagyok kitéve, aztán arra is rájöttem, hogy gyakran önszántamból teszem ki magamat ezeknek, és felfigyeltem rá, hogy ezalatt a "lelki bombázás" alatt, folyamatosan mélyül az érzés, egyre nehezebb az ember szíve, mert rengeteg másik ember, sőt népcsoportok, országok gondjait is elkezdi cipelni magával, és ez bizony könnyen lehet annak a megmagyarázhatatlan, növekvő feszültségnek az okozója, amit aligha sokan éreznek. Aztán ebbe az egészbe, időnként megcsömörlök, hosszú szünet után néhány napig nem kívánok semmilyen információt, kizárom a külvilágot, nem tudatosan, hanem mint egy kényszerű védekezési mechanizmus miatt, amely már ösztönösen jön rám, de mióta felismertem, és megtanultam valamelyest használni ezt a "képességet", azóta ha valahonnan ilyen érzelmi töltettel rendelkező információt próbálok befogadni, akkor még a szemem is elrántom róla, sőt az is segíthet hogy nem figyeljük folyton az óránkat. Persze van aki ezt nem teheti meg, mert szorosan be van osztva a napirendje, de munkahelyen is el lehet terelni a gondolatokat, azzal hogy a munkaidőt megpróbáljuk nem lazítással tölteni, persze azon kívül az időn kívül ami megengedett, hanem rendesen, de kényelmes tempóba végezzük a dolgunkat, és nem kifelé figyelünk úgymond, például arra hogy Ferivel milyen rossz dolog történt múlt héten, vagy hogy nem megyünk bele fölösleges, vég nélküli kis semmiség vitákba, amelyekbe ha elemünkbe vagyunk, úgy érezzük bele kell mennünk, vissza kell vágnunk, azután később újfent jön a depressziós benyomás, egyik nap nem pörög olyan rendesen az agyunk mint előzőleg, és ha valaki már úgy tudja hogy neked lehet mondani a magáét, a kis hétköznapi dolgait a napi robot előtt meg után, elkezdni mellettünk a napi panaszkodását az időjárásról, a kormányról, a bankokról, a Magyar fociról, vagy a szomszéd fiának a lányáról stb, és mi, kedv, és energia híján, nem leszünk képesek védekezni ismét, és már azt se kerülhetjük el hogy az ilyen viselkedés, vagy mentalitás minket is lehúzzon. Tehát akár elemében van az ember akár nem, a piti dolgokat, amelyek mulandóak, nem vezetnek sehová, el kell hogy engedje, le kell hogy peregjenek róla.

Aztán van még egy harmadik tippem. Az első kettő amit leírtam, úgy tűnhet azt jelentést hordozza magában, hogy kapcsolódj ki gyakrabban, jobban, szórakoztasd magad stb., pedig én azt szeretném ezzel mondani, hogy ne TE kapcsolódj ki, hanem kapcsold ki magadban azt a kíváncsiságot, vagy rutint, amellyel általában mindennap tájékozódsz a világról, nem csak a közvetlen környezetedről, hanem tényleg globálisan figyelemmel kíséred az eseményeket, szinte ösztönösen, ezért mondom hogy ez kíváncsiság, tudásszomj hogy megtudjuk vajon mi történt, történik a Föld másik oldalán, hogy halljuk a legújabb lélegzet elállító sztorit, hogy elolvassuk a legújabb könyvet, amely az érdeklődési körünkbe kerül, (igen, a könyvek, regények is információforrásnak, és érzelmi behatásnak számítanak az én nézetem szerint, talán még erősebbnek mint amit képek vagy hangok formájában kapunk meg, egyrészt mert szinte minden könyv tartalmaz valami mélyebb jelentést, másrészt jellemző, hogy egy egy jó könyv szereplőit megszereti az ember, ha a könyv olvasás közben rájuk gondol, az első elképzelés után, már automatikusan, mintha létező és általunk jól ismert emberekről lenne szó, az arcuk, sőt a mimikájuk is úgy táncol előttünk, amelyre azt tudom példának felhozni, hogy mivel rengeteget olvasok, (persze tartva magam ahhoz hogy leállok hogy ha olyasmit érzek), így rengeteg karakter arca él a fejemben, és sokszor van olyan pillanat, hogy hirtelen nem tudom felidézni, vagyis tisztázni magamban azt, hogy egy filmben szereplő színész arca van e előttem, vagy egy könyvből emlékszem rá, mert olyan tisztán látom magam előtt, ezt a csupán papíron létező személyt. Tehát azt akarom ezzel mondani, az ilyen fajta kikapcsolódást is hanyagolni kellene nehéz időszakokban, ne a tv, a képzeletünk egy könyvről, vagy a nehezebb, kidolgozottabb szöveget, és érzelmi információt tartalmazó játékokkal, videojátékokkal játszunk, inkább próbáljunk meg egyszerűbb módon elütni az időt, ilyenkor meg lehet csinálni a házimunkát, az kitisztítja a fejet, miközben a lakásban is rend lesz, családdal, barátokkal a társasjátékok is pozitív kikapcsolódást jelentenek, és ezekből is 1000 meg 1000 fajta van, vagy én nagyon szeretem a sakkot, na az aztán nem kíván érzelmeket, puszta stratégia logika, illetve a lehetőségek kihasználása, egy lépéssel az ellenfél előtt járni. Az hogy észjátékokban sikerélményünk van, mindegy milyen csekély, valahol önbizalmat ad, és megerősít bennünket a saját racionalitásunkban, a józan ítélőképességünkben, mintegy bizonyos válaszul Einstein egyik idézett szövegében található kérdésre: "A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?" Persze ez akkor lehetséges, ha már elengedtük azt a gyerekes tulajdonságot, hogy mindenáron győzni akarunk, vagy nem fogadjuk el a vereséget, vagy hasonló önfejűségek, amely idegességgel töltenek el, mert hirtelen haraggal energiát áldozunk rá, hogy átkozzuk azt a pillanatot amikor valami nem a szerint történt ahogy mi szerettük volna. De ha sikerült felnőni (értem ezt kortól független), akkor ezek a játékok, a totális elsőségért folyó küzdelem nélkül élvezhetőbbek, mivel visszaadják a játék szabadságát, nem érezzük fenyegetve többé magunkat az "ellenfelektől", tisztán a lényegre tudunk koncentrálni teljes kapacitással, és így a sikerélmény sem marad el. Egyszerűen kikapcsolni az aggódást, a jövőn és a múlton való töprengést, és valamivel "odakötni" magunkat a jelenhez, amire ezek a fenti lehetőségek kiválóak.

Nem tudom mennyit írtam, de csak úgy jött... Bocsi..

Üdv.

Nem is az, hogy üres, hanem egyszerűen olyan egy semmi a modern élet. Semmit nem kell tenned, alapból megkapsz mindent az élethez. Jogot, körülményeket, mindent. Régen ha balf!sz voltál meghaltál, küzdened kellett. Ma meg mi van? Hát semmi!

Ezért kell valaminek történnie, 3. világháború is jöhet, világvége méginkább. Krízishelyzet, meteor, lepelletépés, dimenzióváltás.

Ha nem tetszik, el lehet menni.

Számtalan afrikai ország vár, hogy megtapasztald milyen a posztapokaliptikus világ.

-Semmit nem kell tenned, alapból megkapsz mindent az élethez. Jogot, körülményeket, mindent

Ez a baj a mai világgal :D.

21:30 és Dxeno

Globalizált kis p!csök vagytok, akiknek mindent a szájába vertek egész életében és volt idejük beleszokni, fejükbe rágatni, hogy "igen is ez az élet, ezt kell szeretni". Szétszéledtek az interneten a tipikus szar-magyar felfogásotokkal, amitől annyira okosnak tartjátok magatokat minden téren. Mindenki szar, aki nem úgy csinál és gondol, mint ti, de végtelenül lusták és gyengék vagytok, hogy ezt magatoktól észrevegyétek és változtassatok. Ebben a világban fogtok megpusztulni.

Gratulálok mindkettőtöknek.