Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Szerintetek mi lehet ez?...

Szerintetek mi lehet ez? Kezdek félni!

Figyelt kérdés

Egyébként bocsi, hogy ebbe a kategóriába írtam, de nem tudtam hová máshová lehetne...na mindegy térjünk a lényegre!


Vagy két hete, ilyen hajnali 4körül felkeltem és felettem volt valami fekete árny. A szobámban full sötét volt, de az alakja teljesen kivehető volt. Az ágyam mellett állt és fölém hajolva nézett engem. Annyira meglepődtem, hogy pislogtam egyet, de még utánna is ott volt. Ezután a szememet is, csak félig tudtam kinyitni. Megpróbáltam megmozdulni, de nem tudtam. Sikítani akartam, hogy anyáék halljanak, de nem tudtam kinyitni a számat sem. Teljesen lebénultam és olyan érzés volt a testemben, mint mikor valakinek zsibbad a keze, vagy a lába - és utána az a szúrós érzés, mintha tűvel szúrkálnának -, csak nálam az egész testem. A szemébe nézve aludtam el. Mikor másodjára felkeltem már nem volt ott.

Ezt elmeséltem anyáéknak meg bátyámnak.

A bátyám azt mondta, hogy vele is volt már ilyen, csak neki az ajtóban állt egy kislány és ő sem tudott mozdulni, csak nézett rá. Azt mondta szerezzek be egy keresztet.

Anya pedig azt mondta, hogy a nővéremmel is volt már ilyen.


Volt egy másik eset is, amikor anyával mentünk be a szobájába. Én mentem elöl, ő pedig mögöttem egy tálca kajával a kezében. Az ajtó előtt megtorpantam, mert belementem valamibe/valakibe, de nem volt ott senki. A fal sem lehetett mert azt

1. Megéreztem volna

2. A fal vagy fél méterrel odébb volt.

Anya pedig majdnem rám borította a kaját.

Meg ezen kívül sokszor hallottam, hogy valaki a nevemet suttogja.

Olyan is volt, hogy a konyhába ittam és valaki mintha elment volna az ajtónál. Még oda is szóltam, hogy "anya te vagy az"? Erre anya kijött a szobából, hogy mit kiabálok. Apa aludt és anya azt mondta, hogy ő sem volt. A tesóim, pedig már elköltöztek.

Egyszer pedig, ülök az ágyamon, törökülésben a laptopom előtt, vagy fél méterre a szekrényemtől és megszólalt a gitárom a szekrényemben és egyedül voltam a szobámban.

Én nem tudom mi lehet ez, de kezdek félni...

Mielőtt valaki azt írná, hogy kamu az egész, elmondom, hogy NEM az.

Ilyennel nem viccelődnék!

14L



2017. ápr. 20. 15:11
1 2
 11/11 Tundercipello válasza:
Az első fele alvásparalízis. Velem tegnap történt meg és én meg az osztálytársaim voltak benne meg annabelle. A második részhez nincs ötletem a gitár esetleg tényleg a gravitáció miatt memozdulhatott és megszólalhatott. Egy doki (ha nem szűnik meg persze) lehet nem ártana
2017. ápr. 22. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!